Az idei év őszi bajnokságában egy olyan autó volánja mögé ülhetünk, mely azok számára már ismerős lehet, akik részt vettek nyári bajnokságunkban. A versenyautó pedig nem más, mint a Lotus Evora GTC. A megalkotásához a Lotus Racing az Evora GT4-esnek a hajtásláncát érintetlenül hagyva átültette a GTC-be, ami azt jelenti, hogy ugyanaz a 450 lóerős, 4,0 literes V6-os motor hajtja meg, nem kevesebb mint 460Nm-el. Ezúttal kisebb pályákon is próbára tesszük, így a dinamikusabb oldalát is megismerhetjük. Az idény 7 versenyből áll, melyet a már megszokott 2x30 perces, fordított rajtrácsos futamokon kívül, 2 darab 1 órás futam fog színesíteni. A hosszabb futamokhoz természetesen hosszabb pályák is társulnak, mint például Kyalami, vagy Slovakiaring. A 7 versenyből, a legjobb 5 helyezést számítjuk bele a bajnokság végeredményébe.
Az egyéni cím megszerzése mellett, idén ősszel ismét harcba szállhatunk a csapatbajnoki címért is!
A gyakorló szerver mindenki számára elérhető és a köridők rögzítésre kerülnek, jelszó és további infók az első futam topikjában: 1. futam: Okayama futamkiírás
Versenynaptár <= helyszínek, dátumok, futamtopikok
Tartalék pálya, ha valamilyen okból kifolyólag cserélni kell valamelyik helyszínt: Nürburgring GT
Pontverseny | Versenyszabályzat | Skinhasználat | Óvások | Replayek | Csapatnevezés (itt lehet csapattársakat keresni!)
A bajnokságon való induláshoz az alábbi dolgokra lesz szükségetek:
- Az Assetto Corsa legfrissebb kiadása, mely beszerezhető Steam-ről.
- Használandó pályákat ebben a Gdrive megosztásban, illetve az egyes futamok kiírásában is megtaláljátok.
- Regisztráció a GTR-Masters honlapján, majd a "versenyben használt névnek" beállítani az Assetto Corsa-ban is használt neved, ez szükséges ahhoz, hogy a fel tudjon ismerni a honlap a prekvalifikációban.
- Fontos, nálunk mindenki a valódi nevét használja, nemzetközi formában, pl: "Geza Kovacs". Beállítási segítség itt: névhasználat
- Érvényes köridő futása a GTR-Masters.hu #Prequal - Lotuc Evora GTC szerveren. A prekval szerver használata nyílt, jelszó az aktuális futam topikjában található.
- A GTR-Masters által rendezett bajnoki futamokon csak szervertagok vehetnek részt, tagságot itt lehet igényelni: Szervertagság 2023/2024
- Érvényes nevezés a Prekvalifikációban minden futam előtt legkésőbb 1 órával.
- Sportszerű magatartás mind a szerveren, mind a fórumon, valamint a Versenyszabályzat maradéktalan ismerete és betartása!
Ha bármilyen kérdés merül fel, vagy csak bizonytalan vagy valamiben, kérdéseid itt feltehetted a fórumban vagy akár privát üzenetben.
Várunk minden régi és új versenyzőt sok szeretettel!
Hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek minket a Facebook-on!
![]()
Közösségi könyvjelzők