Találatok: 1 - 20 (20 összesen)
  1. #1

    Trophy AC GTN Bajnokság

    Az ősszel induló Assetto Corsa bajnokságunkban, a korai 2000-es évek GT futamainak, illetve a ligának nevetadó GTR-es bajnokságok hangulatát szeretnénk felidézni. Idén a GT-N csoport két versenyautója közül van lehetőségetek választani. A 8 fordulós bajnokságban, melyben a 6 legjobb eredmény kerül értékelésre, Ferrarikkal mérhetitek össze tudásotokat Porschék ellen. Két igazán nyers, elektronikamentes versenygépről van szó, melyet a Race Sim Studio garázsának köszönhetően vihetünk pályára. A rendkívül igényes mod a készítők webshopjában elérhető. (Ha még nem vásároltátok meg, egyeztetés alatt van egy 50%-os kupon, amit 10 főtől tudunk igénybe venni. Vásárlási szándékotok ebben a topikban tudjátok jelezni)
    Hosszas tesztelés után, reményeink szerint, az igazán kiélezett küzdelem érdekében, a Ferrarikon szűkítőt (restrictor) alkalmazunk. Pályaválasztásunkkal is igyekeztünk teret adni a küzdelemnek, így nagyobb, széles ívek várnak benneteket, legyen szó Road America-ról, vagy akár Watkins Glen-ről.

    Idén, a megszokott formátummal ellentétben 50 perces futamokkal készülünk, egy pályát kivéve, melyet egy 20 perces időmérő előz meg. A kivételt Monza jelenti, melyen egy hosszabb, 90 perces távon lehet majd próbára tenni a gépeket, és saját magatokat is.

    Az idény szeptember 29.-én Road Americában kezdődik, melyet megelőz Shakedown futamunk Nürburgringen szeptember 15.-én. Bemelegítő versenyünkön lehetősége lesz mindenkinek felvenni a ritmust, megismerkedhettek a két autóval, hogy könnyebb legyen dönteni, melyikkel vágtok bele az igazi megmérettetésbe.

    Versenynaptár <= helyszínek, dátumok, futamtopikok
    Tartalék pálya, ha valamilyen okból kifolyólag cserélni kell valamelyik helyszínt: Nürburgring GT

    Pontverseny | Versenyszabályzat | Skinhasználat | Csapatnevezés (itt lehet csapattársakat keresni!)

    A bajnokságon való induláshoz az alábbi dolgokra lesz szükségetek:

    • Az Assetto Corsa, Dream Pack 2 dlc ,és az RSS GT-N mod eredeti és legfrissebb kiadása, mely beszerezhető Steam-ről, illetve a mod a készítők webshopjából.
    • Használandó pályákat ebben a Gdrive megosztásban, illetve az egyes futamok kiírásában is megtaláljátok.
    • Regisztráció a GTR-Masters honlapján, majd a "versenyben használt névnek" beállítani az Assetto Corsa-ban is használt neved, ez szükséges ahhoz, hogy a fel tudjon ismerni a honlap a prekvalifikációban.
    • Fontos, nálunk mindenki a valódi nevét használja, nemzetközi formában, pl: "Geza Kovacs". Beállítási segítség itt: névhasználat
    • Érvényes köridő futása a GTR-Masters.hu #Prequal - GTN szerveren. A prekval szerver használata nyílt, jelszó az aktuális futam topikjában található.
    • A GTR-Masters által rendezett bajnoki futamokon csak szervertagok vehetnek részt, tagságot itt lehet igényelni: Szervertagság 2022/2023
    • Érvényes nevezés a Prekvalifikációban minden futam előtt legkésőbb 1 órával.
    • Sportszerű magatartás mind a szerveren, mind a fórumon, valamint a Versenyszabályzat maradéktalan ismerete és betartása!

    Ha bármilyen kérdés merül fel, vagy csak bizonytalan vagy valamiben, kérdéseid itt feltehetted a fórumban vagy akár privát üzenetben.
    Várunk minden régi és új versenyzőt sok szeretettel!

    Hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek minket a Facebook-on!
    Utoljára módosította: masterC; 2023. 06. 20. 19:41. Indoklás: skin

  2. #2

  3. #3
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043
    A két kocsiról itt egy kis bemutató videó:

  4. #4
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043
    Aki nehezen viseli az autók darche/ferrucco kényszer szülte fántázia elnevezést, annak lehetősége van felfedni (tádáám) a kocsik valódi márkáját/típusát ennek a kis modnak a segítségével. Ugyan csak a menüben lesz érvényes, pl ingame a pilótanevek mellett nem.

    RSS GT-N UI Real Names FIA GT Brand

  5. #5
    Vásárhelyi Csaba Szervező
    Csatlakozott
    2017. 09. 06.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    579

    Hangos elmélkedés a két autóról

    Sziasztok,
    Gondoltam megosztom a véleményemet a két autóról, már amiket tapasztaltam róluk. Habár nem vagyok a top pilóták egyike, hátha a meglátásaim segítenek valakinek. Mivel színtisztán személyes vélemény, ezért felelősséget nem tudok vállalni, hogy minden úgy van ahogy megírom.

    Ferrari:
    • Stabil. Nem csak rövid távon, hanem hosszú távon is
    • Nem eszi annyira a gumikat, kopott gumikon is stabil marad
    • Első ARB-t szereti, ha állítgatják, tud gyorsulni jócskán (1 klikk lefelé)
    • Szereti a fékerőt elől tudni (64%-on nekem minden máson kívül sokkal stabilabb lett az autó féktávon)
    • Talán nem olyan gyors 1 körön, mint a Porsche, cserébe a stabilitása és kiszámíthatósága az 50 perc alatt kifizetődő lehet
    • Kerékvetőket nem szereti sehogyan sem, jobb elkerülni, gumik csúsznak, mint a takony
    • Kigyorsítása nem a legjobb
    • Végsebességben elmarad a Porsche-tól a hosszú egyenesekben (legalább ennyivel legyen rosszabb )
    • Kanyarokban a fél gázt is elviseli
    • Szemtelenül rövid féktávok
    • Közepes/gyors kanyarokban hajlamos túlkormányzottá válni
    • Fékkel óvatosan, trail braking NAGYON ajánlott

    Porsche:
    • Ich bin liebe dich, Porsche
    • Rövid etapokon, nagyon koncentrálva tud gyors lenni, vagy a bukótérben landolsz.
    • Hosszabb távok végére szenvedéssé válhat a vezetése, sokkal nagyobb koncentráció szükséges egy kör összerakásához
    • Szereti a fékerőt elől tudni alapból (62-64%-on stabil volt)
    • Hosszúcska féktávok
    • Kerékvetőktől annyira nem ijed meg, ámbár jobb minimális, vagy 0 kormányszöggel rámenni, minimális, vagy 0 gázzal
    • Iszonyat jó kigyorsítás
    • Furcsa íveket kell választani, gyors lesz kijáraton (nem kicsit)
    • Gurítani kell sokszor (nagyon max negyed gázon)
    • Hátsó ARB-n +1 klikk jótékony hatással tud lenni a fordulékonyságára
    • Első rugók nekem túl kemények (Nürburgringen)
    • Trail braking szükséges a kanyarokba való beforduláshoz
    • Picike gáz kellhet a kanyarokban, hogy a sebességet tudja tartani, mert a kigyorsítás a kulcs
    • Borzalmas a farmotor, elől alig van tapadás és ezt vezetéstechnikával kell javítani

  6. #6
    Balogh András Szervertag 2024
    Csatlakozott
    2014. 12. 09.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    291
    Idézet Eredetileg masterC írta Hozzászólás megtekintése

    köszi de valamicske setupocska kiindulónak mindkét autónak

  7. #7
    Kedves Attila Versenyző Ataman logója
    Csatlakozott
    2020. 06. 17.
    Város
    Maglód
    Üzenetek
    88

    Köszi az infót.

