Oldal: 3 / 4 ElsőElső 1 2 3 4 UtolsóUtolsó
Találatok: 51 - 75 (88 összesen)
  1. #51
    Molnár Dániel Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 01. 01.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    70
    Sose mentem még GT3-al versenyt, sőt még nagy túrával se szerintem, szóval nyomás nélkül megyek most ősszel. Ha top10, akkor örülök, ha bemakkolnék valahol egy dobogót, akkor bontanék is 1-2 sört futam után. Nagyon keveset tudtam készülni, igazából jól esett ez a 3 hónap teljes pihi. Ahhoz képest nem mentem rossz futamot, a 2 kis hibát leszámítva elégedett vagyok magammal. Nem tudom ki volt, aki T1-be úgy előzött, hogy hiába voltam mellette, nem kaptam helyet, de máskor légyszíves egy autónyit hagyj. Több nem kell.

    Lányi Tamás, Csorosz Laci, Szűcs Tamás talán veletek csatáztam úgy jó sokáig, köszi szépen, remélem minden okés volt.

    Egy kérdés a szervezőkhöz:
    Lehet csak én szoktam meg a VSR-ben, de nem lehetne egy kis csöndet elrendelni futam után? Baromi zavaró volt, amikor Szűcs Tamással az utolsó 6 körben kb végig a legjobb köreinket futjuk, mert kergetjük egymást és csatázunk és az utolsó fél kör arról szól, hogy minden fele ugrik fel a monitorban a "Köszönöm" ; "Gratulálok" ; "Jó volt srácok" ; xy elhagyta a szervert és társai.

  2. #52
    Idézet Eredetileg danikosz írta Hozzászólás megtekintése

    A futam első felében sokat mentem mögötted, jól védekeztél, minden redben volt, csak Csori kavart be néha, biztos annyira tetszett neki, hogy megelőzött minket, hogy többször át akarta élni :P Sajnos a kiállás után kicsit szétestem, így a második felvonás elmaradt

    Volt chatstop szabály a mastersen is, már nincs, mivel AC-ban tőled függ, hogy látod-e a chatet vagy sem. Futamra ne tedd ki a chat appot, és nem fog zavarni

  3. #53
    Fehér Norbert Versenyző White logója
    Csatlakozott
    2005. 03. 09.
    Város
    Baja
    Üzenetek
    1.539
    Idézet Eredetileg Szemir írta Hozzászólás megtekintése
    Ne haragudj Fehér Norbi, nem tudom, hogy mi van a gépemmel, soha nem volt még ilyen jelenségem. Folyamatosan laggoltam, úgy előztek meg versenyzők, hogy konkrétan nem is láttam, csak állt a képernyőm, a kövi pillanatban már egy másik pilóta mögött mentem. Mikor meglöktelek, akkor is egy elég nagy lagg volt, aztán még sok-sok és inkább kiléptem. Majd nyugodtan óvd meg, mert miattam estél vissza utolsónak.
    Nincs harag, valahogy már abban a pillanatban sem ment fel a vérnyomásom. Figyeltem végig a tükörből a szitut, miközben előre is folyamatosan kellett koncentrálni, mert eléggé szorosan mentünk egymás mellet/mögött az első körben, úgyhogy láttam, hogy nem belém szálltál, hanem éppen csak hozzám értél. Ha nem kanyaríven történik az eset, akkor megyünk tovább, mintha semmi nem történt volna. Az óvás meglesz, de nem haragból, vagy megtorlás gyanánt.

    Én Zelfer Tamástól kérek elnézést, mert én is elmértem egy kicsit az egyik féktávot, ami után kicsit megtaszítottam, de szerencsére nem lett belőle baj és mentünk tovább.

  4. #54
    Fehér Norbert Versenyző White logója
    Csatlakozott
    2005. 03. 09.
    Város
    Baja
    Üzenetek
    1.539
    Idézet Eredetileg latoo írta Hozzászólás megtekintése
    Volt chatstop szabály a mastersen is, már nincs, mivel AC-ban tőled függ, hogy látod-e a chatet vagy sem. Futamra ne tedd ki a chat appot, és nem fog zavarni
    Ezt észre sem vettem, hogy kivettétek a chatstopot. Ezzel kapcsolatban azért felmerül bennem néhány kérdés. Mi van abban az esetben, ha valamit az időmérőn közölni akartok velem, vagy az egész társasággal, mert mondjuk nagyon lagolok, de én nem megyek ki a boxba, mert csak versenyre tesztelek? Tavaly volt olyan eset is, hogy valaki belépett úgy az "A" szerverre, hogy neki a "B"-re kellett volna menni, ezzel viszont elvette egy ember helyét és a chatben lett közölve vele, hogy nem jó helyen van. Ezt is csak akkor látom, vagy látja az illető, ha be van kapcsolva a chat ablakja. A szabályzat 5.pontjában van egy "Szavazás" rész is, amit csak a VB kezdeményezhet különleges esetben, de ha a pályán vagyunk és nincs senkinek chat ablakja, akkor sosem lesz érvényes a szavazás.

  5. #55
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Tamoris írta Hozzászólás megtekintése
    A futamon lévő folyamatos torpedózásról nem is akarok szólni, színvonal alatti amit produkáltak a B szerveren.

    Ami viszont nagyobb gond, és az utóbbi két futamon minden esélyem elvette az az hogy a szerver csak úgy ledob minden előjel nélkül. Az Assetto is stabilan fut minden más szerveren, sehonnan sem dob le sosem. A netem is stabil 500 mb/s DIGI nettel rendelkezem. A gép gond nélkül futtatja a programot, komolyabb terhelésnek nincsen kitéve. Minden más játék tökéletesen fut online szervereken, sosem dob le semmi... csak a GTR Masters szerverei dobálnak le engem az utóbbi két futamon. Kidobott pénznek érzem jelenleg a szervertagságot mind a körülöttem versenyzők, mind a szerver minősége miatt...
    Szia, ami a futom történt incidens veled, azt kérjük mindenképpen jelentsd be, mert csak így tudjuk kivizsgálni a szóban forgó eseteket és csak így van érdemi esély rá, hogy aki vétett a szabályok ellen, azt felelősségre tudjuk vonni, tanuljon a hibákból és lehetőleg többet ne kövesse el ugyan azt a baklövést. Sajnos ez így működik, minden induló bajnokságnál sok az újonc és a vakmerőbb pilóta, és az első pár futamon mindig több az incidens... ez egy tanulási folyamat, amit csak közös erővel tudunk felgyorsítani. De ehhez kelletek Ti is, hogy tudjunk róla!

    Kérjük mindenki jelentse be, ha olyat látott a pályán, ami szerinte nem fér bele a fairplay-be és nem szeretné, ha az legközelebb bárkivel előfordulna a következő futamokon!

    Ami meg a szervert illeti, a dedikált szervergépünk a Budapesti internet gerinchálózatra van rácsatlakoztatva a BIX székházban és nagyon sokat foglalkozunk vele, hogy ne legyen gond a minőséggel. Persze lehetséges, hogy nálunk van vmi probléma, de amíg a jelenség nem általánosan érinti a tagjainkat, addig érdemes magad körül is szétnézni, hátha ott van valami probléma. Ha bármiben tudunk segíteni, csak szólj, nekünk is fontos, hogy a végére járjunk.
    Utoljára módosította: neilszab; 2017. 10. 02. 09:18.

  6. #56
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg White írta Hozzászólás megtekintése
    Ezt észre sem vettem, hogy kivettétek a chatstopot. Ezzel kapcsolatban azért felmerül bennem néhány kérdés. Mi van abban az esetben, ha valamit az időmérőn közölni akartok velem, vagy az egész társasággal, mert mondjuk nagyon lagolok, de én nem megyek ki a boxba, mert csak versenyre tesztelek? Tavaly volt olyan eset is, hogy valaki belépett úgy az "A" szerverre, hogy neki a "B"-re kellett volna menni, ezzel viszont elvette egy ember helyét és a chatben lett közölve vele, hogy nem jó helyen van. Ezt is csak akkor látom, vagy látja az illető, ha be van kapcsolva a chat ablakja. A szabályzat 5.pontjában van egy "Szavazás" rész is, amit csak a VB kezdeményezhet különleges esetben, de ha a pályán vagyunk és nincs senkinek chat ablakja, akkor sosem lesz érvényes a szavazás.
    Nem egyszerű a helyzet, mivel a chat ablak kirakása a képernyőre opcionális, így kötelezővé sem tudjuk tenni a használatát, ezért alapvető kommunikációra így sajnos nem használható. Viszont ha kiállsz a boxba még a verseny session előtt, akkor elvileg mindig látod a chat-et a menüben.
    Utoljára módosította: neilszab; 2017. 10. 02. 09:14.

  7. #57

    Szabit tudom megerősíteni, mivel a chat app opcionális, nem lehet kötelezővé tenni. Ugyanez a helyzet a boxutca sebességhatár betartásával. Csak azért engedélyezett a berongyolás, mert nem lehet kikényszeríteni és megfelelően ellenőrizni a betartást.
    A szavazást amúgy mindenképp feldobja a program app nélkül is, azt mindenképp látod és szavazni is tudsz akár az "autóból", akárcsak azt, hogy ki hagyja el a szervert.

  8. #58
    Fehér Norbert Versenyző White logója
    Csatlakozott
    2005. 03. 09.
    Város
    Baja
    Üzenetek
    1.539
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Nem egyszerű a helyzet, mivel a chat ablak kirakása a képernyőre opcionális, így kötelezővé sem tudjuk tenni a használatát, ezért alapvető kommunikációra így sajnos nem használható. Viszont ha kiállsz a boxba még a verseny session előtt, akkor elvileg mindig látod a chat-et a menüben.
    Kötelezővé tehetitek, de ellenőrizni nem tudjátok. Különbség van a kettő között. De ha valaki a be nem kapcsolás miatt nem hajtja végre az időmérőn, vagy a versenyen a chatben beírt VB utasítást, akkor azért lehetne büntetni. Így viszont ezek után nincs semmi jogalapotok a büntetésre. A gondolatmenetetek figyelembe vételével azt sem tehetitek kötelezővé, hogy a boxban kötelező a chat olvasása. Persze én elfogadom a VB döntését, úgyhogy kikapcsolom a chatablakot, hogy ne zavarjon vezetés közben az esetleges kommunikáció, de azért ránézek a chatre a boxban.

  9. #59
    Fehér Norbert Versenyző White logója
    Csatlakozott
    2005. 03. 09.
    Város
    Baja
    Üzenetek
    1.539
    Idézet Eredetileg latoo írta Hozzászólás megtekintése
    Ugyanez a helyzet a boxutca sebességhatár betartásával. Csak azért engedélyezett a berongyolás, mert nem lehet kikényszeríteni és megfelelően ellenőrizni a betartást.
    Erre van app, és más szervereken megoldott az is, hogy ellenőrizni tudja, hogy telepítve van-e a belépőnek. Ez logolja a boxba behajtás sebességét, ami alapján akár büntetés is kiszabható, ha a VB úgy hozza a szabályt.

  10. #60
    Nagy László46 Versenyző
    Csatlakozott
    2013. 07. 30.
    Város
    Paks
    Üzenetek
    202
    Idézet Eredetileg Szemir írta Hozzászólás megtekintése
    Az első kanyarban Nagy Laci adott egy pofont, majd Csori pattintott meg hátulról pár kanyarral később. De végül is mindegy. Ennek a versenynek legfőképp a technika szabott gátat.
    Ezt nézd vissza kérlek, mert én hagytam helyet nektek. Ti értetek össze Lányi Tomival és ezért ütötted meg az autóm bal hátulját. Én hagytam helyet és még el sem kezdtem a kanyarodást balra.
    Nagy László #46

    ASUS Maximus VII Ranger; Core i7 4790K; HyperX 4*4GB; ATI Radeon R9 290X 4GB;
    Cockpit; G27 kormány + PTR Loadcell pedál + Leo Bodnar kábel

  11. #61
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    Idézet Eredetileg Bajogh írta Hozzászólás megtekintése
    Majd további magányos körözgetés, de már jobb 49-es körökkel, és láttam, hogy Tóth Szabolcstól gyorsabb vagyok, így még jobban odafigyeltem. Aztán elrontotta az egyik kanyart, így a csata elmaradt. Barna Martint már nem tudtam utolérni, elég hasonló tempót mentünk, így maradt a P5 a végére.
    Hát szerintem nagyon is versenyképes voltam a 40körös mediumon , de már 2-3km/hval sem lehetett többet bevállalni a gyors jobbosokban, mert egyből úszott és ezzel együtt az 5. hely is . Kár volt a piruettért, mert szerintem nem értél volna utol, mert miután visszajöttem a kipörgésből stagnált a különbség, így az a 10mp elég lett volna.

    Erik, sima tyre appot használtad? Ha igen meddig ment le a BH kopás hogy kiálltál végül?
    Szürke: Privát vélemény, melyet magánemberként fogalmazok meg és nem mint szervező.
    Versenybírósági tag és Endurance versenyszervező.

  12. #62
    Idézet Eredetileg GTF_Bika írta Hozzászólás megtekintése
    Kár volt a piruettért, mert szerintem nem értél volna utol, mert miután visszajöttem a kipörgésből stagnált a különbség, így az a 10mp elég lett volna.
    Igen, én se mondom, hogy simán befogtalak volna, de a piruettedig átlagban 0,8 seccel gyorsabb köröket mentem, az utolsó pár körre értelek volna sztem utol, ha én is hibátlanul megyek. Necces lett volna, de ezt már nem tudjuk meg. Én is gondoltam egy kiállás nélküli med gumis taktikára, de azért nem választottam, mert nagyobb eldobási lehetőséget láttam benne, így több időveszteséget, mint a két etapos slickes verzióban.

  13. #63
    Tömöl Tomi Versenyző TT Echo logója
    Csatlakozott
    2007. 01. 05.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    1.535
    Tóth Ádámnál érdeklődnék, hogy azt a bizonyos manőveredet mégis hogy gondoltad??? Láttad, hogy jövök mögötted szélárnyékban a célegyenesben, be is húzódtál a pálya közepe felé. Azt is látnod kellett, hogy én úgy döntöttem, hogy a pálya bal szélét választom az előzéshez. Erre teljes mértékben figyelmen kívül hagyva ezt a tényt fogtad magad és szépen megpróbáltál kihúzódni te is a bal szélére, mintha én ott se lennék. Mióta versenyzek, nem tapasztaltam még ehhez fogható dolgot! Ha versenybíró lennék, biztos nem úsznád meg 2-3 futamos eltiltás nélkül...
    A kocsi tropára tört, ráadásul egy bug-nak köszönhetően csak a második box kiállásnál javították meg teljesen.
    Amúgy a rajt után áthajtásos büntetést kaptam, amit egyáltalán nem értettem, mert biztos voltam benne, hogy nem ugrottam ki. Utólag megnézve a replay-t viszont látszik, hogy egy nagyon minimálisat előre gurult a kocsi, amikor kinyomott kuplunggal beraktam 1-esbe a piros lámpák kigyulladásánál... Ilyet még sosem csinált a játék, ez is valami bug lehet. Volt már másnak is ilyen?

  14. #64
    Szűcs Tamás Versenyző izitom logója
    Csatlakozott
    2014. 06. 10.
    Város
    Ecser
    Üzenetek
    799
    2 centi kellett volna...

  15. #65
    Idézet Eredetileg TT Echo írta Hozzászólás megtekintése
    Amúgy a rajt után áthajtásos büntetést kaptam, amit egyáltalán nem értettem, mert biztos voltam benne, hogy nem ugrottam ki. Utólag megnézve a replay-t viszont látszik, hogy egy nagyon minimálisat előre gurult a kocsi, amikor kinyomott kuplunggal beraktam 1-esbe a piros lámpák kigyulladásánál... Ilyet még sosem csinált a játék, ez is valami bug lehet. Volt már másnak is ilyen?
    Volt már nekem is ilyen, gyári pályán is. ha egy kicsit lejt a pálya, akkor amikor kuplung és beteszed sebességbe, elkezd csorogni, és pár centi után büntet. Megoldás, utolsó pillanatban kell sebességbe rakni.

  16. #66
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    Idézet Eredetileg izitom írta Hozzászólás megtekintése
    2 centi kellett volna...
    Tomi, nálam volt rossz a setup, vagy neked is nagyon rázkódott a Porsche?
    Én komolyan agyrázkódást kaptam, akárhová állítottam a FST bump/rebumpot, nagyon durván ingott. Néztem más autónál az onboardot időmérőn, de ott nem láttam ezt.
    Szürke: Privát vélemény, melyet magánemberként fogalmazok meg és nem mint szervező.
    Versenybírósági tag és Endurance versenyszervező.

  17. #67
    Idézet Eredetileg GTF_Bika írta Hozzászólás megtekintése
    Erik, sima tyre appot használtad? Ha igen meddig ment le a BH kopás hogy kiálltál végül?
    Verseny közben nem használtam már semmilyen tyre appot. A shakedown alapján lőttem be a taktikát, 35 kört terveztem a medium-nak és aztán egy 15 körös soft-os etapot. Közben nem akartam magam idegesíteni mindenféle műszerecskével

    Valószínűleg jobb lett volna, ha 30-20 vagy 32-18 arányt választok a körök tekintetében. Nem mintha a medium elkopott volna, de a soft teljesen jó volt még 15 kör után is nálam. Lehet, érdemes lenne soft-soft taktikát is kipróbálni, mert amikor azt feltettem, egyből 1-1,5 másodperccel gyorsabb lettem. Nagy Robit simán utol is értem a verseny vége felé, illetve Kristóf és Lázár Attila sem esett akkor már a nyakamba annyira. Akkor már sajnáltam ezt a gumitaktikát, de nem volt időm tesztelni előtte.

    Más kérdés - a gyári pitstop beállításoknál hol tudok gombokat hozzárendelni? Verseny előtt próbáltam megtalálni, de nem tudtam. Aztán a boxba menet közben sem, illetve magánál a boxkiállásnál sem tudtam rávenni a srácokat egy kis karosszéria munkára.

    Még egy gondolat - A végén volt egy necces helyzetem, amikor Lázár Attila mögött kört kapva befutottam, ő pedig a célegyenesben a féktávon kiengedett és gurulásra váltott. Én viszont még körön voltam ugye és toltam neki ezerrel, aztán alig tudtam félrerántani, amikor láttam, hogy nem húzódik jobbra, hanem marad az ideálisabb féktávon. Célba érés után lassítani jobb volna nem a normális versenyvonalon. Hülye dolog lett volna ott beledurranni hátulról

  18. #68
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg TT Echo írta Hozzászólás megtekintése
    Amúgy a rajt után áthajtásos büntetést kaptam, amit egyáltalán nem értettem, mert biztos voltam benne, hogy nem ugrottam ki. Utólag megnézve a replay-t viszont látszik, hogy egy nagyon minimálisat előre gurult a kocsi, amikor kinyomott kuplunggal beraktam 1-esbe a piros lámpák kigyulladásánál... Ilyet még sosem csinált a játék, ez is valami bug lehet. Volt már másnak is ilyen?
    Nálam volt. Szintén benyomott kuplunggal álltam és szerintem elkezdett gurulni az autó. Azóta minél később teszem sebességbe.

  19. #69
    Fehér Norbert Versenyző White logója
    Csatlakozott
    2005. 03. 09.
    Város
    Baja
    Üzenetek
    1.539
    Idézet Eredetileg Erikkonen írta Hozzászólás megtekintése
    Még egy gondolat - A végén volt egy necces helyzetem, amikor Lázár Attila mögött kört kapva befutottam, ő pedig a célegyenesben a féktávon kiengedett és gurulásra váltott. Én viszont még körön voltam ugye és toltam neki ezerrel, aztán alig tudtam félrerántani, amikor láttam, hogy nem húzódik jobbra, hanem marad az ideálisabb féktávon. Célba érés után lassítani jobb volna nem a normális versenyvonalon. Hülye dolog lett volna ott beledurranni hátulról
    Ott már te is megkaptad a kockás zászlót, teljesen mind1, hogy körön belül, vagy körhátrányban voltál.

  20. #70
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    Nálam volt. Szintén benyomott kuplunggal álltam és szerintem elkezdett gurulni az autó. Azóta minél később teszem sebességbe.
    Néha nekem is csinált ilyet, a kuplung szenzorja miatt. Érdemes azt is csekkolni, hátha nem nyom ki teljesen a kuplung.

  21. #71
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    Idézet Eredetileg Erikkonen írta Hozzászólás megtekintése
    Verseny közben nem használtam már semmilyen tyre appot. A shakedown alapján lőttem be a taktikát, 35 kört terveztem a medium-nak és aztán egy 15 körös soft-os etapot. Közben nem akartam magam idegesíteni mindenféle műszerecskével
    Ja, azt hittem csak elengedted a mediumot...sajna nem mindenki engedheti meg magának a softot, így vagy 50-50 a med bontás, vagy végig kell tolni.
    Szürke: Privát vélemény, melyet magánemberként fogalmazok meg és nem mint szervező.
    Versenybírósági tag és Endurance versenyszervező.

  22. #72
    Idézet Eredetileg GTF_Bika írta Hozzászólás megtekintése
    Ja, azt hittem csak elengedted a mediumot...sajna nem mindenki engedheti meg magának a softot, így vagy 50-50 a med bontás, vagy végig kell tolni.
    Jah, hát a Porsche-val egyszerűsödik a képlet, azzal a soft nem játszik. Ez fontos érv volt nálam, hogy ne ismét azzal menjek.

    Mediumon tényleg végig lehet menni ésszel, talán jobb is lett volna kiállás nélkül megcsinálni. Ebben csak az a gáz ugye, hogy rajt után hiába engedtem el mindenkit a biztonság kedvéért, akkor is megsérült a kocsim. Lehet, célszerűbb egy rövidebb első etapot betervezni, hogy lehessen hamar javíttatni, ha besárgul a kocsi. A matematikai esély erre legalábbis elég komoly.

  23. #73
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    6.050
    Sikán in action:

  24. #74
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    Idézet Eredetileg Erikkonen írta Hozzászólás megtekintése
    Jah, hát a Porsche-val egyszerűsödik a képlet, azzal a soft nem játszik. Ez fontos érv volt nálam, hogy ne ismét azzal menjek.

    Mediumon tényleg végig lehet menni ésszel, talán jobb is lett volna kiállás nélkül megcsinálni. Ebben csak az a gáz ugye, hogy rajt után hiába engedtem el mindenkit a biztonság kedvéért, akkor is megsérült a kocsim. Lehet, célszerűbb egy rövidebb első etapot betervezni, hogy lehessen hamar javíttatni, ha besárgul a kocsi. A matematikai esély erre legalábbis elég komoly.
    Én semmi lassulást nem észleltem a sárga orr és bal ajtó következtében a PBhez képest. Amíg nem narancs addig nincs gond.
    Szürke: Privát vélemény, melyet magánemberként fogalmazok meg és nem mint szervező.
    Versenybírósági tag és Endurance versenyszervező.

  25. #75
    Idézet Eredetileg GTF_Bika írta Hozzászólás megtekintése
    Én semmi lassulást nem észleltem a sárga orr és bal ajtó következtében a PBhez képest. Amíg nem narancs addig nincs gond.
    Anno a Porsche tényleg ilyen kis tanknak tűnt. Nagy bajt én sem észleltem a Nissan-al, sokat biztosan nem lassultam vele, mert futottam vele versenyharmada körül is PB+1mp körüli időket mediumon és megtankolva.

    Majd a replay-eket kell megnéznem, hogy rájöjjek, miért lassabb egy nagyjából hibátlan köröm 3 másodperccel, mint az élmezőnyé?

Oldal: 3 / 4 ElsőElső 1 2 3 4 UtolsóUtolsó

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •