Ha mindig az első helyezetthez mérném magam és az lenne a belépő szint nálam, soha egyetlen versenyen sem indultam volna még. Az teljesen irreális elvárás vagy elképzelés, hogy valaki kezdőként beesik és egyből az élmezőnnyel csatázik, akiknek hosszú évek rutinja van a háta mögött és nem kevés gyakorlás.
Én nem gyakorlok sokat, de a pályákat már ismerem szinte mind, versenyeztem rajtuk, így "akklimatizálódom" csupán 0,5-1 órát rajtuk. Így is képes vagyok a középmezőny tájékán versenyezni (leginkább a már megszerzett rutinnak köszönhetően) és a lényeg itt azon van, hogy van VERSENYEZNI! Van kivel küzdeni és ez a mezőny ráadásul talán a legkorrektebb és leginkább képes tisztelni a másikat a pályán. Nem véletlen nincs sok dolga a versenybíróinknak más bajnokságokhoz képest
Nem egy versenyző volt már, aki kezdőként gyakorlatilag mindig a végén végzett, de maradt és kitartóan, alázattal gyakorolt. Jó példa erre Nagy Gábor, aki tavaly még általában sok másodperccel lemaradva ért be, idén már rendszeresen ott küzd a mezőny hátsó felében, ami nem kis fejlődés. Tóth Tomi most kb. az ő tavalyi szintjén van és biztos, hogy pár hónap múlva már ő is több problémát fog okozni a pályán
Hevesi Sanyi is sokat gyorsult pár hónap alatt, d emás bajnokságokban is látni jó példákat. Pár éve még kb. hasonlókat értünk el Füredi Zolival más WTCC bajnokságban, most meg ő itt a bajnokságért küzd. Nyilván sokkal több munkát tett bele, mint én.
A mostanra az AC élmezőnyébe tartozó Gombos Geri 2-3 éve még itt küzdött a középmezőnyben, amikor kezdte. Fél-egy év kellett neki is, hogy itt az elejébe küzdje magát. Az AC GT3-as bajnokságban sem az élen kezdte, de mára odért. Szóval egy kis realitás, némi alázat és kitartás nem árt.
A másik, hogy ki mennyit gyakorol, mennyi versenyrutinja van már? Ha én nem gyúrok rá komoly mennyiséget egy versenyre, akkor miért várnám el, hogy az élmezőnyben küdjek, akik viszont lehet, hogy több száz kört beletettek?
Közösségi könyvjelzők