Találatok: 1 - 12 (12 összesen)
  1. #1

    A delta-idő pszichológiája

    Foglalkoztat egy ideje a kérdés, hogy mi miatt szoktam mostanában gyakran egy körön gyengén szerepelni a saját elvárásaimhoz képest, noha régebben ezzel nem volt problémám, főleg az AC sorozatban volt nálam ez jelen a kezdettől fogva. Az utóbbi időben igyekeztem "kívülről nézni magamat" időmérő közben, hogy mit csinálhatok rosszul és arra a következtetésre jutottam, hogy nálam a probléma egyik forrása szinte biztosan a delta widget.

    Egy nagyon tipikus jelenség, hogy a session elején kevés benzinnel futok egy elfogadható kört és onnantól kezdve fölös energiát pazarolok arra, hogy legalább a szemem sarkából figyeljem a deltát. És ha az első három-négy kanyarban kiépítek egy -0.3 tizedet, akkor saját magamat zökkentem ki azzal, hogy a különbséget próbálom tartani/növelni, ahelyett, hogy a vezetés ritmusára koncentrálnék.

    A teória ellenőrzésére első körben kíváncsiságból hotlapoztam egy kicsit úgy is, hogy levettem a HUD-ról az időmmel kapcsolatos információkat és érdekes módon fokozatosan tudtam javulni. Amikor tanulgattam szimulátorozni, ezek az adatok nem álltak rendelkezésre (tipikusan a szektorok végén kaptunk egy állást a köridőről), lehet azóta se tanulta meg az agyam beépíteni ezt a plusz inputot, nem tudom.

    Szóval csak kíváncsiságból, ti használjátok? A zöld/negatív delta automatikusan extra motivációt/koncentrációt ad? Ránéztek minden kigyorsításon, vagy csak fontos pillanatokban?

  2. #2
    Na ez tetszik ez a téma

    Amikor tanulom a pályát akkor sokat nézem kb minden kigyorsításon és szerintem nagyon haszon mert nem mindig egyezik az érzés a valósággal és néha tudok gyorsulni a delta miatt
    viszont amikor már ismerem a pályát és már csak az utolsó tizedeket hajszolom akkor én is észre szoktam venni hogy inkább hátráltat vagyis ha sikerül összehoznom néhány tized minuszt akkor még többet nézem a deltát mert meg akarom tartani az előnyt és általában elrontom vagy túlizgulom !
    de még nem tudtam rávenni magam hogy levegyem mert annyira kíváncsi vagyok az időre
    legközelebb lehet én is kipróbálom delta nélkül hátha jobb lesz

  3. #3
    Györki Dániel Versenyző
    Csatlakozott
    2019. 07. 18.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    25
    Tanulási szakaszban tényleg jó, de én a múlt héten akartam kikapcsolni ACC-ben, mert azt vettem észre, hogy sokszor nem az utat figyelem, hanem akaratlanul is a bal-felső sarkot, emiatt néha elvétem a féktávot, nem jól lövöm be az apex-et és a végeredmény egy lassú kör. Akkor tudok értelmesebb köröket menni, ha kizárok minden plusz infót.

    Az idegszálaknak sem tesz jót, ha egy zölden kezdett kör menet közben bepirosodik.

  4. #4
    Piski Tamás Versenyző Tamas Piski logója
    Csatlakozott
    2004. 08. 11.
    Város
    Bécs - Vienna
    Üzenetek
    3.339
    En folyamatosan figyelem, mindig, a versenyen is.

    Szerintem a kor 25%-ban a deltat nezem, de lehet, hogy ez magasabb. Igy minden kanyar utan tudom, hogy melyik iven, milyen tempoval hogyan sikerult.

    A GPL-nel 20 evvel ezelott iszonyu agymunka volt, mert nem hogy delta nem volt az elejen, hanem egy tablat mutattak be a kor vegen az elozo(!) kor idejevel. Vissza kellett emlekezni, hogy mit es hogyan csinaltal, kemeny volt.

    A kocsiba szerelt Motec kijelzot is be lehet allitani a deltara, igy nem kell felnezni a sarokba.

