Oldal: 2 / 2 ElsőElső 1 2
Találatok: 26 - 41 (41 összesen)
  1. #26
    Horváth Márk Versenyző Horváth Márk logója
    Csatlakozott
    2007. 07. 08.
    Város
    Keszthely
    Üzenetek
    719
    A szkinpakkot is rakja fel legközelebb

  2. #27
    Nekem ez volt az első (teljes) éles GT3 futamom, ha azt az egy évvel ezelőtti próbálkozást nem számítom, ami végül egy masszív szaggatás miatt az első kanyarig sem tartott.

    Az időmérő és a futam első fele egészen jól alakult, a rajt utáni kavarodásból viszonylag szerencsésen minimális sérüléssel kerültem ki és az első pár körben még előzni is tudtam egyet-kettőt, csak aztán ahogy a senki földjére kerültem egy idő után, kissé lankadt a koncentrációm és egyből jöttek a hibák is, féltáv környékén azt hiszem Fehér Norbert jött vissza előttem a pályára a dugóhúzó után és ahogy a megszokottnál szűkebb íven kerültem őt, azonnal megindult a Meki hátulja és a túl vehemens ellenkormányzás miatt eldobtam, ráadásul pont elé pördültem be. Elnézést emiatt, szerencsére ütközés nem lett belőle. Ezen a ponton elgondolkoztam rajta, hogy gyorsan taktikát váltok (és ez lett volna a helyes döntés), de végül egy hűtőkörrel életet leheltem a hátsókba és folytattam. Emiatt viszont a korábban kiállók simán elém tudtak vágni. Kuczi Balázs mögé jöttem vissza, aki húzott el tőlem, úgyhogy próbáltam én is növelni a tempót, de emiatt volt még egy piruettem. Végül Zelfiék mögé kerültem, aztán mivel az utolsó körökben többen hibáztak, megörököltem a 16. helyet.

    Laguna Seca nem tartozik a kedvenc helyszíneim közé, úgyhogy remélem ennél jobb is lesz a jövőben, grat mindenkinek, az eleje nagyon komoly tempót ment!

  3. #28
    Szűcs Tamás Versenyző izitom logója
    Csatlakozott
    2014. 06. 10.
    Város
    Ecser
    Üzenetek
    799
    Idézet Eredetileg GTF_Bika írta Hozzászólás megtekintése
    Egy görgetéssel feljebb kollega!
    Egy katasztrofális futam után legalább tudtam röhögni Síblingeren, Pakolicon, Asztalos Józsin, meg a rendkívül szép
    és népszerű Nissanon

  4. #29

  5. #30
    Tömöl Tomi Versenyző TT Echo logója
    Csatlakozott
    2007. 01. 05.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    1.535
    Idézet Eredetileg csori23 írta Hozzászólás megtekintése
    Fehér Norbival és "Tomoli" Tomival elég jókat csatáztunk..

    más:
    A közvetítéssel kapcsolatban csak annyit füznék hozzá, hogy örülök hogy végre van közvetítése a bajnokságnak, és a közvetítő srácnak csak annyit üzenek: Beszélnünk kell....
    Hát igen, javasolnám, hogy készítsen be magának egy jegyzetet, amiben a játékban használt névhez hozzá van rendelve az igazi név...

    Első versenyünk volt ez a mekivel. Tartottunk tőle, mert nem igazán tudjuk még belőni jól a kocsit, így félő volt, hogy egy-két kigyorsításon eldobja a seggét... Közel sem viselkedik olyan stabilan, mint az Audi, de legalább gyors, legalább is a kanyarokban.
    Sajnos a kvalin nem tudtam összerakni egy jó kört, de a versenyen egész jó tempóm volt. Végre tudtam soft-soft taktikán lenni, mert a gumi hőmérsékletek még éppen a felső határ alatt maradtak. És mint a közvetítésből megtudtam, én lettem a "nagy felzárkózó"...

  6. #31
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    Idézet Eredetileg izitom írta Hozzászólás megtekintése
    Egy katasztrofális futam után legalább tudtam röhögni Síblingeren, Pakolicon, Asztalos Józsin, meg a rendkívül szép
    és népszerű Nissanon


    Hát igen, pont az amiért a házon belüli közvetítés nagy sikert ért el, itt pont azzal volt az issue, lévén hogy ki-kicsoda. De a kamerakezelés meg beszédstíluson érezhető volt a rutin.
    Szürke: Privát vélemény, melyet magánemberként fogalmazok meg és nem mint szervező.
    Versenybírósági tag és Endurance versenyszervező.

  7. #32
    Lóczi János Versenyző
    Csatlakozott
    2015. 01. 02.
    Város
    Pécs
    Üzenetek
    85

    Flag R1

    Először sikerült beküzdenem magam erőből az egyes szeróra és nem azért mert 30an mentünk egyszerre. Kvalim úgy sikerült ahogy vártam, 3 tizeddel rosszabb mint a prekval időm. Ennyi volt benne. Rajtom jól sikerült, majd a balesetet átevickélve kúsztam felfelé. Ha jól emlékszem volt pár előzésem, meg valaki kipottyant előle. A lágy abroncsaim kicsit hamarabb elkoptak mint vártam. Megpördültem és felforrtak az abroncsok, majd a sikán utáni balosban esélytelen próbálkozással ismét eldobtam, de itt már törtem is. 26 kör irány a box. Az autó full generált kapott a fiúktól és egy közepes szettet. A közepesek rendkívül jól feküdtek az R8-nak. Majd megérkezett mögém a BWM-s hadsereg. Szerintem mindent megtettem amit csak lehetett. Igyekeztem a lehető legszabályosabban védekezni. Mondanom se kell, hogy Mihálszki és Zelfel kolléga támadásitól igencsak féltem. Csak a kigyorsítás és a belső ív. Ezt mondtam magamnak és persze hagy elég helyet. Egy kis hiba volt és már meg is ugrott mellőlem Mihálszki és egy meki. Innentől fogva Már nem veszítettem pozíciót és ha emlékeim nem csalnak egy mclaren megpördült a célegyenesre való kigyorsításnál (nem láttam mi történt) és végül így a számomra rettentően előkelő 15. helyen értem célba. A prekvalon 18. helyet érő időm, a kvalis 20. rajthelyemmel remélni se mertem egy ennyire izgalmas versenyt.

    UI.:
    Hatalmas köszönet csapattársamnak Szabó Zolinak a fantasztikus setupjáért ami nélkül esélytelen lett volna bekerülni és versenyképes tempót diktálni.
    Utoljára módosította: Lóczi János; 2018. 02. 05. 14:48.

  8. #33

    Közvetítés

    Na sziasztok. Bocsi a sok fehér autóért meg a nevek nem tudásáért. Elsőre soha nem megy tökéletesen, no de majd a kövi futamra javítok 1-2 dolgot. Remélem az jobban fog tetszeni
    Nem 1-2 dolog van amin javítani kell, de úgy felkészülök következő futamra ahogy kell.

  9. #34
    Zelfel Tamás Versenyző Zelfel Tamás logója
    Csatlakozott
    2006. 11. 20.
    Város
    Szekszárd
    Üzenetek
    2.358
    Idézet Eredetileg Miklos21 írta Hozzászólás megtekintése
    Na sziasztok. Bocsi a sok fehér autóért meg a nevek nem tudásáért. Elsőre soha nem megy tökéletesen, no de majd a kövi futamra javítok 1-2 dolgot. Remélem az jobban fog tetszeni
    Nem 1-2 dolog van amin javítani kell, de úgy felkészülök következő futamra ahogy kell.
    Ez a beszéd!
    "Jobb lábam a gázon, a bal lábam a jobbon"

  10. #35
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    Idézet Eredetileg Miklos21 írta Hozzászólás megtekintése
    Na sziasztok. Bocsi a sok fehér autóért meg a nevek nem tudásáért. Elsőre soha nem megy tökéletesen, no de majd a kövi futamra javítok 1-2 dolgot. Remélem az jobban fog tetszeni
    Nem 1-2 dolog van amin javítani kell, de úgy felkészülök következő futamra ahogy kell.

    Szia Miki,

    köszönjük a rászánt időt és a én a szórakoztatást külön is - én ezeket a videókat szoktam másnap nézni/hallgatni munka mellé, így biztos nézőnek számítok.

    Pár dolgot írtak a srácok is, meg hát gondolom te se vagy időmilliomos, de pár háttérinfóval ha rendelkezel az sokat segíthet. Ahogy te is mondtad pl Piski után, hogy a srácok nem ismerősek, van itt a Mastersen mindenkinek adatlapja amit Kristóf összerakott. Ezeket a Prekvalifikációs listán láthatod ha valakinek a nevére klikkelsz.
    Érdekes lehet a köridőket elmenteni magadnak közvetítés előtt, így például látható, hogy valakinek a saját időmérős ideje, hogy alakul a gyakorláshoz képest, meg mondjuk egy erősorrendet is látsz. Vagy mondjuk a tavalyi bajnokság végeredménye is segíthet ebben.
    Futam alatt nincs lehetőség valami scrollbart mutatni, hogy ki mennyire van a másiktól/összességében?

    Hirtelen ennyi jut eszembe, de ha még valami téma felmerül és lesz időm összeszedni pár információt, akkor azt a rendelkezésedre bocsátom.
    Szürke: Privát vélemény, melyet magánemberként fogalmazok meg és nem mint szervező.
    Versenybírósági tag és Endurance versenyszervező.

  11. #36
    Szűcs Tamás Versenyző izitom logója
    Csatlakozott
    2014. 06. 10.
    Város
    Ecser
    Üzenetek
    799
    Csak a közvetítéssel kapcsolatban kérdezném, hogy a BCast próbáltátok-e már:
    http://www.assettocorsa.net/forum/in...g-v1-12.32536/
    ill. Daytonában a kamerákat nem ártana ellenőrizni, lehet módosítani kell majd egyiken, másikon...

  12. #37
    Idézet Eredetileg izitom írta Hozzászólás megtekintése
    Csak a közvetítéssel kapcsolatban kérdezném, hogy a BCast próbáltátok-e már:
    http://www.assettocorsa.net/forum/in...g-v1-12.32536/
    ill. Daytonában a kamerákat nem ártana ellenőrizni, lehet módosítani kell majd egyiken, másikon...
    Szia, igen próbáltam már. A BCast egy félkész program, aminek elég sok hiányossága van. Ennek ellenére gondolkodok rajta, mert ha nem tudom ezzel megoldani azt amit akarok, akkor bcast lesz belőle. Majd a következő versenyig eldől melyik lesz bevetve

  13. #38

    Flag

    Én is leírnám kalandjaimat, hátha érdekes valaki számára.
    Kereken 2 nap GT3-as és másfél hét szimulátoros tapasztalattal vágtam neki a futamnak, úgyhogy nem voltak nagy céljaim, csak a célba érés.
    Szombaton sikerült 24.3-as köröket futnom, amiben éreztem, hogy van még mindig 4-5 tized. Na gondoltam majd vasárnap meg is lesz, de nem lett. Vasárnap a legjobb köröm is 0.5s-re volt a szombatiaktól, így (a talán 25. helyemmel) B szerverre kerültem.
    Quali
    Meglepő módon az időmérő első 10 percében sikerült megfutnom a vasárnapi legjobb körömet. Nagyon nem is próbálkoztam tovább, a 6. hellyel elégedett voltam. Közben rájöttem, hogy nem tudom milyen gumikon fogok a futamon menni, így még gyorsan kipróbáltam a médiumot. Valahogy nagyon nem éreztem, egyfolytában kihűltek, úgyhogy maradtam a soft-nál.
    Verseny
    Rajt jól sikerült, 1 helyet rögtön fogtam is, aztán a 2-3 kanyar környékén még egyet. Első körben már 4. helyen fordultam a célegyenesre. Hát ez sokáig nem is tartott, dugóhúzóban saját hibámból megforogtam, aztán már csak az utolsó helyre sikerült visszajönnöm. Innen újra szép lassan felkapaszkodás, 1-1 megcsúszást leszámítva egész jól ment minden, addig míg el nem kezdtek nagyon fogyni a lágyak. Nagyon próbáltam kibírni a táv feléig, de 2 megpördülés után és csapattársam tanácsára inkább kifáradtam és lecseréltem a gumikat mediumra. (Külön izgalmas volt számomra a pit stratégiát futam közben állítgatni.) Mediummal továbbra sem sikerült huzamosabb ideig melegen tartani az elsőket, úgyhogy inkább óvatos voltam. A futam további része aránylag egyhangú volt, de élveztem!
    Végül a 9. helyen értem célba a 10 befutóból. Összességében jó futam volt, a 3-4 megforgásom nélkül előkelőbb helyen is végezhettem volna, de a legalább beértem. Emellett viszont sikerült nagyon sokat tanulnom, úgyhogy abszolút megérte. Nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen hosszú futom milyen megterhelő. Már az első fél óra után erősen kezdett lankadni a koncentrációm, rájöttem hogy nem túl kényelmes a székem és még sorolhatnám. Tudom mit kell beállítani/kipróbálni legközelebb még a futam előtt.

    És ezúttal is köszönet a csapattársaimnak (Molnár Dániel és Bana Kornél) a segítségért és a jó setupokért!

  14. #39
    Zelfel Tamás Versenyző Zelfel Tamás logója
    Csatlakozott
    2006. 11. 20.
    Város
    Szekszárd
    Üzenetek
    2.358
    "B" szerverről kérnénk replayt! Köszi!
    "Jobb lábam a gázon, a bal lábam a jobbon"

  15. #40
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    Idézet Eredetileg Zelfel Tamás írta Hozzászólás megtekintése
    "B" szerverről kérnénk replayt! Köszi!
    Adnék én ha lenne, de sajnos VR mellett mindennel spórolnom kell, azért nem tudok mostanában megosztani
    Szürke: Privát vélemény, melyet magánemberként fogalmazok meg és nem mint szervező.
    Versenybírósági tag és Endurance versenyszervező.

  16. #41

Oldal: 2 / 2 ElsőElső 1 2

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •