Oldal: 3 / 3 ElsőElső 1 2 3
Találatok: 51 - 70 (70 összesen)

Téma: AC SEAT LEON TCR - Sveg - 04.05

  1. #51
    Bán Viktor Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2018. 10. 06.
    Város
    Pécs
    Életkor
    34
    Üzenetek
    1

    Sweg

    Sziasztok.

    Sajnos ezen a versenyen nem voltam stabil, felkészületlenül, idegesen értem ide, nem voltam megelégedve a hotlap időmmel sem. Sajnos az 1-es szerveren, az R2.-ben első körében féktávon megcsúszott az autó hátsó része ( 68/32) és befordultam balra, ezzel meglöktem egy verseny társat, aki meg jobbra befordult. Ezért elnézést kérek Tőle. Ezután bevártam az egyenesben és vissza adtam a helyet de nem láttam értelmét folytatni. Sajnos az első versenyen én hibáztam, bepókhálósodott a szélvédőm, ezután ebből fakadóan 3 x is hibáztam, nem láttam ki rendesen, de végig mentem. Ez miatt döntöttem úgy az R2-ben, a kilökés után, hogy inkább kiszállok, mert nem akartam a dühtől vakon vezetve, másnak is tönkre tenni a versenyét.

    Hajrá mindenkinek.

  2. #52
    Györki Dániel Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2019. 07. 18.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    5
    Szoros meccsek voltak, köszi minden érintettnek a korrekt versenyzést!

  3. #53
    Bernhardt Gábor Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2011. 01. 25.
    Város
    Paks
    Életkor
    38
    Üzenetek
    28
    Úgy éreztem erős lehetek ezen a versenyen, mivel nagyon tetszett a pálya, és tudtam, hogy lehet rajta előzni, mivel volt egy buá-m.

    Sajnos futam előtt megint elkezdett vacakolni a gépem, random elkezdett fagyni, hol játék közben, hol bootolás közben, és sajnos lövésem sincs, hogy ezt mi okozta. A kvalira léptetés pillanatában tudtam fellépni szerverre, nem sokon múlhatott.
    Totál meglepő volt számomra, hogy sikerült az utolsó körömmel pole-t elérnem, 2 tized még maradt benne.

    Az első futam előtt az volt a tervem, hogy mivel Piski Tomival kb. hasonló volt a tempónk, ezért nem harcoltam vele, próbáltunk elhúzni, ami össze is jött.
    6. helyre jöttem vissza, felzárkóztam, majd előbb Zelfit, majd Lórántot előztem meg.
    Majd Györki Danival vívtunk egy hatalmas utolsó 2 kört, a befutót érdemes visszanézni

    Második futam is jól indult, próbáltam helyezkedni, de nagyon sűrű volt a mezőny. A hidas egyenes végén bump draftoltunk Lórival, majd belül el tudtam volna fordulni, de kaptam egyet hátulról, majd a következő kanyarban végleg félretakarítottak...
    Próbáltam felzárkózni a 14. hely körül, 2-t előztem, majd kifagyott a gépem.

    Nagyon sajnálom, mert egészen addig nagyon élveztem a versenyeket.

  4. #54
    Gera András Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2018. 04. 17.
    Város
    Szeged
    Életkor
    45
    Üzenetek
    57
    Idézet Eredetileg Tequila írta Hozzászólás megtekintése
    Sajnos futam előtt megint elkezdett vacakolni a gépem, random elkezdett fagyni, hol játék közben, hol bootolás közben, és sajnos lövésem sincs, hogy ezt mi okozta.
    Tipikus tulmelegedes tunetek. CPU ujrapasztazas esetleg?

  5. #55
    Mammel Erik Szervertag 2020 Erikkonen logója
    Csatlakozott
    2015. 04. 22.
    Város
    Pécs
    Életkor
    48
    Üzenetek
    2.666
    B-szerver - Új volt számomra is a pálya, prekvalon mentem kétszer fél órát rajta, meg korábban még GT3-as kocsival anno pár kört. Ennek ellenére a practice alatt siekrült elég stabil köröket futnom és a prekvalos időhöz képest javulni másfél másodpercet. A versenyek végül nem is sikeredtek rosszul, egy 5. és egy 4. hely sikeredett belőle, nagyjából zökkenőmentesen. Bár némi szlalomozás, a karambolokat kikerülendő mindkét futamon befigyelt

    1. verseny - Bealvós rajt után szerencsés baleset kerülgetés és szép lassan jöttem fel Bozsó Marci mögött, akinél nem voltam sokkal gyorsabb, de a mögötte menés elég idegesítő lehetett, mert pár kör után hibázott és onanntól több dolgom nem volt, mint behozni a vasat.

    2. verseny - Ezúttal nem aludtam be, tartottam is arajtpozíciómat és igyekeztem kerülni a bajt. Ez ment is az első egyenes utáni jobbosig, ahol Balogh Gáborral együtt fordultunk, aztán én kerültem kicsit előrébb és a kocsija jobb orrával megpöccintette a bal hátsómat, amitől kicsit falnak mentem, de tudtam menni tovább, csak tempót veszítettem. A következő jobbosban sejtettem, hogy megkockáztatja a beugrást mellém, így a kigyorsításra koncentráltam, de amikor a belső ívre húztam, hátulról Kohári Roland érkezett és a falba forgatott. Nem volt hibás, már a fűre is lement szinte, hogy helyet hagyjon, de már késő volt. Arra nem számíthatott, hogy Gábor kicsit elméri, én meg külsőről a belső ívre váltok Gábor mögött, hogy legyorsuljam. Így sajna még 2-3 pozíciót veszítettünk mindketten, de ezeket dolgoztuk le apránként. Később Roland utolért, ekkor elengedtem simán, nem akartam magam lassítani a védekezéssel.
    Szabó Ferit utolérve 23 körön át ment az üldözés, aztán Feri elegánsan félrehúzódott, amit köszönök, de nem lett volna muszáj. Mindenesetre úriemberes megoldás volt a részéről. A végére maradt még némi küzdés Nagy Norbert Balázzsal (remélem jól emlékszem a névre), de nagyon nem erőltettem, jóval gyorsabb volt, én meg célba akartam érni.

    Az első körök egy kicsit kalandosak voltak, többeknek az oldalra mozgással vigyázniuk kellene, mert ilyenkor nem okos dolog a pálya egyik feléről hirtelen a másikra húzódni, mivel jó eséllyel ott is van autó. Amennyire láttam, némely baleset ilyesmi miatt adódott, vagy szimplán türelmetlenség és túlzott bevállalósság okozta.

  6. #56
    Ács Attila Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2008. 04. 29.
    Életkor
    28
    Üzenetek
    65
    Egy simresultot linkeltek majd?

  7. #57
    Bernhardt Gábor Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2011. 01. 25.
    Város
    Paks
    Életkor
    38
    Üzenetek
    28
    Idézet Eredetileg Gedu írta Hozzászólás megtekintése
    Tipikus tulmelegedes tunetek. CPU ujrapasztazas esetleg?
    Köszi, valószínű ez lesz a gond, bár a hőmérsékletek rendben vannak, de a héten szereltem szét a gépet, és paszta nélkül raktam rá a hűtőt, úgyhogy a napokban megcsinálom.

  8. #58
    Gera András Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2018. 04. 17.
    Város
    Szeged
    Életkor
    45
    Üzenetek
    57
    Idézet Eredetileg Tequila írta Hozzászólás megtekintése
    ... és paszta nélkül raktam rá a hűtőt....
    What?!?!?!

  9. #59
    Bernhardt Gábor Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2011. 01. 25.
    Város
    Paks
    Életkor
    38
    Üzenetek
    28
    Idézet Eredetileg Gedu írta Hozzászólás megtekintése
    What?!?!?!
    Pontosabban a rajtalevő pasztával, hirtelen kellett gépet bontanom, és nemvolt itthon.

  10. #60
    Polgár Balázs Szervező balage06 logója
    Csatlakozott
    2015. 07. 31.
    Életkor
    29
    Üzenetek
    1.474
    Az nem túl jó ötlet, az Opteron szerver proci, azok az asztaliknál is érzékenyebbek a hőmérsékletre.

  11. #61
    Bozsó Marci Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2020. 01. 15.
    Város
    Szeged
    Üzenetek
    23

    Sveg A-ból B-be

    A pályán a prequal-on rengeteget mentem, és a kezdeti utálatot követően eléggé megkedveltem, a kanyaroknak saját nevet is adtam. Volt kapitány-, erdei manó-, legelő-, boszorkány és egyéb kanyar. Ezt egyébként senkinek sem árulnám el, de úgy tűnik, nem csak nekem van agymenésem a résztvevők közül. Így ez köztünk marad. Nekem ezt suttogták a hangok
    Erősen elkeseredtem, amikor kiderült, hogy 20-ban maximálták a résztvevők számát. Az indokkal persze teljesen egyetértek, még akkor is, ha nekem szerencsére nem voltak akadási problémáim. De most azért jött rosszul, mert pénteken még a 17. legjobb idővel rendelkeztem. Ez vasárnap délután már 22 volt. Próbáltam javítani az utolsó pillanatokban, de nem sikerült, így megint lecsúsztam az A szerverről. Fujiban is A-ról pattantam B-be a korlátozás miatt, de ez most tényleg nagyon közel volt. Na majd a vidámparkban 3 hét múlva!

    Az első versenyen a 6. helyről indulhattam. A rajt után nagyon figyeltem, hogy ne érjek össze senkivel, és ne hagyjam senkinek sem, hogy hozzám érjen, és ez sikerült is. El voltam képedve, hogy még a harmadik kanyarban sem voltak repkedő-pattogó autók. Ez persze csak azokra vonatkozik, akiket láttam magam körül, úgy érzékeltem, hogy a mezőny elképesztően figyelt egymásra. A hátsó régiókról nem tudok nyilatkozni. Ez nagyon jó, úgy tűnik, megvolt az értelme a csütörtöki elfeledett, de partizán módon mégis improvizált próbafutamoknak! Ilyet máskor is csináljunk, mert irtó hasznos!

    A fentieknek annyira a hatása alatt voltam, hogy az egyik kanyarban (ha kérdeznéd, akkor a 8-asban, azaz az aligátorban...) túl hamar léptem a gázra, és már pókhálós is volt a szélvédőm. Picsába... Az autó nem sérült nagyon és szerencsére csak 1-2 pozíciót vesztettem, így tudtam tovább menni. Mammel Erik közeledett szépen lassan. Sokat figyeltem a tükröt és a különbséget, lassan, de biztosan zárkózott fel. Néhány hozzászólással feljebb írta, hogy biztos idegesített a jelenléte, hát mi tagadás így lehetett, mert a 6-osban (állatorvos) elfékeztem magam senkitől sem zavartatva és megpöccintettem a gumifalat. Picsába... Persze Erik köszönte szépen, szerintem integetett is Talán még 2 ilyen elbambulás volt, amelyek pozíciókba kerültek, így finoman szólva nem voltam maradéktalanul elégedett a 8. hellyel.

    Aminek köszönhetően ugye a 3. pozícióból várhattam a rajtot a 2. futamon. Na, ez hátha jobb lesz! Mészáros Gábor indult a belső 2. pozícióból. A rajtot egy árnyalattal jobban kaptam el, így Gábor elkezdett kifele húzódni, talán túlságosan is, mert az első kerekem már az ő hátsó tengelyével volt egy vonalban, de továbbra is szorított kifelé. A jobb oldali kerekeim már a füvön mentek, hogy nehogy összeérjünk. Még egy elkeseredett próbálkozással próbáltam jelezni a jelenlétemet, de szerintem nem láthatott, mert kipöccintett az első kanyar (egyébként sirály) derekán. Az autó nem sérült, csak az önérzetem, amikor láttam, hogy a 14. pozícióba estem vissza. Az eset biztosan nem volt szándékos (tudatos), de ettől még megóvom. Egyébként nagyon hasznos app a Helicorsa Radar App. Ha neki is lenne, akkor ez nem fordult volna elő.
    Az első versennyel párhuzamot von az, hogy az első körben itt is odacsaptam. Az utolsó kanyarban (boszorkány). De itt legalább a mezőny végén küzdve, ám tök egyedül, vagyis segítség nélkül.

    Ezen a futamon az idegesített a legjobban, hogy amikor közeledtem az előttem levőkre, és becsippant, akkor ugye lassítani kell. Nos véleményem szerint jóval nagyobb lett a különbség az előttem levők közt, mint előtte volt, amikor végre eltűnt a Lassíts! felirat. Ez többször bosszantott. A legjobban akkor, amikor a boszorkányt szélesítettem ki egyszer, és a Lassíts! felirat a célvonal előtt 20m-rel jelent meg. Féééééék! Talán nem lesz baj. Picsába... 1mp különbség megint 3 lett...

    Ami még említésre méltó, hogy Varga Tamással küzdöttem nagyot. Én is előztem, ő is, és többször kanyarokon keresztül voltunk egymás mellett, és nagyon figyeltünk egymásra, így még csak össze sem értünk. Nagyon élveztem, még akkor is, ha utoljára ő előzött! Köszönöm az élményt! Bár mindenki ennyire korrekt lenne!
    Jócskán maradt még bennem és az autóban is, még a szélvédő is ép volt, de jött a kockás zászló, így kicsit keserédes érzésekkel léptem ki. Ma nem én voltam a legélesebb kés a fiókban

    Találkozuk a vidámparkban az óriáskerék tövében 3 hét múlva!

  12. #62
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    4.593
    Idézet Eredetileg bozsomarci írta Hozzászólás megtekintése
    ...
    Dede, hogylehet egy kanyar neve állatorvos?
    Régebben volt itt egy srác (yaka), akinek mindenféle kis manók bukkantak fel a legrosszabbkor. Rossz setup-ot töltöttek be a versenyre, bebújtak a fékpedálja alá, meg ilyesmik. Szóval biztos nemvagy egyedűl a pszihés dolgaiddal...

  13. #63
    Varga Tamás Szervertag 2020 TomAce logója
    Csatlakozott
    2017. 01. 09.
    Város
    Székesfehérvár
    Üzenetek
    106
    Idézet Eredetileg bozsomarci írta Hozzászólás megtekintése
    Ami még említésre méltó, hogy Varga Tamással küzdöttem nagyot. Én is előztem, ő is, és többször kanyarokon keresztül voltunk egymás mellett, és nagyon figyeltünk egymásra, így még csak össze sem értünk. Nagyon élveztem, még akkor is, ha utoljára ő előzött! Köszönöm az élményt! Bár mindenki ennyire korrekt lenne!
    Köszi, hát ez a pálya nekem sem feküdt az tuti de legalább a végén tényleg küzdöttünk egy izgalmasat. Köszi ,hogy te is korrekt voltál végig sőt olyat is láttam tőled ,hogy mentél valaki után szorosan de ő korábban fékezett ezért kiküldted inkább magadat a pályáról inkább minthogy neki menj.

  14. #64
    Balogh Gábor ROOKIE Szervertag
    Csatlakozott
    2020. 01. 08.
    Város
    Százhalombatta
    Üzenetek
    17

    B szerver

    Sziasztok!

    Nekem jó érzésekkel zárult a futam. Mindenkire nagyon próbáltam figyelni de azt is tudom, hogy ez nem mindig sikerült. Az elején amikor először léptem fel erre a pályára nem tetszett. De ahogy futottuk a próba futamokat nagyon megtetszett. Köszi mindenkinek a harcokat jók voltak.

  15. #65
    Bozsó Marci Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2020. 01. 15.
    Város
    Szeged
    Üzenetek
    23
    Idézet Eredetileg Kettel írta Hozzászólás megtekintése
    Dede, hogylehet egy kanyar neve állatorvos?
    Hehe, a teljes neve:állatorvosi ló. Mert kísérletezni kellett vele sokat. Ezt meg is bosszulta a futamon. 2x is... 😂😂😂

  16. #66
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    4.593
    Idézet Eredetileg bozsomarci írta Hozzászólás megtekintése
    Hehe, a teljes neve:állatorvosi ló. Mert kísérletezni kellett vele sokat. Ezt meg is bosszulta a futamon. 2x is... 😂😂😂
    Érthető. Ilyen szempontból először mindegyik kanyar mindenkinek állatorvosi...
    Ésés a boszorkányos kanyar hogyan?

  17. #67
    Zengő Ádám Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2019. 12. 29.
    Város
    Salgótaján
    Üzenetek
    10
    Idézet Eredetileg bozsomarci írta Hozzászólás megtekintése
    A pályán a prequal-on rengeteget mentem, és a kezdeti utálatot követően eléggé megkedveltem, a kanyaroknak saját nevet is adtam. Volt kapitány-, erdei manó-, legelő-, boszorkány és egyéb kanyar. Ezt egyébként senkinek sem árulnám el, de úgy tűnik, nem csak nekem van agymenésem a résztvevők közül. Így ez köztünk marad. Nekem ezt suttogták a hangok
    Oké, köszi! Vettem a lapot!

    Amúgy Mészáros Gáborra térve, tényleg nem bántásnak, meg ujjal mutogatásnak, de emlékszem, hogy a Fuji R2-n is ugyanilyen "figyelmetlen" volt, emiatt olyat csattantatok a csapattársaddal, hogy rossz volt nézni, miközbe a fotókat csináltam.
    A Helicorsa nekem is rengeteget segít, még ha botok ellen is megyek, mert van hogy direkt több kategóriát teszek fel a pályára és úgy hámozom át magam a mezőnyön.
    (igaz buták, mert agresszió 50%, és 92% erősség, de emiatt van, hogy meggondolatlanul viselkednek, de nekem ez is jó, reakcióidő javításra... nah meg pár ritmusjáték a telefonon xD)

  18. #68
    Bozsó Marci Szervertag 2019
    Csatlakozott
    2020. 01. 15.
    Város
    Szeged
    Üzenetek
    23
    Idézet Eredetileg Kettel írta Hozzászólás megtekintése
    Ésés a boszorkányos kanyar hogyan?
    Na mi van, Te is el fogod nevezni a kanyarjaidat? A boszorkányos ugye az utolsó kanyar, ami eleinte nagyon gonosz volt. Ki kellett ismerni, hogy megtaláljam a gyenge pontját. Attól kezdve egész sokszor jó boszorkányként viselkedett.

  19. #69
    Piski Tamás Szervertag 2020 Tamas Piski logója
    Csatlakozott
    2004. 08. 11.
    Város
    Bécs - Vienna
    Életkor
    35
    Üzenetek
    3.127
    Idézet Eredetileg Szabó Csaba írta Hozzászólás megtekintése
    R1 13:18 - Piski Tamás - Az ideális ívet zártad le előttem ahogy visszajöttél boxkiállásból!
    Azt hittem hirtelen felindulasbol irtad a dolgot, de lattam, hogy meg is ovtad. Szerinted mit csinaltam rosszul?

    Elotted voltam, idealis iven mentem, te pedig nem lassitottal le, majdnem kiloktel. Attol, hogy a boxbol jovok vissza, nem kell felreugranom eloled. Raadasul boven volt idod reagalni, az elso kanyarban ertel csak utol.
    Bajnok: 2018 Ősz GT4, 2018 Ősz GT2/3, 2018 Tavasz GT4, 2018 Tavasz GT3, HGTRM2, HGTRM3, HGPLM6 - 65 győzelem, 64 pole, 52 leggyorsabb kör, 107 dobogó, 181 futam.

  20. #70
    Lányi Tamás Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2013. 11. 07.
    Életkor
    39
    Üzenetek
    2.937
    Simresults
    A szerver
    B szerver

Oldal: 3 / 3 ElsőElső 1 2 3

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •