Oldal: 3 / 3 ElsőElső 1 2 3
Találatok: 51 - 59 (59 összesen)
  1. #51

  2. #52
    Jó futamok lettek volna, sajnos az első futamon első GT4-es buáim letöltésével kellett foglalatoskodnom, így a sor végére kerültem. Azért itt is sikerült legalább Kanyuk Ferit megfogni. Piski Tomitól elnézést, ha rosszul jött ki, hogy nem engedtelek el, az egyenes előtti kanyarkombinációban értél úgy mögém, hogy el tudtalak volna engedni. Viszont ott hirtelen úgy láttam, hogy ha elengedlek az egyenesben, ráadásul szélárnyékban túl gyors lehet a porsche és féltem, hogy nagyon el kell vennem a végén, ekkor viszont veszélyes lehet Kanyuk Feri. Abban bíztam, hogy mivel nem volt senki a közeledben sem, kibírod mögöttem még azt a 2-3 kanyar.
    Na majd mondom a második futam jobb lehet!
    Hát az első kanyarban nem elkezdett elengedni a pedál? Le volt ragasztva a padlóhoz, mert különben elcsúszik, csak múltkor mikor leszedtem, visszarakásnál túl kevés duct tapet használtam, gondoltam az is elég. Hát nem. Próbáltam óvatos lenni vele, de T5-ben, így is sikerült megpöckölnöm Leventét. Innen is elnézést tőle! Megvártam ezzel is enyhítve visszaesését. Aztán kezdett egyre rosszabb lenni, a végére teljesen elengedett és a falig becsúszott, így már kicsit F1-esen az asztal alatt fekve versenyeztem. Kíváncsi vagyok mit gondolhattak hátul Varga Bazsiék a vergődésemről.
    Valahogy a GT4-ben az elmúlt 2-3 futam óta nagyon mélyrepülésben vagyok.

  3. #53
    Kanyuk Ferenc Versenyző rfex1 logója
    Csatlakozott
    2016. 11. 02.
    Város
    Dunakeszi
    Üzenetek
    94
    Idézet Eredetileg pokornyib írta Hozzászólás megtekintése
    Jó futamok lettek volna, sajnos az első futamon első GT4-es buáim letöltésével kellett foglalatoskodnom, így a sor végére kerültem. Azért itt is sikerült legalább Kanyuk Ferit megfogni. .
    Ugyanezt gondoltam én is. Nekem is volt 2 BUÁ-m, uh a végére kerültem, meg az se segített, hogy az 1. körben Kovács Richárd is meglökött . Az utolsó körökben nagyon elfogytak az első gumik, és már csak a túlélésre játszottam

  4. #54
    Balogh András Szervertag 2024
    Csatlakozott
    2014. 12. 09.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    291
    néztem a közvetítést, nem volt rossz csak visszhangos volt ami zavaró és nem voltam részeg egyszerűen az első versenyen a T1-ben kétszer is megcsíptem a füvet a hátsó gumikkal amiből kicsúszás lett, próbáltam minél jobban balról kezdeni a kanyart, pedig R1-ben vígan hozhattam volna a 10. helyet nem volt közel senki

  5. #55
    Széchy Szabolcs Versenyző
    Csatlakozott
    2013. 11. 19.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    593
    Idézet Eredetileg Balogh András írta Hozzászólás megtekintése
    néztem a közvetítést, nem volt rossz csak visszhangos volt ami zavaró és nem voltam részeg egyszerűen az első versenyen a T1-ben kétszer is megcsíptem a füvet a hátsó gumikkal amiből kicsúszás lett, próbáltam minél jobban balról kezdeni a kanyart, pedig R1-ben vígan hozhattam volna a 10. helyet nem volt közel senki

    Igen, sajnáljuk is, hogy visszhangos lett, sajnos ezen dolgoznunk kell. Az a helyzet, hogy végre sikerült a duál mikrofont problémát megoldani, azaz 2 külön csevegő eszközünk lett, de ennek ezek szerint hátránya, hogy az egyik készülék visszhangos. Bár érdekes, mert a teszt alatt nem volt az. Ki kell elemeznünk a hiba okát. És persze az sem segített, hogy 3 perccel a közvetítés kezdete előtt még újra kellett telepíteni és konfigolni az eszközöket. De köszönjük az észrevételt mindenképp és hogy megnézted a közvetítést.
    "Vincere non é importante, é l’unica cosa che conta”

  6. #56
    Zelfel Tamás Versenyző Zelfel Tamás logója
    Csatlakozott
    2006. 11. 20.
    Város
    Szekszárd
    Üzenetek
    2.358
    "Jobb lábam a gázon, a bal lábam a jobbon"

  7. #57
    Piski Tamás Versenyző Tamas Piski logója
    Csatlakozott
    2004. 08. 11.
    Város
    Bécs - Vienna
    Üzenetek
    3.339
    Idézet Eredetileg Zelfel Tamás írta Hozzászólás megtekintése
    Szuper!

    Feltoltenetek a pontokat is kerlek? Ugy szamoltam, hogy eldolt az elso es masodik hely sorsa, csak biztos akarok lenni benne.

  8. #58
    Idézet Eredetileg Tamas Piski írta Hozzászólás megtekintése
    Szuper!

    Feltoltenetek a pontokat is kerlek? Ugy szamoltam, hogy eldolt az elso es masodik hely sorsa, csak biztos akarok lenni benne.
    Kora délután feltöltöttem már.

  9. #59
    Piski Tamás Versenyző Tamas Piski logója
    Csatlakozott
    2004. 08. 11.
    Város
    Bécs - Vienna
    Üzenetek
    3.339
    Idézet Eredetileg latoo írta Hozzászólás megtekintése
    Kora délután feltöltöttem már.
    Koszonom, szuper.

Oldal: 3 / 3 ElsőElső 1 2 3

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •