Oldal: 2 / 2 ElsőElső 1 2
Találatok: 26 - 37 (37 összesen)
  1. #26
    Kuti Horváth Csaba Versenyző
    Csatlakozott
    2012. 02. 06.
    Város
    Tatabánya
    Üzenetek
    2

    Hock-hukk

    Azt hiszem, nekem meg is van az első dobós futamom... Kár érte, mert több volt benne, mint ami sikerült végül

  2. #27
    Szigethy Attila Versenyző Mikeka logója
    Csatlakozott
    2014. 04. 02.
    Város
    Neszmély
    Üzenetek
    37
    Huhh hát B szerver futamok elég élvezetesek voltak.
    R1: 4. helyről jó rajt, erre kaptam egy pofont T1-ben és elforogtam, mezőny vége. Azt hittem innen már nem megyek előrébb de csak sikerült a 4. helyig feltornászni magam. Bencze Péter R1-en T4-es lökésért bocsi, hallottam ahogy mondtad, hogy "gyerek meg kilök", az volt a terv, hogy alád fordulok és kigyorsításon ott hagylak, csak túl lassan fordultál nekem meg nagy volt a lendület hiába vettem el rögtön, löktem rajtad egyet.

    R2: 8. helyről rajt, T1 után már 2. hely. Aztán sikerült Eriket megelőzni, de visszaelőzött, és annyira hajszoltam és próbáltam utolérni, hogy egy rossz gázadásra már forogtam is T9-ben ezzel a szeszélyes géppel. Aztán onnan már szétesett az egész és hiába csináltam bármit hibát hibára halmoztam, pedig a tempó megvolt, így csak 8. hely lett meg.

  3. #28
    Szalai Tibor Versenyző
    Csatlakozott
    2015. 04. 26.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    161
    Nagy Laci köszönöm a pozíció átadást az utolsó körben, nagyon fair dolog volt!

  4. #29
    Idézet Eredetileg Mikeka írta Hozzászólás megtekintése
    Huhh hát B szerver futamok elég élvezetesek voltak.
    R1: 4. helyről jó rajt, erre kaptam egy pofont T1-ben és elforogtam, mezőny vége. Azt hittem innen már nem megyek előrébb de csak sikerült a 4. helyig feltornászni magam. Bencze Péter R1-en T4-es lökésért bocsi, hallottam ahogy mondtad, hogy "gyerek meg kilök", az volt a terv, hogy alád fordulok és kigyorsításon ott hagylak, csak túl lassan fordultál nekem meg nagy volt a lendület hiába vettem el rögtön, löktem rajtad egyet.

    R2: 8. helyről rajt, T1 után már 2. hely. Aztán sikerült Eriket megelőzni, de visszaelőzött, és annyira hajszoltam és próbáltam utolérni, hogy egy rossz gázadásra már forogtam is T9-ben ezzel a szeszélyes géppel. Aztán onnan már szétesett az egész és hiába csináltam bármit hibát hibára halmoztam, pedig a tempó megvolt, így csak 8. hely lett meg.
    Osztom Szigethy Attila véleményét elég élvezetesek voltak a futamok.
    Az R1-ben amikor megpörörgtem a T4-ben akkor azt nem rád mondtam hanem magamra, hogy hogy lehettem ilyen ügyes. Vissza is néztem nem is te voltál mögöttem-mellettem hanem a Gyuri bácsi és utána te már csak belénk jöttél. Magamat szidhatom az egészért meg az R1-ben lévő sok hibámért.

    Az R2-ben szintén ugyanitt pörögtem meg az első körben az első helyről, itt már inkább nem mondtam semmit. A verseny további része az én részemről eseménytelenül telt. Gratulálok a két futam győzteseinek és az összes résztvevőnek.

  5. #30
    Schubert Dávid Versenyző
    Csatlakozott
    2017. 02. 15.
    Város
    Tolna
    Üzenetek
    68
    Q.: Szokásos "Schubert"-es qualy.. Szinte hihetetlen, hogy soha nem tudok egy normális kört összerakni időmérőn. Gyakorlás alatt végig "dobáltam" a 1:31:8xx-akat, időmérőn meg 1:32:1xx lett és egy P6.

    R1.: A rajt elég szépen sikerült, legalábbis nem láttam komolyabb zűrt. Utána szépen lassan előre lépegettem a 3. helyig, ami néha volt második is, mivel Ádám és Miki is hibázott egyet egyet, de sajnos nem tudtam őket tartani, mert mindig sikerült akkor hibázzak amikor DRS-el visszatámadhattam volna. Utána próbáltam utánuk menni, de akárhogy nyomtam egyszerűen 1-2 tizeddel mozgott a különbség köztünk ide-oda. 10 perc lehetett vissza amikor úgy döntöttem, hogy inkább elveszem a gázt. Ennek az lett a vége, hogy a 4 sec hátrányból lett 10, de legalább a P3 biztosan behúzásra került.

    R2.: Rajt a 8. helyről, ráadásul jó is kaptam és sikerült elkerüljem a balhékat és hamar az 4. helyen találtam magam, amiből rövid idő belül 5. lett, mivel a két gyorsvonat megelőzött ( közbe előztem egyet én is). Innentől kezdve arra vártam, hogy utolérjék Zelfit és elkezdjenek meccselni, mert tudtam, hogy csak akkor érhetek fel rájuk. Ez meg is történt, de sajnos Ádám és Zelfi csatájából az sült ki, hogy elkezdték egymás húzni és nem tudtam őket utol érni. A végén Ádám megelőzte Zelfit, amit próbáltam kihasználni, de sajnos elfogyott az idő így nem tudtam felérni, pedig látva kettejük meccsét tudtunk volna egy izgalmasat csatázni. A vége így P5.

    Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel,főleg, hogy a viszonylag kevés időmet most három bajnokság között kell megosszam. A 3. helynek az R1-ről pedig külön örülök, ha lehet ilyet mondani ez 1 éves SIM-es pályafutásom legnagyobb eredménye, annak ellenére, hogy máshol már nyertem is futamot.

  6. #31
    B-szerver: Nagyon sajnálom, hogy megint szétszakadt a mezőny, ez sokat elvesz a verseny értékéből, mert elvesz lehetőséget, hogy előbbre küzdje magát, aki B-n indul.

    1. verseny - Ennyit nem bénáztam egy szezon alatt, mint most a kvalin és az első futamon. 6-7 megpördülés, Gyuribácsit kétszer meglöktem féktávon, no comment... A végén, amikor harmadszor értem őt utol, inkább tisztes távolból bekísértem a célig. Ez persze eggyel jobb rajthelyet jelentett a második versenyre.

    2. verseny - Az első tökéletes ellentéte volt. Bencze Petit sikerült megelőznöm az első körben, aztán Szigethy Ádámmal volt egy oda-vissza előzés, aztán üldözött egy darabig, végül egyedül maradtam és hiba nélkül behoztam az első helyen.

  7. #32
    Szigethy Attila Versenyző Mikeka logója
    Csatlakozott
    2014. 04. 02.
    Város
    Neszmély
    Üzenetek
    37
    Idézet Eredetileg Erikkonen írta Hozzászólás megtekintése
    B-szerver: Nagyon sajnálom, hogy megint szétszakadt a mezőny, ez sokat elvesz a verseny értékéből, mert elvesz lehetőséget, hogy előbbre küzdje magát, aki B-n indul.

    1. verseny - Ennyit nem bénáztam egy szezon alatt, mint most a kvalin és az első futamon. 6-7 megpördülés, Gyuribácsit kétszer meglöktem féktávon, no comment... A végén, amikor harmadszor értem őt utol, inkább tisztes távolból bekísértem a célig. Ez persze eggyel jobb rajthelyet jelentett a második versenyre.

    2. verseny - Az első tökéletes ellentéte volt. Bencze Petit sikerült megelőznöm az első körben, aztán Szigethy Ádámmal volt egy oda-vissza előzés, aztán üldözött egy darabig, végül egyedül maradtam és hiba nélkül behoztam az első helyen.
    Szigethy Attila nem Ádám

    Tapatalkkal küldve az én Redmi Note 4 eszközömről

  8. #33
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Futam eredmények: Hockenheimring

    Pontverseny állása: LINK

    Óvások: LINK

  9. #34
    Q: Az első próbálkozás a képességeimhez mérten baromi jól sikerült, szerintem a jelenlegi fizikával a legjobb köröm Hockenheimben, kár hogy nincs meg emlékbe. P3

    R1: Ez katasztrófa volt, a rajtot jól kaptam el, de ahogy próbáltam helyet hagyni Miklósnak belül, rásodródtam a T1 külső rázóra, ami egyből keresztbe dobta a kocsit és kis híján elrepültem a mezőny előtt, rögtön ketten megelőztek, aztán menet közben realizáltam, hogy egyrészt brutálisan túltankoltam a kocsit, másrészt meg talán elvetettem a sulykot az alacsony leszorítóerős beállítással, mert csaták közben a kanyargós részeken túl sok tempót buktam és az elején párszor szélárnyékban féktávon kicsúszott alólam a gép hátulja. Talán még egy ponton 10. is voltam, nem is nagyon értettem, hogy kerültem vissza az 5. helyre. Ennyire rossz versenyem már rég volt R3E-vel, bár a vasárnapi GT4-hez képest még ez is előrelépés

    R2: Valamivel jobb volt, a rajtom megint jól sikerült az előlem indulókhoz képest, viszont már a célegyenesben éreztem előzés közben, hogy a T1 fájdalmas lesz ott belül annyi emberrel, nagyon szűken kellett fordulnom, amivel szegény Szalai Tibort is megszívattam, pedig ő is jól indult, ahogy láttam. Az elején Gál Miklóst nem tudtam túl sokáig tartani, Pinczés Ádámot meg pláne, aztán viszont volt egy egész jó csatám Nagy Lacival annak köszönhetően, hogy a hosszú egyenesben DRS-el 4-5 autó távolságból rá tudtam esni, viszont másfélszer akkora féktávokat kellett vennem. Schubert Dávidot viszont esélyem sem volt utolérni, úgyhogy P6.

    Szerk.: Jah és a hálózati problémákkal kapcsolatban: ilyenkor mindig előkerül az "úgy szeretem a RaceRoomot" mantra, de halkan jegyezném meg, hogy múlt héten brit szerveren nemzetközi mezőnnyel mentünk 32-en egy szerveren. És elhihetitek, hogy nem a szervertermet ültük körbe. Szóval én szinte biztos vagyok benne, hogy valamelyik magyar szolgáltató a hunyó, rosszabb esetben valaki Wi-Firől csatlakozik, csak lapít.
    Utoljára módosította: balage06; 2018. 02. 15. 10:26.

  10. #35
    Én unokabátyám "nyomdokaiba" szeretnék lépni (Bajka Tamás, ő régebben elég sokat ment a gtr-mastersen) így aztán rá vettem magam, hogy induljak el a RR bajnokságban.

    Időmérő:
    Az éles szervert megelőző félórában még a prekvalos szerón elsőre mentem egy 1:31.9-es időt. Az időmérőn nem akart ez az eredmény újra megismétlődni csak 32.1 lett egy 5. rajthely.

    R1:
    A rajtom közepesre sikeredett egyet tudtam rögtön előzni, aztán az egyes kanyarban valaki rá dobta a hurkára és talán Mikit lassítva ezzel mind a kettőjüket megtudtam előzni és már a 2. helyen haladtam Ádám mögött. De Miki valami eszelős tempót ment megelőzött majd nemsokra rá a T1ben Ádám el rontotta kicsúszott Miki megelőzte a kettes kanyar felé menet én sajnos rosszul mértem fel a tempó különbséget és a T2ben picit meg pöcköltem Ádámot. Még egyszer sajnálom, próbáltalak pedig egyenesbe hozni egy picit megtolni az orrát de sajnos megforogtál Ádám. Így hogy nyertél annyira nem is bánt a dolog legalább picit meg hajtottad a vasat jobban A verseny közepe felé megelőzött Ádám és húzta magával Tibit is, ezen fel buzdulva pedig a mercedes aréna előtti jobb törésben picit nagyobb kormánymozdulatot tettem a nyitott DRS-el és már csak a fal foghatott meg.. Utána egy célom volt behozni a 10. helyre az autót. Zsoltival nagy csatát vívtunk ezért a pozícióért, nem tudom mi történt vele a Mercedes arénában remélem, hogy elég hely maradt és nem én okoztam a pörgést. Ha igen akkor elnézésedet kérem.

    R2:
    A rajtom megint olyan közepesen sikerült de szerencsém volt, hogy a többieknek sem sikerült jobban akinek meg igen az hátrébb volt. Egyszerűen nem akartam el hinni, hogy az első kör végére már majdnem 2mp előnyöm volt Tamással szemben és, hogy szép fokozatosan tudom ezt növelni 4.3-5 mp is volt közben folyton figyelve hogy a nagyon gyorsak mikor érkeznek meg. Aztán Miki volt mögöttem kb. 5-6 perc lehetett márcsak hátra és volt még 3.9mp előnyöm. A maximumnál is többet hoztam ki néha az autóból és 12mp-en múlott a győzelem ugyanis ennyi volt hátra mikor megkezdtük az utolsó kört és 9 tized előnyöm maradt még Mikivel szemben. Ekkora az járt a fejemben, hogy ha a 3. szektorig meg tudom őrizni a vezetést nyerhetek. A mercedes arénában egy nagyszerű manőverrel mellém került majd a következő jobbosban már előttem volt Miki. Át futott az agyamon, hogy a Sachs-ben vagy az utolsó kettő jobbosban beszúrjak-e de aztán győzött a józan ész és úgy voltam, egy biztos második hely hiszen Ádám csak 3mp volt mögöttem egy hibával mindent bukhatok. Persze picit bosszús voltam, hiszen 14.5 körig az élen álltam és nagyszerűen sikerült kontrollálni mindent, de Miki ellen nem volt ellenszer. Soha rosszabb második futamot

  11. #36
    Ozsváth Zoltán Versenyző ozoli78 logója
    Csatlakozott
    2013. 01. 28.
    Város
    Örményes
    Üzenetek
    368
    Idézet Eredetileg mathy522 írta Hozzászólás megtekintése

    Velem csatáztál a 10. helyért .
    A T1 et kicsit másképp értelmeztük úgy érzem.
    Nem óvok senkit , de a T1 elég röhelyes volt.
    Úgy tudtam fehér vonlon belül kell maradni minimum 2 keréknek.

  12. #37
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg balage06 írta Hozzászólás megtekintése
    Szerk.: Jah és a hálózati problémákkal kapcsolatban: ilyenkor mindig előkerül az "úgy szeretem a RaceRoomot" mantra, de halkan jegyezném meg, hogy múlt héten brit szerveren nemzetközi mezőnnyel mentünk 32-en egy szerveren. És elhihetitek, hogy nem a szervertermet ültük körbe. Szóval én szinte biztos vagyok benne, hogy valamelyik magyar szolgáltató a hunyó, rosszabb esetben valaki Wi-Firől csatlakozik, csak lapít.
    A problémán dolgozunk, héten is próbálunk valamit, amivel kiderülhet hol van a kutya elásva. Volt egy olyan eset amikor jól működött a dolog, de ez nem jelentett végső megoldást. Sajnos a teszt futamokra/shakedown futamokra nem jönnek annyian, hogy tesztelni lehessen, így marad az éles futamok előtti teszt. Remélhetőleg az e heti lesz a jó megoldás. Szóval mi szerdán is egy szerverre készülünk és legalább 20+ főre

Oldal: 2 / 2 ElsőElső 1 2

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •