Az óvások kizárólag olyan időszakra (3-4 kör) vonatkoztak és olyan emberekre, akik közvetlenül előttem, vagy mögöttem voltak a verseny alatt és láttam ahogy közlekedtem. Nincsenek benne az éppen csak "lecsúszott a kerék" esetek, az sincs benne, amikor valaki kicsit meglökött és azért nyested le a kanyart és azok sincsenek benne, amikor pattogsz a fűvön és ez miatt lelasulsz. (És még így is mennyi maradt.) De ezeket majd a VB megnézi és elbírálja. Ismerem a szabályokat és igyekszem betartani és nagyon zavar, ha ezek be nem tartása miatt előznek meg, vagy éppen nem bírok valaki közelében sem maradni. Nem vagyok óvos fajta (8-10 éves pályafutásom alatt) lehet nem volt 5-nél több.
Az egy dolog, amikor valaki tudatosan vágja a pályát, és egy másik aki nem tudja, hogy meddig ér az autója. És a harmadik, aki a szabályokat nem tudja. Szerintem elég jól tudom értelemezni a szabályokat/törvényeket. (Talán nem véletlenül dolgozok közel 20 éve olyan szakmában ahol évről-évre megváltoztatják a több ezer oldalas szabálykönyveket, nem beszélve a nemzetközi jogi és törvényi dolgokról).
Nem engem említettél meg (az Pfennig Kristóf volt), hanem a csapattársamat TT-t.
Részemről az ügy lezárva, továbbra sincs és nem is lesz előitéletem ezek miatt. Te is elmondtad és én is az esetekről a véleményem, a többit majd a VB eldönti és mindenki tanul belőle.
Tisztelettel: White
Közösségi könyvjelzők