  5. #5
    Pétery Zoltán Szervező
    Csatlakozott
    2019. 09. 06.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    86
    Sziasztok!

    Ezek szerint nem csak engem kerget ez a démon...

    Már én is rengetegszer agyaltam azon, hogy ez okozza -e gondot, és az biztos, hogy akárhogy próbálok nem azzal foglalkozni, hogy mit mutat, egyszerűen önkéntelenül sandítok folyamatosan rá - és mindegy hogy melyik sarokban, a motecen, vagy akárhol jelenik meg. Gyakorlatilag az őszi szezon ezzel telt el, hogy prequalon mentem valamilyen időt, amihez képest talán 1-2 alkalommal tudtam hasonlót menni az időmérőkön (olyat, vagy jobbat soha), folyamatosan a mezőny végéről próbálom felbohóckodni magam, amiből túlvállalás lesz, vagy a darálóban végzem, vagy ami még frusztrálóbb, olyan problémába futok bele, ami hetek alatt nem jött elő (most Laguna Secaban egyszerűen megfőtt a jobb elsőm úgy, hogy korábban 10-15 foknál közelebb nem is jutottam ahhoz a hőfokhoz semmilyen etapon). Ki fogom én is próbálni, hogy mi történik akkor ha nincs fent a képernyőn - bár ez annyiból nem könnyű, hogy mintha a Honda a kijelző minden oldalán írná alul...

    Az biztos, hogy amíg az ember keresi, hogy milyen íven a leggyorsabb egy kanyar, addig nagyon hasznos. Viszont mikor igazán jó kört kéne menni, akkor már inkább csak a görcsöt hozza ki az emberből.

  6. #6
    Vásárhelyi Csaba Szervező
    Csatlakozott
    2017. 09. 06.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    583
    Jó téma, szerintem én is ki fogom próbálni ennek a kikapcsolását. A következő séma szerint szoktam a deltát figyelni/nem figyelni:
    - Gyakorlásnál figyelem, hogy az adott beállítás hol gyengélkedik, esetlegesen az előző beállításomhoz képest
    - Prekvalon és kvalin szoktam nézni, hogy esetleg melyik szakaszon nem megy éppen úgy, ahogy gyakorlásnál ment
    - SRS (Simracing System) versenyeken is szoktam figyelni (de minek...?)
    - Versenyeken szinte abszolút ki tudom zárni, legfeljebb a hosszú egyenesekben pillantok rá

  7. #7
    Az én véleményem nem annyira mérvadó, tekintve hogy kezdő vagyok még, de szerintem elég praktikus, hogy rá tudok nézni, ha kell. Az is igaz, hogy remek figyelem elterelő, de kiraktam nagyából középre, így nem kell kitekinteni. Amikor a magam hotlapján dolgozom, nem nézek rá, csak látom hogy zöldben van, vagy sem. Szóval én nem kapcsoltam ki, pedig már tartottam ott, de már megszoktam a fenti eljárást, azóta nem érzem úgy, hogy hátráltatna.

  8. #8
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.050
    • Gyakorláson sztem rémhasznos, kapásból látható hogy hol mennyit hagy benne, nyer az ember, akármelyik A-B pont közöt. Tehát kanyar és következő egyenes kombó eredménye is látható.
    • Időmérőn lehet idegesítő, hogy ha zöld-be vagy akkor jajj csak el ne bukd amit addig nyertél, ha pirosba akkor meg debéna vagy, még magadat se tudod legyőzni. De pont ugyanennyire segíthet is ha zöld-ben vagy, akkor jól csinálod, folytasd, jó lesz. Ha pirosban a delta akkor meg pl hűtheted a gumit a következő körre, visszamehetsz a boxba amivel idő spórolható. De az időmérő alapvetően egy ideges műfaj, mert rövid időn belűl kell a legjobbat nyújtani.
    • Futamon abszolúte nem zavar. Kör közben bárhol tudom csekkolni, mérni, nemcsak a célegyenesben mondjuk. Inkább csak megerősít hogy oké konstans tempót megyek. Oké könnyűl a kocsi, vagy kopik a gumi, nedves pályán is tudjon az ember tempót tartani, legyen mihez viszonyítani. Olyasmi mint a zenészeknek az ütemező (aza billegő izé).


    ACC daltában még azt szeretem amikor -0.1 tizedbe vagyok a cél elött 1m-el, és a végére mégis +0.2 tized lesz a köridőben.

  9. #9
    Jani Posta Adminisztrátor Leo67 logója
    Csatlakozott
    2004. 09. 17.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    9.569
    Idézet Eredetileg Tamas Piski írta Hozzászólás megtekintése
    A GPL-nel 20 evvel ezelott iszonyu agymunka volt, mert nem hogy delta nem volt az elejen, hanem egy tablat mutattak be a kor vegen az elozo(!) kor idejevel. Vissza kellett emlekezni, hogy mit es hogyan csinaltal, kemeny volt.
    Így-így

    De ma már van a GPL-ben is afféle HUD (Pribludának hívják). Négy szektor van, színnel mutatja ha javítok. Nálam időmérőn mindig aktív, és legtöbbször rám is teszi a nyomást, ha az első 2-3 szektor zöld Versenyre mindig lekapcsolom.
    Grand Prix Legends We Are.
    F1 1955 / 1965 / 1966 / 1967 / 1968 / 1969 · F2 1967 · GT 1967 · CanAm 1966 / 1971
    Groundhog GPL Weekly - www.formulado.hu/weekly

  10. #10
    Piski Tamás Versenyző Tamas Piski logója
    Csatlakozott
    2004. 08. 11.
    Város
    Bécs - Vienna
    Üzenetek
    3.339
    Idézet Eredetileg Leo67 írta Hozzászólás megtekintése
    Így-így

    De ma már van a GPL-ben is afféle HUD (Pribludának hívják). Négy szektor van, színnel mutatja ha javítok. Nálam időmérőn mindig aktív, és legtöbbször rám is teszi a nyomást, ha az első 2-3 szektor zöld Versenyre mindig lekapcsolom.
    Persze, hasznaltuk mi is, csak ugye az evekkel a jatek kiadasa utan jott ki. Addig maradt a memoria

  11. #11
    Pálya tanuláshoz nagyon hasznos, mert egyből nyilvánvalóvá teszi, ha túlvezeted az autót, vagy ha éppen találsz egy jobb ívet. Nekem akkor okoz problémát, mikor ezen már túl vagyok és a saját mércémmel "tökéletes" kört szeretném összerakni. Nálam ez most jól működött, hogy hotlapozáshoz kikapcsoltam, így az rögzült, hogy az utat figyelem, így most időmérőn is jobban tudtam koncentrálni, pedig volt delta a sarokban. Persze jellemző módon éppen az utolsó kísérletembe belehibáztam, de a szezon egyéni legjobb prequal és időmérős helyezése azért azt mutatja, hogy tényleg lehetett ezzel problémám.

  12. #12
    Ez nálam is tud hasonlóképp működni. Ha ott van, hajlamos vagyok mindig ellenőrizni az időkülönbséget, amivel persze elvonom a figyelmemet a vezetéstől, ha csak kicsit is. Ha nem mutat jót, akkor meg további kapacitás "irányítódik át", mert persze azonnal agyalok rajta, hogy ol ment el az a pár tized vagy század. Ha jó kört akarok futni, akkor tudatosan nem nézem már.
    A kulcs talán az lenne, hogy elég sok kört menjünk gyakorlásképp, a pálya úgymond rögzüljön. Amíg ez nem történik meg, teljesen esetleges, hogy részben a delta-kijelzőre koncentrálva sikerül-e egy kört hibátlanul megtenni? Arra viszont jó, hogy megtanuljuk a koncentrálás irányát is kézben tartani. Tehát, hiába van ott, pofázza, hogy épp mennyi az előnyöm vagy hátrányom, akkor sem nézek oda, megtanulom kizárni a zavaró tényezőt. Nagyon hasznos eszköz a pálya betanulásához és a stílus finomításához, de amikor már valóban egy tökéletes és gyors kört megtétele a cél, inkább figyelemelterelő.

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •