Oldal: 2 / 2 ElsőElső 1 2
Találatok: 26 - 41 (41 összesen)

Téma: AC BTCC - Brands Hatch - Okt.15

  1. #26
    Gombos Gergő Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2015. 04. 06.
    Életkor
    26
    Üzenetek
    278
    Hát srácok ez gyalázatos volt. 1,5 éve nem versenyeztem a Mastersnél, de kb még mindig ugyan az a helyzet. Van 4-5 ember minden mezőnyben, aki képbe van azzal, amit csinál, de ennyi. Én is elbasztam pár dolgot, beismerem, de már a kvali után ketté állt a fejem. A 20. helyen lévő emberke aki a rázóról jön vissza keresztbe majd elkezd velem versenyezni a kvalin. Nem is értem. És nem ez volt az egyetlen eset. A lekörözött emberek bepánikolva ugranak félre és néha még egymást is összezavarják. A kék zászló nem azt jelenti, hogy ugorj le a pályáról, vagy nyomj egy satuféket. Morvai Norbit valaki keresztbe forgatta rajtam a 2. futamon és még sorolhatnám. A 107% szerintem kevés, másrészt meg jót tenne a brigádnak, ha néznének autóversenyeket és nem a forma 1-re gondolok, vagy belsőkamerás felvételeket. Ezért kár volt, pedig a kocsit iszonyat jó vezetni. Kristóffal és még valakivel volt pár jó köröm, de ennyi. Nem az az első, hogy hányadik helyen csatázok, hanem az, hogy hogyan. Ha a 10. helyért megy atom küzdelem pár emberrel én abban is benne vagyok, de úgy néz ki, hogy ha valamiért nem adja ki a kvali, akkor ezt el lehet felejteni.
    Áldozatok nélkül nincs győzelem és most te vagy az áldozat

  2. #27
    Kiss János Szervertag 2021
    Csatlakozott
    2018. 09. 12.
    Város
    Debrecen
    Üzenetek
    44
    Kicsit közveszélyes voltam ma, Mészáros Gábort mindkét futamon sikerült kiforgatnom, bár azok kicsit fura szituk voltak, majd nézek replayt. Aztán a második futamon Kristófot is keresztbe raktam, elnézést mindkettőtöktől!
    A lekörözésekről nagyjából nekem is az a véleményem, mint Gergőnek, szinte az esetek felénél nem is értettem, h mit miért csinál a lekörözendő fél, kimegyek mellé az egyenesben, hogy majd egy kicsit elveszi és simán elmegyek mellette, erre berántja elém, nagyfék.. meg még hasonló esetek. Csodálom is, hogy nem ütöttem ki senkit.
    Persze, ezen a pályán ilyen tömegben nehéz is megoldani a szitut, nem is azt várom el, h zökkenőmentesen menjen minden lekörözés, csak ilyen életveszélyes értelmetlen manővereket ne csináljunk ha nem muszáj.

  3. #28
    Polgár Balázs Adminisztrátor balage06 logója
    Csatlakozott
    2015. 07. 31.
    Életkor
    30
    Üzenetek
    1.919
    Nagyon élveztem a futamokat. Brands Hatch nagy kedvencem, messze a legtöbb időt itt vezettem AC-ban és nyilván ez valamennyit segített, időmérőn az üzemmeleg softokon megvolt az összhang a Nissannal és néha még az üres réseket is sikerült megtalálni a pályán, úgyhogy összejött egy 46 végi idő és az első sorból indulhattam.

    Az R1-en nem ment jól a (túl) meleg softról hideg medre átállás, a rajtnál és az első körökben visszacsúztam P5-be, viszont a tempó megvolt Laci és Máté üldözéséhez, a lekörözöttekkel eléggé hazárdjáték volt az egész, de kis szerencsével visszamásztam P3-ra.

    Az R2-ben a rajtnál kimaradtam az incidensekből, szép fokozatosan előrejutottam a dobogós helyezések környékére, de sajnos a lekörözöttekkel eléggé... széles skálán mozogtak a tapasztalatok, sajnos egy húzósabb eset következtében visszaestem valahová P7 környékére. Innentől eléggé idegből vezettem, de azért részben hibáknak, részben remek csatáknak köszönhetően újra előrejutottam P3-ba, szóval összességében azért a pozitív élményeken volt a hangsúly.

    Grat mindenkinek, kemény futamok voltak!

    Saját szemszögből:
    Utoljára módosította: balage06; 2020. 10. 16. 01:09.

  4. #29
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    4.967
    Simresults eredmények: https://simresults.net/201015-8kF

  5. #30
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    4.967
    Idézet Eredetileg Gerii írta Hozzászólás megtekintése
    Hát srácok ez gyalázatos volt. 1,5 éve nem versenyeztem a Mastersnél, de kb még mindig ugyan az a helyzet. Van 4-5 ember minden mezőnyben, aki képbe van azzal, amit csinál, de ennyi. Én is elbasztam pár dolgot, beismerem, de már a kvali után ketté állt a fejem. A 20. helyen lévő emberke aki a rázóról jön vissza keresztbe majd elkezd velem versenyezni a kvalin. Nem is értem. És nem ez volt az egyetlen eset. A lekörözött emberek bepánikolva ugranak félre és néha még egymást is összezavarják. A kék zászló nem azt jelenti, hogy ugorj le a pályáról, vagy nyomj egy satuféket. Morvai Norbit valaki keresztbe forgatta rajtam a 2. futamon és még sorolhatnám. A 107% szerintem kevés, másrészt meg jót tenne a brigádnak, ha néznének autóversenyeket és nem a forma 1-re gondolok, vagy belsőkamerás felvételeket. Ezért kár volt, pedig a kocsit iszonyat jó vezetni. Kristóffal és még valakivel volt pár jó köröm, de ennyi. Nem az az első, hogy hányadik helyen csatázok, hanem az, hogy hogyan. Ha a 10. helyért megy atom küzdelem pár emberrel én abban is benne vagyok, de úgy néz ki, hogy ha valamiért nem adja ki a kvali, akkor ezt el lehet felejteni.
    Nemtudom lehet szerencsém volt, vagy elfogult vagyok, de mintha másik moziban ültem volna.
    Az időmérőn valóban szorosan követték egymást a kocsik (már a kihajtásnál figyelni kellett), de a gumifelmelegítés mellett, az is része volt a versenynek hogy megtaláld, megcsináld magad elött a tiszta pályát. Használj valami pályatérképet amivel látod hogy ki-merre. Mivel már az időmérő felétől elértük a pálya 100%-os tapadását, ezért vagy ~10 perc állt rendelkezésre egy 47mp-es kör teljesítésére. Amit láttam a futamodból az egy rajtberagadással kezdődött, és egy kerékvetőn eldobással végeződött. Kettő között nemtudom mikvoltak, de ha volt kirívó eset, szabálytalanság ami nem versenypályára való, akkor annyit tegyél meg hogy szólj az illetőnek, nevesítsd meg, tudjon róla, nézze vissza, mert így a gőzkieresztésen kívűl nincs más haszna, nem hiszem hogy magára ismer.

    Magam részéről előzetesen rosszabbra számítottam, de kellemes meglepetés lett a futam -és nem is az elért eredmény miatt, mert az nem lett fényes-, hanem az egész hullámvasutért. Annyi minden történt, ami máskor egy bajnokságon belűl sem történik. Mint egy jó esős káoszfutam az F1-ben. Nemis tudok mit kiemelni, mert a 13-3 hely között mindenfelé jártam. Csatázás közben egy lekörözött csatában lévő bolyt utolérni. Boly-boly előzés. Nemvolt kanyar ahol ne előztem volna. Előzeteshez képest nem is lett vonatozás, mert én is, és sokan mások is hibáztak. Az egészet meg a gumik-autók közti különbség tovább keverte. Rengeteg dolgot meg kellett "oldani". Lekörözéseknél láttam egykét csunya dolgot, de őszíntén szólva én sem tudom meddig tudtam volna követni, kiszámolni, hogy kit mikor hanyadikként kéne elengednem miközben váltok, és küzdök, és kanyarodok. Szerintem ez BTCC-s volt

    Grat aki a pályán volt!

    Szerk.: Ja még annyi hogy ha vki mellett voltam, fedésben, akkor ha eszembe volt felcsaptam a reflektort, ezzel jelezve, segítve a másiknak hogy tuti tudja hogy ottvagyok, szándékozok maradni.
    Utoljára módosította: Kettel; 2020. 10. 16. 00:26.

  6. #31
    Nagy Zsolt Szervertag 2021 nagi logója
    Csatlakozott
    2012. 07. 15.
    Életkor
    45
    Üzenetek
    249
    Bár megint nem tudtam elég időt a felkészülésre szánni és a qualin is még inkább verseny setuppal mentem jó kis versenyek voltak. Ha van valakinek egy R1 replay azt megköszönném. Az R2 rajtért elnézést kell kérnem Patrikkal és talán Kis Gabival nem kalkuláltuk be - leginkább én, hogy 3an vagyunk 2 helyre. Végül Hornika Gábor járt legrosszabbul

    Lekörözések profik voltak. Somorjai Zolival sajnos nem értettük meg egymást a célegyenes végén. Válassz oldalt és maradj ott! Középen kezdtél elég korán fékezni majd kihúzódtál elém

    Kiss Gabival, Nagy Lacival és Patrikkal nagyon jókat mentünk. Nagy köszönet érte!

  7. #32
    Nagy Zsolt Szervertag 2021 nagi logója
    Csatlakozott
    2012. 07. 15.
    Életkor
    45
    Üzenetek
    249
    Idézet Eredetileg Kettel írta Hozzászólás megtekintése
    Annyi minden történt, ami máskor egy bajnokságon belűl sem történik. Mint egy jó esős káoszfutam az F1-ben. Nemis tudok mit kiemelni, mert a 13-3 hely között mindenfelé jártam. Csatázás közben egy lekörözött csatában lévő bolyt utolérni. Boly-boly előzés. Nemvolt kanyar ahol ne előztem volna. Előzeteshez képest nem is lett vonatozás, mert én is, és sokan mások is hibáztak. Az egészet meg a gumik-autók közti különbség tovább keverte. Rengeteg dolgot meg kellett "oldani". Lekörözéseknél láttam egykét csunya dolgot, de őszíntén szólva én sem tudom meddig tudtam volna követni, kiszámolni, hogy kit mikor hanyadikként kéne elengednem miközben váltok, és küzdök, és kanyarodok. Szerintem ez BTCC-s volt

    Grat aki a pályán volt!
    Én is ezt a mozit néztem és még egyszer grat mindenkinek! Nagyon jó móka volt.

  8. #33
    Gombos Gergő Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2015. 04. 06.
    Életkor
    26
    Üzenetek
    278
    Idézet Eredetileg nagi írta Hozzászólás megtekintése
    Én is ezt a mozit néztem és még egyszer grat mindenkinek! Nagyon jó móka volt.
    Akkor csak én voltam ilyen szerencsétlen. Na mind1. Talán majd a következő futamon. Ott nem leszünk ilyen zsúfoltan
    Áldozatok nélkül nincs győzelem és most te vagy az áldozat

  9. #34
    Bőcskei Attila Szervertag 2021
    Csatlakozott
    2014. 06. 06.
    Üzenetek
    10
    Szeretnék elnézést kérni Varga Ádámtól és Morvai Norberttől az R2 rajtja utáni második kanyar után okozott fennforgásért. Miután véletlenül sikerült a kigyorsításon megpöckölnöm Ádámot, és ezzel magamat is megszivatva, a lehető legidiótább módon mentem vissza a pályára, pont, amikor Norbi érkezett. Bocsánat mindkettőtöktől.

    A tegnapi két futamról magam részéről nagy tanulság, hogy nem kell mindig tolni neki mint a hülye, versenyen elég ha csak 90%-ot teljesítek, és akkor nem lesznek olyan hibáim, mint a tegnapi két versenyen.

  10. #35
    Kiss Gabi Szervertag 2021
    Csatlakozott
    2013. 12. 27.
    Üzenetek
    1
    Idézet Eredetileg nagi írta Hozzászólás megtekintése
    Bár megint nem tudtam elég időt a felkészülésre szánni és a qualin is még inkább verseny setuppal mentem jó kis versenyek voltak. Ha van valakinek egy R1 replay azt megköszönném. Az R2 rajtért elnézést kell kérnem Patrikkal és talán Kis Gabival nem kalkuláltuk be - leginkább én, hogy 3an vagyunk 2 helyre. Végül Hornika Gábor járt legrosszabbul

    Lekörözések profik voltak. Somorjai Zolival sajnos nem értettük meg egymást a célegyenes végén. Válassz oldalt és maradj ott! Középen kezdtél elég korán fékezni majd kihúzódtál elém

    Kiss Gabival, Nagy Lacival és Patrikkal nagyon jókat mentünk. Nagy köszönet érte!

    Én előzetesen azt hittem, hogy ez egy trágya pálya lesz ennyi versenyzővel, azonban tévedtem. Jómagam a R1-ben is és a R2-ben is a 10-14 helyért nagyon izgalmas csatákat vívtam, vívtunk, most nem tudom már kivel, de így a hozzászólásokból sejtem . Nagy csatában nehezen felküzdök két pozíciót, erre eldobom a kocsi hátulját részben a nem megfelelő setup miatt, utána megint feljövök csatázunk, közben már jönnek az űrlények, köröznek, rájuk is figyelni. Szóval nagyon izgi volt, rengeteg side by side küdelemmel, tipikus btcc. Köszi mindenkinek!

  11. #36
    Varga Ádám ROOKIE Szervertag
    Csatlakozott
    2020. 08. 13.
    Üzenetek
    7
    Idézet Eredetileg atis88 írta Hozzászólás megtekintése
    Szeretnék elnézést kérni Varga Ádámtól és Morvai Norberttől az R2 rajtja utáni második kanyar után okozott fennforgásért. Miután véletlenül sikerült a kigyorsításon megpöckölnöm Ádámot, és ezzel magamat is megszivatva, a lehető legidiótább módon mentem vissza a pályára, pont, amikor Norbi érkezett. Bocsánat mindkettőtöktől.

    A tegnapi két futamról magam részéről nagy tanulság, hogy nem kell mindig tolni neki mint a hülye, versenyen elég ha csak 90%-ot teljesítek, és akkor nem lesznek olyan hibáim, mint a tegnapi két versenyen.

    Üsse kavics, részemről ennyi. Úgy gondolom belefér a hiba ezekbe a versenyekbe. Én eddig mosollyal és teli adrenalinnal álltam fel la a gép elől és vigyorogtam mint állat. Asszonykám kaján mosollyal nyugtázta minden verseny után, hogy jó volt-e. Mondom persze, fasza volt. Örülök, hogy egy ilyen csapatban versenyzek, így sok-sok év kihagyás után.

  12. #37
    Ács Attila Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2008. 04. 29.
    Életkor
    28
    Üzenetek
    88
    Ezen a versenyen kint volt a fotósom, megmutatom nektek is a képeit. Tetszett ez a futam még, ha az időmérős eredményemtől hátrébb végeztem mindkét futamon is. Voltak jó csaták és vigyázott mindenki a másikra körülöttem.


  13. #38
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    4.967
    Idézet Eredetileg acsati írta Hozzászólás megtekintése
    ...
    faxák

  14. #39
    Mihajlovics Máté Szervertag 2021
    Csatlakozott
    2014. 05. 05.
    Üzenetek
    91
    K**VA jók lettek a képek

  15. #40
    Varga Ádám ROOKIE Szervertag
    Csatlakozott
    2020. 08. 13.
    Üzenetek
    7
    Idézet Eredetileg acsati írta Hozzászólás megtekintése
    Ezen a versenyen kint volt a fotósom, megmutatom nektek is a képeit. Tetszett ez a futam még, ha az időmérős eredményemtől hátrébb végeztem mindkét futamon is. Voltak jó csaták és vigyázott mindenki a másikra körülöttem.
    Király lett! Rajta is vagyok

  16. #41
    Vásárhelyi Csaba Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2017. 09. 06.
    Életkor
    31
    Üzenetek
    23
    Idézet Eredetileg acsati írta Hozzászólás megtekintése
    Ezen a versenyen kint volt a fotósom, megmutatom nektek is a képeit. Tetszett ez a futam még, ha az időmérős eredményemtől hátrébb végeztem mindkét futamon is. Voltak jó csaták és vigyázott mindenki a másikra körülöttem.

    Igen tehetséges a fotós, hívd őt a többi futamra is!

Oldal: 2 / 2 ElsőElső 1 2

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •