Letölthető Simresults
Letölthető Simresults
R2 Qual:Meglepődtem,mert nagyon jól ment jó volt a gumi(hard)...sikerült a 2.helyet megszerezni. Race:Rajtnál simán eljött az eleje ahogy láttam,mindenki óvatos volt.Én az elején nagyon csúszkáltam,aztán amikor már melegek voltak a gumik tudtam autózni szépen.Az eltervezett box kiállás ismét bejött,így 1-2 hibával/koccal de sikerült behoznom a 2.helyre. Grat mindenkinek!
8 fokkal volt melegebb az aszfalt, eleinte a mediummal kvaliztam, de túl sok volt az abroncsnak. Aztán felraktam a hardot és sikerült is javítani (azért ez így lol).
Jól rajtoltam, de fostam hogy jön majd Gabi motorerőből, jött is. Az első kanyar volt a lényeg, utána már biztonságban éreztem magam. Ez nagyon nem Nissanos pálya volt.
Rengeteg lekörözés volt, mindenki nagyon korrekt volt, ezért jár a dicséret!
A második nagyobb grippes etapon nem működött jól set, az első pár gyors kört leszámítva, nem tudtam felülmúlni az első etapot, fura.
És a csattanó, hogy a végére 89-91 / 96-96 kopással jöttem be Vizner Gabi biztos izgultál, de esélyem nem volt
Rettentően melegedett az eleje, ez egyébként tetszik a peccsben, kiszetelni nem igazán tudtam, nem is tudom ki lehet-e, ez még nekem rejtély...
Más bmw-snél is ez a helyzet?
szerk: ja igen a benyát eléggé elszámoltam, nem is értem. 10 liter maradt a végére, talán ez a magyarázat a 2.etapra, minimálisan befolyásolta a balanszot.
Utoljára módosította: toga; 2016. 04. 17. 23:19. Indoklás: benya
Any Given Sunday!
R2:
8 helyről rajt, (11-ből) - a prequal időmet megfutottam, pipa. Meg mentem pár kört verseny setuppal is, minden király
Minden jól is indult, NEM VOLT RAJTBALESET!!! Így nem is tudtam előrébb kerülni - de le sem maradtam nagyon, és az autóm is egyben volt. Egészen a 4. körig, Sziszka végig a visszapillantómban, nem is bírtam a stresszt, kicsúsztam: utcsó hely. - gondoltam ideje letölteni a BUÁ-t ha már így a végére kerültem...
13. körig egyedül körözgettem, egyre gyorsabb körökkel, többször is PB-t döntöttem (64 L benyával HARD gumin) aztán utólértem egy 3-s csapatot Előznöm nem kellett mert Kovács Tomi lemet a sóderágyba - máris nem én vagyok az utolsó juhéj.
Ám az örömöm nem tartott sokáig, mert 1 körön belül én is hibáztam és a gumifalba kötöttem ki - megint én voltam az utolsó
17. körben Tomit ismét utólértem, és együtt szépen kimentünk a box-ba - jó volt sokat bigyerésztem a pit-app -ban hogy javítást is kérek, így Ő végzett hamarabb.
A sok bénázás és büntetés miatt Homoki Csaba le is körözött - és MED gumikkal csapatta. Fogalmam nincs hogyan. Amíg ezen tűnődtem, megint kicsúsztam. Szerencsére nem mentem neki.
Kovács Tomi ismét a soderágyban, így megint harc nélkül léptem egyet előre Majd Péter Borsányi-t is megelőztem, amíg a box-ban volt. 22. kör lévén nylván 1 kiállással ment, amit jó jel volt számomra...
23- kör - Homoki Csaba is boxba met. tehát 1 kuiállás és MED gumi. HOGYAN???
25. kör, újabb hiba: sóderágy. Így Borsányi Peti vissza is vette a helyét jól.
27. kör egyik kerék a fűre csúszot, egyből bepördültem a pálya közepére, forgalommal szembe :O - és pont ekkor ért utól egy 3-as leköröző boly, amiből Horvát Rolad jól el is trafált. - sajnálom az esetet
Nem tudom neki mi baja lett, én eldöcögtem a box-ba a szakadt verdával, és mivel nem akartam még +1 box kiállást, így megtankoltam hogy kibírja végig, és reménykedtem hogy a gumik is bírni fogják a tervezetthez képest a +7 kört...
29. kör: megint fű, pörgés. már rutinból visszakecmergés. a versenyt még mindig nem feladás.
a 42- körig hotlapozás egyedül - az esélytelenek nyugalmával. Eközben PB, és néhány hely előreugrás, de csak mert az elejéről kiestek/kiléptek.
Aztán újra izgalom: Borsányi Peti mögém került egy boxkiállása során (nem tudom mi történt, úgy tűnt egy kiállással megy), és ezen felül kezdtem utólérni valakit!! 46. körben már a nevét is láttam: Kovács Tomi. Ismét Veszteni valóm nem volt, így toltam ahogy bírtam. egy körön belül meg is 'előztem' - mert kicsúszott.
utolsó 2 kört remegő térdekkel, azon imádkozva, hogy csak el ne b*sszam, csak érjek be szépen...
És így végül 6. hely
Utoljára módosította: zrubi; 2016. 04. 17. 23:28.
Végre egy jó futam Kellet már a kis lelki világomnak... Kvalin már éreztem, hogy jót tett a melegebb pálya a beállításomnak, bár nem tudtam rendes kört menni mediummal, fél kör alatt szénné égett. 4. hely így is meglett.
Rajt jól sikerült, és imáim meghallgatásra találtak, végre mehettem egy futamot karcmentes autóval. Tulajdonképpen majdnem az egész futamon Horváth Márkkal mentünk együtt, néha kicsit megléptem, aztán gyorsan vissza is zárkózott. Jó meccs volt, amíg tartott, izzadtam mint a ló Az első kiállásnál elvétettem a kockát, tolatnom kellett vissza 1 métert. Majd csere után vígan mentem tovább rükiben Második már ment minden gond nélkül. Nekem esélyem nem volt 1 kiállással menni, de így legalább nyomhattam neki. Maradtam végül 4. helyen, ami messze az eddigi legjobb eredményem.
[QUOTE=zrubi;225561]R2:
27. kör egyik kerék a fűre csúszot, egyből bepördültem a pálya közepére, forgalommal szembe :O - és pont ekkor ért utól egy 3-as leköröző boly, amiből Horvát Rolad jól el is trafált. - sajnálom az esetet
Sajnálom én is,mert úgy érzem én voltam jobban hibás......nem igazán figyeltem távolban előre,csak mikor már majdnem ott voltál előttem.Ráfékeztem és neked csúsztam. Hál istennek,csak az oldala lett piros....de így is 2mp-el voltam lassabb.Magamnak köszönhetem,nem sok volt már vissza a boxkiállásomig úgyhogy addig elvergődtem.
Hát ez a futam számomra kész katasztrófa volt. Egyszerűen nem bírtam koncentrálni, úgy látszik megtette a hatását az elmúlt három nap kertészkedése --ť hulla fáradt voltam.
Majd 1 másodperccel mentem lassabb kört a Kvalin mint a prekvalin, igaz nem is nagyon erőltettem. Ráadásul úgy döntöttem hard gumi lesz a befutó, mert a medium-ot a felvezető körben is túl tudtam melegíteni. Nem tudtam dönteni a taktikáról, így úgy indultam neki, hogy meglátom hogy áll a gumi a szerinte megyek ki, volt egy kicsúszásom amikor a falat éppen hogy lekoccoltam, ezzel vesztettem legalább 3 másodpercet, először nem értettem miért lassultam le ennyire, hát ezért azért a két kiáálásig ki akartam húzni ekkor persze a javítást elfelejtettem így mentem az 1 kiállás taktika körszámig (kb féltávig) és akkor javítottam csak meg az autót. A 4-es kanyarban vagy 6-7 alkalommal látogattam meg a sóderágyat a futam során, vagyhogy állandóan ott bambultam el állandóan.
Volt egy eset amit viszont nem értettem miért pördültem meg. Már nem tudom mikor volt, de a 8-as és 9-es kanyar között egy kicsit lesodródtam elvettem a gázt és csak gurultam egy kicsit rámentem a fűre 1 kerékkel és egyszer csak megforogtam, én úgy emlékszem nem nyomtam gázt/féket, tehát eléletileg nem kellett volna megpörögnöm szerintem.
Most azért egyértelműen látszott a futamon, hogy nem km alapján kopik a gumi, legalábbis most jóval jobban koptak az első gumik.
Zrubecz Lászlóval találkoztunk párszor, kár, hogy mindig akkor hibáztam amikor pont utolért, mert talán a csaták egy kicsit felrázhattak volna.
Ha valaki úgy érzi, hogy amikor mögöttem jött , hogy korábban fékezek az amiatt van, hogy ABS nélkül megyek.
Bal első nekem is bepirosodott, a célegyenesben visszahült aztán a pálya közepétől a nagy jobbostól már 105-113fok között volt. A jobb hátsó meg kék volt.
A meddel amugy én még kvalin sem tudtam menni, mert kb fél kör alatt elmelegedett.
Sajna a rajt elött még levettem egyet a hátsó stabiból így örök alulkormányzottságra ítéltem a bmw-t.
R1
Gyengén indult,de jól végződött.
Először is már ment a kvali mikor hazaestem,mert valamiért az volt bennem,hogy a futam 9-kor lesz.Szóval bemelegítés nélkül csak a 13. rajthely sikerült,de még ennek is örültem.
Aztán szokásosan jól sikerült rajtolnom,de nem volt helyem az egyenesbe,elkellett vennem a gázt.Igyekeztem minden bajt elkerülni,de ezzel talán vesztettem is pozíciót,de az autó legalább az autó egybemaradt.
Kellett vagy 15kör mire felvettem a tempót.Ekkor a 8.helyen mentem és elkeztem felzárkózni az előttem lévőkhöz.Hibáztak is később előttem,így a vége előtt 8 körrel már nyugodt tempóba autóztam az 5. helyen.
Aztán közeledett Tóth Gabi ,hogy adjon egy kört,amit viszont nem szerettem volna,úgy hogy még összekaptam magam,de aztán láttam,hogy már nem is erölteti.
Gabi persze,hogy izgultam,há a rohadt életbe nehogy már megint le legyek körözve.
Grat mindenkinek,persze főleg a győztesnek!
Ez az 5. Hely az eddigi legjobb eredményem gt3-ban.
Amúgy ment valaki 100%os kopással mostanában? Ugye akkor is felmegy 105-110 fokig a bal első ezen a pályán? Kunosékból még ezt is kinézem, hogy ezt is elrontják. Elvileg ugye a 100%os kopással a hőmérsékletnek nem szabadna változnia. (legalábbis az első körökben semmiképpen sem)
Elsők? Lamborghinimre olyan setup volt (miután HDD befosott és elvesztett az eddigi infokat) amivel a bal első olyan 90fokig ment, jobb első 75C, hátul pedig konstans 100 fölött, de inkább 105+. Elképesztően ideges volt a gép hátulja, közel kezelhetetlen, jöttek is a hibák dögivel.
Bal első eléri nekem a 110et bmw-vel, a hátsó annyira nem melegszik (brake bias nekem eléggé elől volt). Érdekes. Bmw legalább jól vezethető volt, már amikor nem akadt be a játék.
Utoljára módosította: krisztiantobias; 2016. 04. 18. 10:47.
BMW gumihőmérsékletek ugyanaz mint Tomcy-nál. Piros zöld zöld kék.
Már prekikor rájöttem hogy utálom ezt a pályát. Teli gömbölyded kanyarokkal, fel-le szintkülönbségekkel, egymásba fonódó kanyarkobinációkkal, hosszú, sokáigtartó kanyarokkal. Valahogy nem áll össze. Hogymost beesni kell a kanyarokba, vagy a kigyorsiitás a lényeg, vagyhogy átlendüljek minél elöbb, passz. Kb azt sem tudom hogy ez most kanyargós lassú pálya, vagy gyors?
Rajtnál mindenki vigyázott, hajam szála sem görbült. Öröm volt nézni a párhuzamos közlekedést az 1-2-3-as kanyarban. Szokásosan lassabb voltam, viszont egyszer sem hagytam el a pályát. Körülöttem viszont zajlott az élet. Keresztbe, vissza, homokágy. T1-2-ben voltak szép pillanataim, amikor vki megelőzött (Vida, meg tán Pothorszki is) már elöttem volt, de külső iiven, T2-ben vissza tudtam venni a poziciót.
Pakolicz-tól egy bocsánatot kérek, futam közepefele a T4 környékén kivülről előztem, de elég szűk helyet hagytam neki, kerékvetőre is lekellett volna mennie (amire szokás), összeértünk, és ő húzta a rövidebbet.
Grat aki végigment.
Hát én nem tudom hogy lehet "épp hogy lekoccolni" egy falat, de mindenesetre van erre a egy külön topikunk, ott jelentsétek be kérlek és megvizsgáljuk:
Assetto Corsa - ütközésmodell
Utoljára módosította: neilszab; 2016. 04. 18. 15:48.
GTR-Masters bemutatkozás: avagy kik vagyunk mi és mit csinálunk itt..
Többen kértetek tőlem setet, ezzel mentem versenyen: https://drive.google.com/file/d/0B_Z...ew?usp=sharing
Alapjaiban Gaál Laci féle set, 3.futam óta ezzel megyek, minimális változtatásokkal.
Any Given Sunday!
Óvások topik nincs?Vagy már ez sem fontos!?
Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)
Közösségi könyvjelzők