Foglalkoztat egy ideje a kérdés, hogy mi miatt szoktam mostanában gyakran egy körön gyengén szerepelni a saját elvárásaimhoz képest, noha régebben ezzel nem volt problémám, főleg az AC sorozatban volt nálam ez jelen a kezdettől fogva. Az utóbbi időben igyekeztem "kívülről nézni magamat" időmérő közben, hogy mit csinálhatok rosszul és arra a következtetésre jutottam, hogy nálam a probléma egyik forrása szinte biztosan a delta widget.
Egy nagyon tipikus jelenség, hogy a session elején kevés benzinnel futok egy elfogadható kört és onnantól kezdve fölös energiát pazarolok arra, hogy legalább a szemem sarkából figyeljem a deltát. És ha az első három-négy kanyarban kiépítek egy -0.3 tizedet, akkor saját magamat zökkentem ki azzal, hogy a különbséget próbálom tartani/növelni, ahelyett, hogy a vezetés ritmusára koncentrálnék.
A teória ellenőrzésére első körben kíváncsiságból hotlapoztam egy kicsit úgy is, hogy levettem a HUD-ról az időmmel kapcsolatos információkat és érdekes módon fokozatosan tudtam javulni. Amikor tanulgattam szimulátorozni, ezek az adatok nem álltak rendelkezésre (tipikusan a szektorok végén kaptunk egy állást a köridőről), lehet azóta se tanulta meg az agyam beépíteni ezt a plusz inputot, nem tudom.
Szóval csak kíváncsiságból, ti használjátok? A zöld/negatív delta automatikusan extra motivációt/koncentrációt ad? Ránéztek minden kigyorsításon, vagy csak fontos pillanatokban?
Közösségi könyvjelzők