Mindannyian tudtuk, hogy érkezik a Le Mans Ultimate, vagy legalábbis reméltük, hogy eljön, mivel a Studio 397 és a Motorsport Games Inc. már bejelentette, hogy létezik egy hivatalos World Endurance Championship (WEC) játékprojektük.
Ezért nem meglepő, hogy a jövő hétvégi, centenáriumi Le Mans-i 24 órás verseny előtt a Studio 397, a Motorsport Games Inc. és az Automobile Club de l'Ouest (ACO) hivatalosan bejelentette, hogy jelenleg dolgoznak egy teljesen új, exkluzív játékon a Le Mans-i 24 órás versenyre és a FIA WEC-re, mely a Le Mans Ultimate nevet fogja viselni.
A játék már a gyártási, készítési fázisban van a Studio 397-nél. Az rFactor 2 platform megalkotói, akik egyébként cégüket a Le Mans-i 24 órás leghosszabb távjának a tiszteletére nevezték el, még 2010-ben az Audi R15 pontosan 397 kört tett meg.
A szimulátor jelenleg a tervek szerint 2023 decemberében lesz elérhető PC-n. 2024 folyamán a Motorsport Games megvizsgálja, hogy konzolokra is el tudják-e juttatni ezt a címet.
A játékban (néhány vagy az összes) a FIA Endurance World Championship 2023-as WEC-szezonjának hivatalos autói és pályái szerepelnek majd, a főeseménye pedig a Le Mans-i 24 órás verseny lesz. Az autók listája a Ferrari, a Peugeot, a Porsche és a Toyota Hypercarjaiból, valamint a 2023-as teljes szezon WEC bajnokságának összes autójából áll majd. Olyan ikonikus pályák high-end modelljeire számíthatsz, mint a Spa-Francorchamps, Monza, Fuji és természetesen a Circuit de la Sarthe.
A játék a tervek szerint folyamatosan fejlődik majd, hogy hosszabb legyen az élettartama, mint egy évente kiadott játéké. A Motorsport Games Inc. arra számít, hogy ezt a játékot hosszabb ideig támogatják, rendszeres frissítésekkel, és tartalommal az életciklusa során.
A játék lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy tapasztalatától és képességeitől függően előre kiválaszthassa a kezdőtől a haladóig a neki való nehézséget. A játék lehetővé teszi, hogy segítse az első játékost a beállításban, de lehetővé teszi a beállítások teljes körű megváltoztatását azok számára, akik élvezni szeretnék a szimulációs játék kifinomultságát, mélységét.
A robusztus kormány-támogatás mellett, speciális fejlesztési erőforrásokat különítenek el a sim-versenyzés kezdetén lévő játékosok támogatására, akik gamepadet vagy kontrollert használnak. A Le Mans Ultimate innovatív online tevékenységeket fog tartalmazni, lehetővé téve a felhasználók számára, hogy megtapasztalják az állóképességi versenyt az innovatív asszinkron játékmeneten keresztül, így minden játékos megfelelő időpontban futhat le barátaival és csapattársaival.
Az új játék az rFactor 2 mögötti fizikai motort használja majd, és innovatív játék- és versenyfunkciókat vezet be az állóképességi versenyekhez kapcsolódóan. Az online játékmenetet a RaceControl, a Motorsport Games új fejlesztése hajtja majd, amely interaktív többjátékos élményt biztosít. A szolgáltatások magukban foglalják a versenyszerű és kötetlenebb versenyeket, valamint a privát lobby-k lebonyolításának lehetőségét. Talán a leginnovatívabb, hogy a játék a tervek szerint egy együttműködésen alapuló aszinkron versenymódot tartalmazna, ahol a játékosok csapata a neki megfelelő beosztásban, és időpontban teljesítheti a szereplést, és minden egyes tag más kötelezettségek, vagy más időzónákon túl ülhessen be az autóba.
![]()
Közösségi könyvjelzők