Találatok: 1 - 12 (12 összesen)

Téma: Saját pedál

  1. #1

    Wrench Saját pedál

    Sziasztok!
    Láttam, hogy ilyen topic külön még nem volt, remélem hasznos lehet valakinek hogy létrehoztam.
    Igaz nem rég kezdtem a szimulátorozást de úgy elkapott a hév, hogy gondoltam építek magamnak a T300 mellé adott pedálnál egy kicsit profibbat. Alapvetően a Heusinkveld pedáljaiból indultam ki, azt tűnt a számomra legegyszerűbben megvalósítható konstrukciónak. Persze az egészet meg kellett terveznem, de arányok kérdésében, illetve, hogy ők mit hogy oldottak meg, jó kiindulási pont volt. Én 1-2 helyen még talán kicsit több állítási lehetőséget is terveztem, hogy aztán biztos legyen olyan konfiguráció, ami aztán kényelmes. Első körben a gáz és kuplung potis (én hiszek benne, hogy a minőségi poti adott esetben még lehet jobb is, pontosabban lehet mérni, mint optikai vagy hall szenzoros konstrukcióval, nemcsoda hogy van olyan elég drága pedál ahol ugyanúgy potit használnak), a fék pedig persze nálam is load cell-el lett megoldva. Jó pár helye használtam 3D nyomtatott alkatrészeket, egyrészt mert ezt volt a legegyszerűbb pontosan legyártani, másrészt csak olyan helyeken/úgy van használva ahol nem hat rá különösebb erő, illetve olyan irányba hat csak, amit egy jól bír (pl. a távtartók). Az elektornika teljesen saját NYÁK (STM32, USB HID eszközként, mérőerősítőkkel). Jelenleg mondhatni alfa fázisban van, de már stabilan működik (a le mansi 2.4h-t ezzel mentem végig). Elsőre azt kell mondjam, hogy én is meg voltam lepődve mennyire masszív lett az egész. Ennek már végre tényleg pedál feelingje van. Elképesztő, hogy milyen precízen lehet adagolni a pedálokat. A futam után átnézve a pedált, semmi nem kezdett el kotyogni, götbülni, stb. Még a féken van a legtöbb állítani való, először túl keménynek éreztem, aztán mikor puhítottam rajta, akkor meg már túl puha lett. Azt még jól be kell lőni. Ezenkívül 1-2 kisebb finomításra lesz még szükség, de ebben pont az a jó, hogy mindent úgy alakíthatok rajta, ahogy nekem jól esik.
    Az egész kb 30k-ból jött ki, de ebben nincs benne pár dolog ami volt itthon, viszont mondjuk van benne jó pár olyan is amiből még maradt is.
    Ha valaki hasonló dolog építésen töri a fejét vagy kérdése van, szívesen segítek, megosztom tapasztalataim. Bár nem gépészmérnök vagyok.
    Csatoltam pár képet is a folyamatról és a "kész" pedálról.
    Csatolt képek Csatolt képek

  2. #2
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    Gratula neked is meg a pedálnak is - jókor sikerült tesztelned, nem egy 15 perces sprintfutam volt
    Szürke: Privát vélemény, melyet magánemberként fogalmazok meg és nem mint szervező.
    Versenybírósági tag és Endurance versenyszervező.

  3. #3
    Idézet Eredetileg GTF_Bika írta Hozzászólás megtekintése
    Gratula neked is meg a pedálnak is - jókor sikerült tesztelned, nem egy 15 perces sprintfutam volt
    Köszi

  4. #4
    Idézet Eredetileg pokornyib írta Hozzászólás megtekintése
    Az elektornika teljesen saját NYÁK (STM32, USB HID eszközként, mérőerősítőkkel).
    Csak a nyákon látható "BREAK" feliratba tudnék belekötni Gratulálok!

    Kérdés : Hol lehet kapni ilyen kis kiszerelésben alu ötvözetet?
    Utoljára módosította: Mediakönig; 2018. 07. 02. 17:51.

  5. #5
    Idézet Eredetileg Mediakönig írta Hozzászólás megtekintése
    Csak a nyákon látható "BREAK" feliratba tudnék belekötni Gratulálok!

    Kérdés : Hol lehet kapni ilyen kis kiszerelésben alu ötvözetet?
    Ja, igen, azt sikeresen elírtam.. Azt a részét nem néztem át túl sokszor, küldtem volna már gyártani.

    Alut a bronzkerben vettem pesten. Ha jól emlékszem 8k körül volt a 1000x200x4mm-s AlMg3 tábla. De eléggé kicentiztem, mert az első ajánlat az 2x ennyi volt, mondjuk ott 3 külön darabban kértem, aztán át kellett gondolni.

  6. #6
    Mórocz László Regisztrált Ricka logója
    Csatlakozott
    2006. 12. 05.
    Város
    Pápa
    Üzenetek
    237
    Ez igen,

    nagyon profi tervezés-megvalósítás kombó.

    Ha nagyon beválik, szerintem gondolkozhatsz a sorozatgyártáson. :-)

  7. #7
    Valóban elég komolynak néz ki. A gyári load cell-esek sem tűnnek masszívabbnak.

  8. #8
    Idézet Eredetileg Ricka írta Hozzászólás megtekintése
    Ez igen,

    nagyon profi tervezés-megvalósítás kombó.

    Ha nagyon beválik, szerintem gondolkozhatsz a sorozatgyártáson. :-)
    +1
    Stardust
    Ferrari Rank: -63.235

  9. #9
    Idézet Eredetileg Ricka írta Hozzászólás megtekintése
    Ez igen,

    nagyon profi tervezés-megvalósítás kombó.

    Ha nagyon beválik, szerintem gondolkozhatsz a sorozatgyártáson. :-)
    Egyenlőre eléggé bevált. Már csak a féken van még pár apróbb állítani való, hogy igazán jó legyen.
    A sorozatgyártást egyenlőre hanyagolnám, eszméletlen sok meló volt ez az egy is. Nem is gondolná az ember mennyi idő elmegy a kis részek reszelgetésével, stb.

  10. #10
    Miklós Attila Versenyző
    Csatlakozott
    2016. 01. 06.
    Város
    Vác
    Üzenetek
    56
    Idézet Eredetileg pokornyib írta Hozzászólás megtekintése
    Sziasztok!
    Láttam, hogy ilyen topic külön még nem volt, remélem hasznos lehet valakinek hogy létrehoztam.
    Az elektronikát hol csináltattad? És kb mennyibe került?

  11. #11
    Idézet Eredetileg Miklati írta Hozzászólás megtekintése
    Az elektronikát hol csináltattad? És kb mennyibe került?
    Én terveztem, forrasztottam, írtam a programot. Magát a NYÁK lemezt dirtypcb-n gyártattam, kb 500 ft/db-ban jön ki, alkatrész párezer forint nagyságrendileg.

  12. #12
    Miklós Attila Versenyző
    Csatlakozott
    2016. 01. 06.
    Város
    Vác
    Üzenetek
    56
    Idézet Eredetileg pokornyib írta Hozzászólás megtekintése
    Én terveztem, forrasztottam, írtam a programot. Magát a NYÁK lemezt dirtypcb-n gyártattam, kb 500 ft/db-ban jön ki, alkatrész párezer forint nagyságrendileg.
    Próbáltam írni privátot, nemtudom megkaptad e?

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •