Eredetileg
Lacsika írta
Gondolom rám is gondoltál mikor ezt írtad, ezért reagálnék.
Ha azt feltételezed, hogy vágással sikerült egy olyan időt mennem, mint a prequalon, akkor azt vitatom. Sajnos videót nem tudok róla feltenni, de tudom, hogy szabályos volt az a köröm. Kicsit fura számomra, hogy két keréknek teljes terjedelmével kell a fehér vonalon belül lenni.mert ez még a valóságban sincs így, de a nevezésemmel elfogadtam ezt. Azt viszont én furcsállom, de nagyon, hogy ennek a szabálynak ellenére is rengetegen szabálytalankodtatok, mind a kvalin, mind a versenyen. Pedig ti már régóta ezen szabályok szerint versenyeztek.
Abban igazad van, hogy sajnos sokkal lassabb voltam tegnap, mint a teszteken legtöbbször. pl, kedden 35l-el simán ment a konstans 1:44,5-7 közötti körök teljesítése a kvalifikációs etapokban. A tegnapi napról nem szívesen dicsekednék, mert sajnos magamhoz képest rettentően alul teljesítettem. Igaz, mondhatom ezt olyannak aki még sosem versenyzett ellenem (vagy ide vehetem a csapattársaimat is akár). De ha azt is figyelembe veszem, hogy szerencsére mostanában rengeteg munkám van, és tegnap pl hulla fáradtan ültem le versenyezni, és q2-re már totál kiestem a koncentrációból, akkor szerintem egész jól ment.
Magyarázkodni senkinek nem akarok és nem is fogok (de az biztos, hogy a tegnapi teljesítményemmel egyáltalán nem vagyok elégedett).
Közösségi könyvjelzők