Találatok: 1 - 16 (16 összesen)
  1. #1

    Logitech G29 mod

    Üdv!

    Már korábban is foglalkoztatott a téma, hogy a Logi Gxx kormányomat egy kicsit feltuningoljam, de míg garis volt, nem akartam belenyúlni. Úgy hozta a sors, hogy jól is tettem, mert kattogás miatt gariztatás lett. Ez egy hosszú történet, itt most nem fontos, annyi érdekes belőle, hogy kaptam helyette egy új g29-et.
    Év elején azt hiszem Racskó Gabi bedobott egy hirdetést g27-re nagyobb kormány átalakítóval. Ekkor kicsit utánamentem a dolognak, találtam is youtube-on egy srácot, aki tök jól használható videót tett fel az átalakításról.
    A kormánykereket Gabi által ajánlott oldalról rendeltem szerintem kiváló áron. Úgy gondoltam 32 cm-es elég lesz, fanatec bmw rimet próbáltam már, az is ekkora.
    Átalakító korongot lehet rendelni ebayről is, de 5-6000 Ft-ot nem akartam adni érte. Szerencsére faternak tele a garázs mindenféle hasznosítható alapanyaggal, így egy fél cm vastag alu lemezből vágtunk ki korongokat. Sajnos fúróállvány nincs, ezért jó is volt a több korong, mert így volt próba. Kellett is, mert a 3-dikra sikerült eltalálni kézifúróval a megfelelő lyukkiosztást, ami stimmelt a g29-hez és az új kormányhoz is.
    A gombok tartójához kartonból megrajzoltam a sablont, hogy ki tudjam tesztelni a megfelelő gomb-elhelyezést, majd ez alapján plexiből kivágtuk a véglegest, ami festékszóróval lett feketére színezve. A gombok szintén kínából érkeztek, mert itthon csak feketét és pirosat kaptam.
    A váltófülek szélesítését elég egyszerűen oldottam meg, a képeken látszik. Lehet, hogy kicsit prosztó, de nekem megfelel, teszi a dolgát rendesen, ha sok időm lesz, majd csinosítok rajta.
    A kormány szuper lett, sokkal jobb vezetni a 32 cm-es kormányt, valóságosabb és pontosabb is.
    Ami a force feedbacket illeti, Assettoval játszom, eddig a játékon belül 60%-on használtam a kormányt, nem szeretem, ha letépi a kezem. Így érezni a visszajelzéseket, de nem kell harcolni a kormánnyal, és nem szakad le a kezem egy 90 perces futam után sem. A nagyobb kormányátmérő nyilván csökkenti a ffb-et, de el kell mondjam, hogy most 95%-on ugyanazt érzem, mint korábban, tehát ezzel sincs semmi gond, és még van benne tartalék.

    Időközben lett egy tartó upgradem is
    Eddig a nappaliban lévő íróasztalra szereltem a kormányt amikor vezetni akartam, de aztán mindig le kellet szerelni, hogy ne zavarja a családomat, vagy ha ott hagytam, akkor a számítógép mindennapi használata volt kényelmetlen. A sok szerelgetés a kormánynak sem esik jól, plusz a váltót inkább nem is használtam, ne kelljen azt is pakolgatni. Nagyon szeretnék egy cockpitet, de sajnos ahhoz egy külön szoba kell, erre pedig pár évig nem lesz lehetőségem. Ezért úgy döntöttem, benevezek egy Wheelstand Pro-ra. Nem olcsó, de egyben felszerelve van rajta a kormány (váltóstul !!! ), pikk pakk összecsukható, kis helyen elfér. Kicsit féltem a stabilitástól, de most már egy ideje használom, meg kell mondjam teljesen rendben van. Nem mocorog a kormány , nem csúszkál a cucc, merem ajánlani. Egy gondom volt vele, hogy ez fotelhez van tervezve, én viszont konyhaszéken ülök (azért párnázott ), a kormánytartó rúd kicsit rövid, nem tudtam elég magasra emelni. Persze 32 mm-es csővet nem nagyon lehet beszerezni, mindenhol csak a standard 30,35,40 mm-est találtam. A megoldást Széchy Szabi barátom szállította (THX!), apósa egy 35-ös alu csőből esztergált nekem 32-est, ami még jobb is mint az eredeti, mert könnyebb és még merevebb is. Így a magasságbeállítási kérdés is megoldott.

    A linkelt youtube-os srác videói kiválóak. A pedálok zajcsökkentését is megcsináltam, tényleg halkabb lett, heel and toe-nál számít igazán, nincs már fémes csattogás, nem zavarom annyira a családomat este. Folyamatban van még közülük pár upgrade, majd azokról is teszek fel képet/tapasztalatot, ha elkészültek és van rá igény. A ledes kijelzőt már teszteltem, csak még valami felfogatást kell kitalálnom, a pedálrezgető motorok pedig úton vannak kínából. (arra nagyon kíváncsi vagyok, lesz-e hozzáadott érték)
    Képeket csatoltam.
    Csatolt képek Csatolt képek

  2. #2
    Racskó Gábor Regisztrált racskogabor logója
    Csatlakozott
    2015. 12. 03.
    Város
    Polgárdi
    Üzenetek
    63
    Jó lett, gratulálok!

    Tapatalkkal küldve az én EVA-L09 eszközömről

  3. #3
    Balogh András Szervertag 2024
    Csatlakozott
    2014. 12. 09.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    291
    Fasza lett!
    Meg tudod mondani milyen magas volt az eredeti magasság állítás a maximumig feltolva

  4. #4
    Idézet Eredetileg racskogabor írta Hozzászólás megtekintése
    Jó lett, gratulálok!
    Köszi az ötletet a kormány beszerzéséhez!

  5. #5
    Idézet Eredetileg Balogh András írta Hozzászólás megtekintése
    Fasza lett!
    Meg tudod mondani milyen magas volt az eredeti magasság állítás a maximumig feltolva
    Hazamegyek és estére lemérem.

  6. #6
    Nagy Laci Versenyző barcalaci84 logója
    Csatlakozott
    2014. 04. 01.
    Város
    Budapest / Debrecen
    Üzenetek
    1.997
    Meg lehet tudni h honnan van a rim?

    Tapatalkkal küldve az én ALE-L21 eszközömről

  7. #7
    Idézet Eredetileg barcalaci84 írta Hozzászólás megtekintése
    Meg lehet tudni h honnan van a rim?

    Tapatalkkal küldve az én ALE-L21 eszközömről
    http://importtuning.hu/belso-kiegesz...page=1&sort=3a

    ProRacing 5128
    1kg a kormány, az eredeti logi 80dkg

  8. #8
    Idézet Eredetileg Balogh András írta Hozzászólás megtekintése
    Fasza lett!
    Meg tudod mondani milyen magas volt az eredeti magasság állítás a maximumig feltolva
    megmértem, gyárilag stabilan olyan 69-70 cm magasra lehet állítani a felfogató lapot. ez fotelhez, vagy állítható magasságú irodaszékhez teljesen jó. az én forgószékem már eléggé ki van kopva és nyikorog is nagyon, ezért egy stabilabb étkezőszékben szoktam ülni, de annak az ülőlapja kb. 10 centivel magasabb, ahhoz már nem volt elég a gyári rúd. nekem most 78 cm magasan van (ez kb egy átlag íróasztal magassága).
    amit a képek nem adnak vissza, de szerintem fontos, hogy alapvetően a kormányt asztalra, vízszintes felületre fogatod fel. gyárilag a logi kormánykerék durva mérés alapján 27 fokos szögben meg van döntve. a wheelstand tartóját meg lehet dönteni magad felé, így akár függőlegesbe is állítható a kormánykerék, így (nekem) sokkal kényelmesebb a csuklóimnak is, meg a valósághoz is közelebb áll.

  9. #9
    Az upgradet nem hagytam abba, tavasz óta nagy örömmel használom is a fejlesztéseket, csak nem volt időm bemutatni nektek. Az alábbi kiegészítések nem logitech specifikusak, bármilyen kormányhoz elkészíthetőek.

    Az egyik egy plusz kijelző, aminek a modern simekhez használható kiegészítő appok mellett nem sok értelme van, de jópofa, és már csak az elkészítés öröméért is megcsináltam.





    Arduino nano vezérli a tm1638-as kijelző modult, a működéséhez SIMHUB program kell, ez teremt kapcsolatot a szimulátor szoftver és a kijelző között. Még analóg fordulatszámmérőt is tud vezérelni. Kompatibilis assettoval, iracinggel, project cars-al, rfactorral, ets-el, bár én csak assettóval probáltam még.
    Szabadon állítható, hogy a szimulátorból kiszedhető információkból mit milyen formában jelenítsen meg (persze 8 karakteren), ezekből "képernyőket" lehet készíteni, és akár a kormány valamely gombjára is ráprogramozható a képernyők közötti váltás.
    Mivel nem akartam a kormány borítását megfúrni, ezért öntapadós tépőzárral rögzítettem, de stabil, nem mocorog.
    Készítettem egy rövidke videót is róla:
    Csatolt képek Csatolt képek

  10. #10
    A másik dolog már érdekesebb és hasznosabb is. Rezgőmotor a pedálokra. Hasonló a clubsport pedálon találhatóhoz, csak ez olcsóbb, és több lehetőség van benne. A technikai részletekbe nem megyek bele, ha valakit érdekel majd kérdez, vagy utánaolvas.



    A vezérlés alapja itt is arduino, de ide a motorvezérlő panelhez már kell külön áramforrás is (5V-ra szükség). Egy motorvezérlő panel 4 motort tud kezelni, de több is összekapcsolható, így akár 20- 30 motor is bevethető (de nekünk ennyi nem kell )
    Én minden pedálra tettem 1-1 motort, ami xbox kontrollerben lévő rezgőmotor. Ezeket kinából párban lehet rendelni (1db nagyobb súllyal és 1 db kisebb súllyal). A két nagyobbat raktam a gázra és a fékre, a kis motor van a kuplungon, de az is érezhetően dolgozik.
    A negyedikre, vagy több motorvezérlő használata esetén a továbbiakra lehet kötni akár az ülés rezgetésére is motorokat, vagy akár sebességtől függően működő ventillátort, és akkor a menetszél is get real jön az arcba
    A vezérléshez a SHAKE IT szoftver kell. Ebben részletesen beállítható, hogy melyik motor milyen effektekre milyen erősséggel működjön, még a linearitás is megadható . Tudja a kerekek kipörgését, blokkolását, rázkódást oldalanként (útegyenetlenség, kerékvető), sodródást, sebességet, fordulatszámot, és még a sebességváltást is.

    A kiegészítő kijelző, a pedálrezgető és a kormány usb kábelje együtt már 3 kábel, és mivel nekem elpakolós wheelstanden van az egész cókmók, próbáltam ezt is kompakttá tenni, felszereltem egy usb hubot. Sajnos a motorvezérlőnek nem volt elég az egy kábelen érkező feszültség, ezért egyelőre a kijelző-kormány páros megy a hubról, a motorvezérlő külön usb-n megy a gépbe. Megoldás lenne egy tápról működö usb hub, de majd talán egyszer.



    Hasonló kompakt megoldásom egy elosztó a wheelstandre, így a motorvezérlő és a kormány tápja helyett csak 1 kábelt kell a konnektorba dugni



    Szeretem a rendet, ezért próbáltam a sok részegységet és kábelt valahogy elrendezni:



    A modolás kezdetekor úgy gondoltam elég lesz a kormányon lévő 9 gomb, de rájöttem, hogy jó lenne még pár gomb, ezért folyamatban van még egy buttonbox is, ami másoknak is projektben van.

    A pedálrezgetőről is készítettem egy kis videjót, ahol remélem látszik, hogy dolgozik kerékvetőkön, sodródáskor, útegyenetlenségeken és blokkoláskor (a videó készítésekor nem a körrekord, hanem a bemutató volt a cél ):


    Ajánlom mindenkinek, mert szerintem élményben sokat hozzátesz a vezetéshez.
    Csatolt képek Csatolt képek

  11. #11
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg latoo írta Hozzászólás megtekintése
    Az upgradet nem hagytam abba, tavasz óta nagy örömmel használom is a fejlesztéseket, csak nem volt időm bemutatni nektek. Az alábbi kiegészítések nem logitech specifikusak, bármilyen kormányhoz elkészíthetőek.

    Az egyik egy plusz kijelző, aminek a modern simekhez használható kiegészítő appok mellett nem sok értelme van, de jópofa, és már csak az elkészítés öröméért is megcsináltam.
    Kb egy éve 3-4 komplett TM1638-at és arduino nano-t vettem, hogy csinálok ilyeneket, de egy fontos dolgot nem sikerült megoldanom (lusta voltam ): milyen tokozást használtál hozzá? Sima plexi lap távtartókkal? Neten láttam olyan videókat róla, ahol magnókazetta tokba szerelték be

  12. #12
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    Kb egy éve 3-4 komplett TM1638-at és arduino nano-t vettem, hogy csinálok ilyeneket, de egy fontos dolgot nem sikerült megoldanom (lusta voltam ): milyen tokozást használtál hozzá? Sima plexi lap távtartókkal? Neten láttam olyan videókat róla, ahol magnókazetta tokba szerelték be
    Kazettatokos videót én is láttam, de azt már sehol nem találtam és szerintem az valami kamerakazetta tok volt amúgy.

    Kétféle tm1638 van, az egyszínű ledes egy kicsit kisebb, először olyat rendeltem, azt ilyen dobozba tettem. jópofa, mert a hátuljához csavaroztam és így lenyitható az eleje
    A kétszínű ledes nagyobb panel, az pont passzol a PA90B műszerdobozba, az elejére plexi. én hosszú 3-as csavarral felcsavaroztam a kijelzőt a plexire, átfúrtam a dobozt és hátulról anyával megfogattam, így egyben van az egész. elejére meg mehet karbon matrica, vagy fekete öntapadós tapéta, mint nekem.

  13. #13
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg latoo írta Hozzászólás megtekintése
    Kazettatokos videót én is láttam, de azt már sehol nem találtam és szerintem az valami kamerakazetta tok volt amúgy.

    Kétféle tm1638 van, az egyszínű ledes egy kicsit kisebb, először olyat rendeltem, azt ilyen dobozba tettem. jópofa, mert a hátuljához csavaroztam és így lenyitható az eleje
    A kétszínű ledes nagyobb panel, az pont passzol a PA90B műszerdobozba, az elejére plexi. én hosszú 3-as csavarral felcsavaroztam a kijelzőt a plexire, átfúrtam a dobozt és hátulról anyával megfogattam, így egyben van az egész. elejére meg mehet karbon matrica, vagy fekete öntapadós tapéta, mint nekem.
    Nekem is a nagyobb fajta van, az elején rendeltem én is kicsit, de azt csak tesztelére hazsnáltam. A doboz tippet köszi, műszerdobozokat én is keresgéltem, vettem is, de az végül nem lett jó. Köszi mégegyszer

  14. #14
    Zrubecz László Versenyző
    Csatlakozott
    2015. 07. 05.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    935
    Idézet Eredetileg latoo írta Hozzászólás megtekintése
    A másik dolog már érdekesebb és hasznosabb is. Rezgőmotor a pedálokra. Hasonló a clubsport pedálon találhatóhoz, csak ez olcsóbb, és több lehetőség van benne. A technikai részletekbe nem megyek bele, ha valakit érdekel majd kérdez, vagy utánaolvas.
    Ahhh ilyen kell nekem is!!
    most.

    Első kérdés nem hangos ahogy rezgeti a pedálokat?
    Nem adja át a rezgést a tartó lapra/vázra?

  15. #15
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    Nekem is a nagyobb fajta van, az elején rendeltem én is kicsit, de azt csak tesztelére hazsnáltam. A doboz tippet köszi, műszerdobozokat én is keresgéltem, vettem is, de az végül nem lett jó. Köszi mégegyszer
    Szívesen! Jópofa cucc ez.
    Néztem az analóg fordulatszámmérőt, sajna az nagyon drága, de az úgyis kiesne a látómezőből, ezeket a ledeket meg látni periférikusan is.
    A szoftver meg kismillió adatot ki tud venni a szimekből, aztán azt jelenítesz meg amit akarsz. A fordulatszám kijelző screent pl én raktam össze, mert gyárilag nem volt benne a simhubban.

  16. #16

    Logitech váltó USB

    Ugyan logitechről fanatecre váltottam, de gondoltam a H váltót megtartom, majd valahogy megoldom, hogy tudjam továbbra is használni. Kész megoldás a leo bodnar usb átalakító, de mire az házhoz ér, legalább 10000 Ft, ennél olcsóbb megoldást kerestem. A neten keresgélve találtam az isrtv.com fórumára, ahol G25 váltót usb-sítettek, de van megoldás g27 és az új G shifter-hez is.

    Nem kell más hozzá, mint egy teensy 2.0 panel, egy dsub9-es csatlakozó, kis doboz, usb kábel és némi forrasztás. A teensy panel ebay-ről ali-ról 2000Ft körül beszerezhető. A felprogramozáshoz a script szintén elérhető a fórumról (ha valakit érdekel elküldöm pontosan, mert több verzió van, más kell 25-höz 27-hez, van ami gombokat is kezel stb) Vigyázni kell, mert a dsub csatlakozón más a kiosztás G25 és a többi esetében, ha rossz a bekötés, jó esetben nem működik, de akár le is égethetjük a váltó paneljét. A scriptben szerencsére megtalálható a jó kiosztás (kicsit izgultam az első próbánál, de működik épségben )
    A dsub csati és a kis szerelődoboz szokásosan lomex-ből van, így a teljes anyagi ráfordítás 3000 Ft alatt van, ennyiből megvan az átalakító, és máris van egy standalone USB-s H váltó. Tekintve, hogy mostanában 15ezer Ft alatt már lehet kapni G shiftert, egész elfogadható megoldás annak, aki H váltót akar, de nem logitech kormányt használ.



    Még egy kicsit "tuningoltam" a váltón, kapott egy hosszabb alumínium váltókart, ami szintén kínából rendelve kb 1000 Ft volt, így a váltókar kicsit pofásabban néz ki, és a hossza is megnőtt 4-5 centivel. Adnak hozzá gumigyűrűket, így univerzálisan felszerelhető több méretű váltókarra.
    Ilyen lett:

    Csatolt képek Csatolt képek

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

A téma címkéi

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •