Eredetileg
neilszab írta
Nos, Pothorszki Attila valóban szélesítette az előző kanyart (amivel inkább időt vesztett, sem mint nyert), viszont egyrészt ez semmilyen formában nem hozható közvetlen összefüggésbe a fenti esettel, másrészt téged akkor sem jogosít fel arra, hogy akkor egy másik szabálytalansággal később leszorítsd a pályáról. Az, hogy Attilának "nem kellett volna ott lennie" melletted, az nem érv... tényként kezeljük, hogy már ott volt (mivel ahogy odakerült, az egy előző mindettől teljesen független eset)
Asztalos András pályára való visszatérést is vizsgáltuk, viszont azt nem találtuk szabálytalannak, a pálya szélén jött vissza a menetiránnyal párhuzamosan, illetve hely is rendelkezésetekre állt, hogy mindhárman elférjetek a pályán, így Ő sem követett el a manőverével szabálytalanságot.
A te reakciód emberileg ugyan teljesen érthető, viszont a gyakorlatban túlzó és felesleges volt, amivel másokat sodortál veszélybe. Egyrészt volt ott elég hely 3 autó számára, hogy mindenki elférjen a pályán, másrészt ha ebben nem voltál biztos, akkor inkább fékezned kellett volna, nem pedig a mellett lévő versenytárs felé rántani a kormányt, ezzel az Ő testi épségét is kockáztatva. (azt, ha esetleg nem láttad/tudtad hogy ott van melletted, azt tudod jól, hogy soha nem fogadjuk el mentségként)
Szóval mindezt összegezve, önhibádon kívül egy igen nehéz helyzetbe kerültél bele, amit viszont nem oldottál meg jól és ezzel másokat sodortál veszélybe és a reakcióddal másoknak is kárt okoztál.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy elhasaltál el szívatós vizsgafeladaton, amit ugyan mindenkinek világos, hogy elég "szemét" volt, de attól még jár a hibás megoldásért a karó.
Közösségi könyvjelzők