  8. #8
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043
    Első futamhoz tartozó, RoadAmerica-s prekval szerverre, futamkiírásra még egy 1-2 napot várni kell, az utolsó paramétereken még csiszolunk, hogy minél izgibb, változatosabb futamok lehessenek. Kis türelmet ezügyben.
    Pályát a googledrive-ban megtaláljátok, offline picit lehet gyakorolni aki már nembírja.

  9. #9
    Szabó Tibor Versenyző Tibor Szabo logója
    Csatlakozott
    2020. 09. 28.
    Város
    Balatonfüred
    Üzenetek
    28

    ?

    Sziasztok. Szeretnék menni a preqvalin, de nem találom a szervert... , mi lehet a baj ?

  10. #10
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043
    Idézet Eredetileg Tibor Szabo írta Hozzászólás megtekintése
    Sziasztok. Szeretnék menni a preqvalin, de nem találom a szervert... , mi lehet a baj ?
    Főoldal jobb felső részén is láthatod, hogy perpill most is vannak fent rajta, tehát megy.
    Szervernév ugye: "GTR-Masters.hu #GTN Prequal"
    Ha fantvan a gépeden a pálya/kocsi kombó, akkor a szerverkeresőben csekkold a kis ikonokat, akörűl valami nemjó.
    Ha van CM-ed, akkor pl 'hungary' szerverre is kereshetsz. Utána meg érdemes a kedvencek közé elmenteni.

  11. #11
    Szabó Tibor Versenyző Tibor Szabo logója
    Csatlakozott
    2020. 09. 28.
    Város
    Balatonfüred
    Üzenetek
    28
    elvileg meg van hozzá minden,,, RSS GTN Pack meg van,,, meg a dreampack 2 dlc kell, ha jól tudom..... minden a könyvtárban, és nem látom a szervert

  12. #12
    Morvai Norbert Versenyző
    Csatlakozott
    2017. 05. 14.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    92
    Idézet Eredetileg Tibor Szabo írta Hozzászólás megtekintése
    elvileg meg van hozzá minden,,, RSS GTN Pack meg van,,, meg a dreampack 2 dlc kell, ha jól tudom..... minden a könyvtárban, és nem látom a szervert
    A szerverkeresőben vannak mindenféle szűrők, valószínűleg azokkal lesz a gond. Be kell állítani, hogy az üres, a teli és a jelszóval védett szervereket is mutassa. (Lásd a képen)

    szerver.jpg

  13. #13
    Szabó Tibor Versenyző Tibor Szabo logója
    Csatlakozott
    2020. 09. 28.
    Város
    Balatonfüred
    Üzenetek
    28
    Igen stimmel…. De nem látom most sem sajna

  14. #14
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043
    Idézet Eredetileg Tibor Szabo írta Hozzászólás megtekintése
    Igen stimmel…. De nem látom most sem sajna
    Ha van discord-od akkor gyere fel, írj rám, segítek megtalálni, kibogarászni.

  15. #15
    Szabó Tibor Versenyző Tibor Szabo logója
    Csatlakozott
    2020. 09. 28.
    Város
    Balatonfüred
    Üzenetek
    28
    Van Discord-om, hogyan talállak meg ?

  16. #16
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043
    Idézet Eredetileg Tibor Szabo írta Hozzászólás megtekintése
    Van Discord-om, hogyan talállak meg ?
    Csatlakozol a masters csatornánkhoz, és ott piros színnel megtalálsz ezen a néven.

  17. #17
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043
    Na, akkor ide is berakom, talán itt könnyebben megtaláljátok Morvai Norbi app ajánlásait:

    https://drive.google.com/drive/folde...LTa_2fgaTpirMG

    Ezen a linken megtaláljátok a ProTyres gumi és- a Fuel Usage üzemanyag applikációt, amik úgy gondolom elengedhetetlenek a következő futamokhoz.

    A ProTyres app-ban sok minden más mellett a gumi várható élettartamát követhetitek nyomon. Az applikáció aljánál előbb a kis zöld nyíl, majd utána a kettővel mellette levő "i" betűre kattintva jobb oldalon megjelenik egy sáv, ez mutatja a gumi élettartamát körszámokra leosztva. (Ahhoz, hogy a gép pontosan ki tudja számolni, mindenképpen le kell nyomni minimum 4-5 kört egyhuzamban az adott gumival, hogy pontosabb körszámokat tudjon adni a gép. Ezek a körszámok amúgy menet közben a vezetési stílus, csúszások/megforgások függvényében is tudnak változni.) Ez a jobb oldalt megjelenő sáv a gumi kopási és teljesítmény tartományát jelzi, négy részre felosztva a várható körszámokkal. Fentről lefelé haladva az első tartomány az új gumit jelenti, aminek értelem szerűen a legnagyobb a teljesítménye. Ez általában 0-1 körig szokott csak tartani. A következő a zöld kopási tartomány, amikor még nagyon jól tapad és viselkedik a gumi. Az utána következő a sárga zóna, amikor már érezhetően visszaesik a gumi teljesítménye, de még azért a tempóból nem veszít olyan sokat. A végső pedig a piros tartomány, amikor már nagyon csúszkál az autó, és a tempó is jócskán visszaesik. Ha pedig ezután teljesen eltűnik a csík a kijelzőről, akkor fogyott el végleg a gumi, ott már olyan érzés, mintha felnin menne az ember.

    A Fuel Usage app-ban pedig a meglévő üzemanyag mennyiségről és az abból megtehető körszámról, valamint a fogyasztásról láthattok értékeket, század literes pontossággal.

    A bal oldali érték értelem szerűen a jelenleg tankban lévő üzemanyagmennyiséget mutatja. Mellette felül mutatja, hogy ez a mennyiség hány körre elegendő, alatta pedig a fogyasztást. Ez utóbbi úgy működik, hogy amikor átmész a célvonalon akkor egyből mutatja, hogy mennyi volt a fogyasztás az adott körön. (Ha pirosan villog akkor többet fogyasztottál, mint az ezt megelőző körön, ha zölden, akkor kevesebbet.) Pár másodpercig mutatja ezt az értéket, általábban villogva, majd utána visszaugrik, és onnantól az addig megtett összes kör átlagfogyasztását mutatja (csak amit abban a konkrét felfutásban, azzal a tankkal tettél meg). Az app config fájljában amúgy állítható, hogy hány másodpercig villogjon a célvonal után.

    Remélem tudtam segíteni ezekkel az infókkal. Próbálgassátok, teszteljétek az appokat. Úgy gondolom nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy az ember kiszámolja és jól végreh tudja hajtani a taktikáját az adott futamra.

  18. #18
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043
    Köszönjünk minden pilótának a részvételt, akik a legvégéig is kitartottak. Kicsit sem voltak egyszerű vasak, de szépen helytálltatok

    Utolsó VB-zés után, hamarosan jövünk az eredményhirdetéssel.

    Ennek a bajnokságnak ugyan vége, de lehet már kostolgatni a következő -Honda S800- bajnokságot.

  19. #19
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.043

    Trophy Morvai Norbert az N-GT bajnokság győztese!

    Morvai Norbertnek (ismét) sikerűlt megnyernie az Assetto Corsa, ezúttal GTN bajnokságunkat! Gratulálunk Neki, Daninak, és Máténak a dobogóhoz! Valamint köszönjük mindenkinek aki résztvett a bajnokságban! Reméljük Ti is élveztétek a meccseket, sikerűlt maradandó emlékeket szereznetek.

    Pontverseny: http://www.gtr-masters.hu/standing/ac_gtn
    Bajnokok fala: http://www.gtr-masters.hu/halloffame/ac_gtn
    Bajnokság statisztika: http://www.gtr-masters.hu/champstat/ac_gtn

    Csapatversenyben is gratula a 3 legjobb csapatnak: Scuderia Pepperoni, Burning Rubber Team, Po-Car Racing Team.

  20. #20
    Varga Tamás Szervertag 2024 TomAce logója
    Csatlakozott
    2017. 01. 09.
    Város
    Székesfehérvár
    Üzenetek
    164
    Gratulálok a helyezetteknek! Nagy köszönet a szervezésért!

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

A téma címkéi

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •