Oldal: 4 / 4 ElsőElső 1 2 3 4
Találatok: 76 - 87 (87 összesen)
  1. #76
    Idézet Eredetileg balage06 írta Hozzászólás megtekintése
    Nekem nincs különösebb problémám a jelenlegi futamtávokkal sem, de érdeklődtem egy keveset és a béta teszterek szerint a 2014-15-ös WTCC abroncsok eleve úgy lettek készítve a játékban, hogy egy valóságnak megfelelő 60 km-es távon teljesen elfogyjanak "átlagos felhasználás" mellett (most abba inkább nem megyek bele, hogy erről mi a véleményem ). Ennek tükrében egyrészt megsüvegelendő azok teljesítménye, akik tetszőleges pályán képesek majdnem 30 percen keresztül különösebb gond nélkül körözni, ugyanakkor viszont ezt a tényt figyelembe lehetne venni egy forduló kialakításakor, mert annyira viszont nem hosszúak így az egyes versenyek, hogy megérje egy kiállást betervezni, mikor már előre érzi az ember, hogy gondban lesz. (Gondolok itt ilyesmire, hogy 30-35 perces futam kötelező kiállással, vagy egy pár perccel rövidebb 2. verseny).
    Ezt a gondolatot maximálisan támogatom én is, hogy lehetne egy ilyen, egy olyan futam. Viszont azt le kellene próbálni előtte, hogy kötelező kiállás legyen vagy úgy meghatározni a távot, hogy meg lehessen csinálni spórolósan a távot kiállás nélkül is? Valahogy úgy lenne jó, ha a két verzió közt nem lenne túl nagy különbség, ellenkező esetben teljesen mindegy lesz a stratégia, mert mindenki végigtolja kétrészes sprintfutamként.
    Az 50 liter üzemanyag elég 40 perces futamokra, ezalatt bőségesen lehet defektet is kapni, a kérdés csak az, mennyi a boxkiállás kontra óvatosabb közlekedés időigénye?

  2. #77
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    UP az esti futamnak.
    Második futam után, maradjatok még egy kicsit, tesztelnénk a fordított rajtrácsos indulás lehetőségét. Úgy lesz beállítva a szerver, hogy a második futam után egyből átléptet a tesztre, tehát ne lépjetek ki.

  3. #78
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg Kresp írta Hozzászólás megtekintése
    Kíváncsi leszek a statisztikára. Végre mondtam valamit amit érdemesnek találsz megvizsgálni
    13 BUÁ-ból tavaly 1 eset volt, hogy az dobós futam legyen. Pont Te voltál ez az egy

  4. #79
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Srácok!

    Mi a vélemény a fordított rajtrácsról? Legutóbb teszteltük, láthattátok mit tud. Mi a vélemény róla? Érdemes bevezetni? Ha igen, hányadik helytől fordítsuk?
    Ami ellene szól: nincs a két futam között szünet, az első futam végén egyből a rajtrácsra dob.
    Ami mellette: hogy fordított rajtrács

  5. #80
    Illés Imre Versenyző
    Csatlakozott
    2016. 02. 17.
    Város
    Bp
    Üzenetek
    439
    Nekem nem szimpi ebben a formában, mert ha vki az 1. futamon kiesik akármilyen okból, akkor bukja a második futamot is...
    Na meg, hogy nincs szünet...

  6. #81
    A szünet hiánya szerintem is túl nagy mínusz. Pedig egyébként támogatnám a bevezetését.

  7. #82
    Sebestyén Csaba Versenyző
    Csatlakozott
    2014. 12. 22.
    Város
    Székesfehérvár
    Üzenetek
    498
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    13 BUÁ-ból tavaly 1 eset volt, hogy az dobós futam legyen. Pont Te voltál ez az egy
    Hát ez egy dolog. A lényeg, hogy ki mennyivel szerez kevesebb pontot ha buázik, mint az átlag 1 versenynap alatt megszerzett pontjai. Amennyiben az éppen nem dobós futam.

  8. #83
    A naptárban szereplő február 8. - Portimao már készpénznek vehető?

  9. #84
    Varga Balázs Versenyző Cerdoblaise logója
    Csatlakozott
    2012. 12. 18.
    Város
    Mosonmagyaróvár
    Üzenetek
    1.255
    Igen!
    Ha úgy érzed, ura vagy a helyzetnek, akkor ez csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.

  10. #85
    Sebestyén Csaba Versenyző
    Csatlakozott
    2014. 12. 22.
    Város
    Székesfehérvár
    Üzenetek
    498
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    Srácok!

    Mi a vélemény a fordított rajtrácsról? Legutóbb teszteltük, láthattátok mit tud. Mi a vélemény róla? Érdemes bevezetni? Ha igen, hányadik helytől fordítsuk?
    Ami ellene szól: nincs a két futam között szünet, az első futam végén egyből a rajtrácsra dob.
    Ami mellette: hogy fordított rajtrács

    Szerintem mindenképp legyen. én az első 10-et fordítanám meg. így nem nagyon lehet taktikázni.

  11. #86
    Sebestyén Csaba Versenyző
    Csatlakozott
    2014. 12. 22.
    Város
    Székesfehérvár
    Üzenetek
    498
    Idézet Eredetileg balage06 írta Hozzászólás megtekintése
    A naptárban szereplő február 8. - Portimao már készpénznek vehető?
    Lesz rá szeró is?

  12. #87
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg balage06 írta Hozzászólás megtekintése
    A naptárban szereplő február 8. - Portimao már készpénznek vehető?
    Hogy észrevették :-) Még ma lesz kiírás is.

Oldal: 4 / 4 ElsőElső 1 2 3 4

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •