Oldal: 1 / 2 1 2 UtolsóUtolsó
Találatok: 1 - 25 (27 összesen)
  1. #1
    Varga Balázs Versenyző Cerdoblaise logója
    Csatlakozott
    2012. 12. 18.
    Város
    Mosonmagyaróvár
    Üzenetek
    1.255

    R3E Masters Fun Cup Series

    Indul a Masters FunCupSeries!

    Szeptember 28-án rajtol újdonsült kupasorozatunk a RaceRoom-mal!

    Ahogy azt már megszokhattátok, ha szerda akkor RaceRoom, de ezúttal emelünk a téten, hiszen a közelmúlt és a 90-es évek Túraautói mellet, a Formula2-es vasakat is kezelésbe vesszük. A Fun sorozat 3 kategóriára bontva összesen 9 fordulóból áll, melyek rotációs rendszerben, kéthetente szerda esténként kerülnek megrendezésre. A futamok WTCC/F2 esetében márkakupa szerűen, TC&DTM92-nél szabad autóválasztással lesznek lebonyolítva. A már megszokott 20 órai kezdés, valamint az egymást követő, egész estés futamsorozat továbbra is megmarad. A különbség annyi hogy a futamtávokat 14 percre emeltük, melyeknél az első kettő pontozva lesz, illetve mindig a soron következő WTCC-s bajnoki futam pályáját fogjuk használni. A kupasorozatokat kategóriánkén külön értékeljük, valamint év végén azok közül akik minden kategóriában legalább egyszer részt vettek és a legtöbb pontot szerezték kerül ki a FunCupSeries Bajnok!

    A Kupasorozaton való részvétel ingyenes!

    Fődíj: A minimum 12 futamot (6 forduló) teljesítők között 5db 500vRP kupont sorsolunk ki - melyek a http://game.raceroom.com/store/ oldalon levásárolhatók.

    Versenynaptár:
    1. futam: 09.28 - 20:00 - WTCC 2013 - Moscow az 1. futam topikja
    2. futam: 10.12 - 20:00 - TC & DTM92 - Mid Ohio a 2. futam topikja
    3. futam: 10.26 - 20:00 - FORMULA 2 - Hockenheim a 3. futam topikja
    4. futam: 11.09 - 20:00 - WTCC 2013 - Nordschleife a 4. futam topikja
    5. futam: 11.21 - 20:00 - TC & DTM92 - Laguna Seca a 5. futam topikja
    6. futam: 12.07 - 20:00 - FORMULA 2 - Spa Francorchaps a 6. futam topikja
    7. futam: 12.21 - 20:00 - WTCC 2013 - Hungaroring a 7. futam topikja
    8. futam: 01.04 - 20:00 - TC & DTM92 - Zandvoort a 8. futam topikja
    9. futam: 01.18 - 20:00 - FORMULA 2 - Portimao a 9. futam topikja

    Köridők: R3E_FUNCUP Prequal

    Pontverseny: R3E_FUNCUP Standing

    Fontos! A sorozathoz nem tartozik külön preqval (ha igény van rá, természet gyakorló szervert indítunk), a futamokra érkezési sorrendben lehet csatlakozni. Illetve külön óvás topik sincs, a futamon történteket az adott forduló topipkában lehet jelezni.

    A FunCupSeries-en való induláshoz az alábbi dolgokra lesz szükségetek:

    Ha bármilyen kérdés merül fel, vagy csak bizonytalan vagy valamiben, kérdéseid itt feltehetted a fórumban vagy akár privát üzenetben.
    Várunk minden régi és új versenyzőt sok szeretettel!

    Hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek minket a Facebook-on!

    www.facebook.com/GTRMasters
    Utoljára módosította: Mediakönig; 2017. 01. 16. 21:50.
    Ha úgy érzed, ura vagy a helyzetnek, akkor ez csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.

  2. #2
    A hatodik futam dátuma el van írva. Nem november, hanem már december, de biztosan úgyis mindenki tudja. Most írogattam be nálam a verseny naptárba, így vettem észre én is.

  3. #3
    Szalai Tibor Versenyző
    Csatlakozott
    2015. 04. 26.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    161
    Mikor lesz szerver indítva a Mid-Ohio-n? Nagyon kíváncsi lennék egy prequalis táblára.

  4. #4
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg Szalai Tibor írta Hozzászólás megtekintése
    Mikor lesz szerver indítva a Mid-Ohio-n? Nagyon kíváncsi lennék egy prequalis táblára.
    Ment, csak a tegnapi wtcc futam után nem lett újrainditva. Legkésőbb este menni fog

  5. #5
    Szalai Tibor Versenyző
    Csatlakozott
    2015. 04. 26.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    161
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    Ment, csak a tegnapi wtcc futam után nem lett újrainditva. Legkésőbb este menni fog
    Köszi! Biztos ez a pálya lesz? Nem az eggyel rövidebb verzió?

  6. #6
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg Szalai Tibor írta Hozzászólás megtekintése
    Köszi! Biztos ez a pálya lesz? Nem az eggyel rövidebb verzió?
    Kereste most a sikános verzió lesz

  7. #7
    Varga Balázs Versenyző Cerdoblaise logója
    Csatlakozott
    2012. 12. 18.
    Város
    Mosonmagyaróvár
    Üzenetek
    1.255
    16-kor indítottam mennie kell, és igen a Chicane lesz, akár csak WTCC-nél!

    köridők: http://www.gtr-masters.hu/prequal/R3E_FUNCUP
    Ha úgy érzed, ura vagy a helyzetnek, akkor ez csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.

  8. #8

    Setup

    Ha esetleg lenne vkinek Hockenheimre Formula 2 setupja, kérem ne tartsa magába

  9. #9
    Idézet Eredetileg Majorostomy írta Hozzászólás megtekintése
    Ha esetleg lenne vkinek Hockenheimre Formula 2 setupja, kérem ne tartsa magába
    Keress vissza a monzai F2-es futamra, abban volt pár. Jó lesz az ide is.

  10. #10

    Telemetria

    Tényleg nincs egy telemetria alkalmazás ehhez a játékhoz?
    Próbálok én setupolni de nem igazán tudok kerékdőlést, stb mihez állítani.
    Ez így nekem elég nehéz
    A LEGIZGALMASABB EGYENES ÚT A KANYAR

  11. #11
    Idézet Eredetileg Majorostomy írta Hozzászólás megtekintése
    Tényleg nincs egy telemetria alkalmazás ehhez a játékhoz?
    Próbálok én setupolni de nem igazán tudok kerékdőlést, stb mihez állítani.
    Ez így nekem elég nehéz
    Egy ilyen létezik hozzá:
    https://github.com/pixeljetstream/r3e-trace-analysis

  12. #12
    Idézet Eredetileg Majorostomy írta Hozzászólás megtekintése
    Tényleg nincs egy telemetria alkalmazás ehhez a játékhoz?
    Próbálok én setupolni de nem igazán tudok kerékdőlést, stb mihez állítani.
    Ez így nekem elég nehéz
    Semmilyen alkalmazás nem segít ha nem érzed mit kell állítani! Autószerelést sem lehet könyvből megtanulni!

    HUD Dash is létezik... http://www.barzmobilesolutions.de/en/

  13. #13
    Idézet Eredetileg Majorostomy írta Hozzászólás megtekintése
    Tényleg nincs egy telemetria alkalmazás ehhez a játékhoz?
    Próbálok én setupolni de nem igazán tudok kerékdőlést, stb mihez állítani.
    Ez így nekem elég nehéz
    Ahogy már az előttem szólók is említették, nem igazán a telemetriából fogod tudni, hogy jó vagy rossz irányba mész a beállításokkal, ha nem érzed a "seggeddel" (a'la Niki Lauda). Az már csak az utolsó 2-3 tizedmásodpercről szól, hogy mennyi a kerékdőlés mondjuk. A legnagyobb fejlődést az autóhoz vezetési stílus elsajátításával tudod elérni, szerintem. Megelőlegezve, hogy a kormányod, pedálod már tökéletesen rád van szabva, beállítva az érzékenység, a holtjátékok, stb...

  14. #14
    Idézet Eredetileg Erikkonen írta Hozzászólás megtekintése
    ...ha nem érzed a "seggeddel"...
    Ez egy nagyon jópofa idézet, de most tegye már fel a kezét aki egy átlagos otthoni "cockpitben" bármit is érez a seggével...
    Már azon túl, hogy folyik rajta az izzadság a nyári 60 °C-ban; vagy hogy zsibbad, me' már 8 órája ül a gép előtt...
    „A versenyzés, az élet. Ami előtte vagy utána történik, várakozás.”

  15. #15
    Idézet Eredetileg dingo írta Hozzászólás megtekintése

    Gondolom azért tette idézőjelbe, mert nekünk a kormányon van a "seggünk" is...nekünk a FFB adja vissza azt amit autóban ülve a seggünkkel érzünk.

  16. #16
    Idézet Eredetileg Navy írta Hozzászólás megtekintése
    Gondolom azért tette idézőjelbe, mert nekünk a kormányon van a "seggünk" is...nekünk a FFB adja vissza azt amit autóban ülve a seggünkkel érzünk.
    Ezt a logikát követve akkor idesorolnám még a fülünket és szemünket is. Ez esetben viszont kikérem magamnak!
    „A versenyzés, az élet. Ami előtte vagy utána történik, várakozás.”

  17. #17
    Varga Balázs Versenyző Cerdoblaise logója
    Csatlakozott
    2012. 12. 18.
    Város
    Mosonmagyaróvár
    Üzenetek
    1.255
    Idézet Eredetileg dingo írta Hozzászólás megtekintése
    Ezt a logikát követve akkor idesorolnám még a fülünket és szemünket is. Ez esetben viszont kikérem magamnak!
    Ha úgy érzed, ura vagy a helyzetnek, akkor ez csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.

  18. #18
    Köszönöm mindenkinek az építő hozzászólást
    Akkor marad a gyakorlás, próbálgatás, rosszabb esetben a kéregetés
    A LEGIZGALMASABB EGYENES ÚT A KANYAR

  19. #19
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    A Masters WTCC Bajnokság csúszása miatt az 5. fordulót 11.21-én, hétfőn tartjuk meg!

  20. #20
    Jákói Kristóf Versenyző
    Csatlakozott
    2016. 02. 10.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    151
    Fun Cup Seriesnek lesz folytatása? Nagyon megszerettem.

  21. #21
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg Krisi81 írta Hozzászólás megtekintése
    Fun Cup Seriesnek lesz folytatása? Nagyon megszerettem.
    Tavasszal nem várható folytatása a sorozatnak. Most lesz 1-2 Fun, illetve Február 8-án indul MWTCC 2017 Tavasz bajnokságunk, ami ugyan nem ingyenes, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján idén is kiélezett küzdelem várható

    Naptár: Masters futamok
    Utoljára módosította: neilszab; 2017. 01. 25. 17:42.

  22. #22
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    Tavasszal nem várható folytatása a sorozatnak. Február 8-án indul MWTCC 2017 Tavasz bajnokságunk, ami ugyan nem ingyenes, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján idén is kiélezett küzdelem várható
    Esetleg a helyett lesznek rFactor2-es versenyek? Vagy nem széria jelleggel, random Raceroom funrace-ek? Amit a legminimálisabb időráfordítással lehet. Semmi pontozás, pluszmunka, csak egy szerverindítás és egy topik elég neki, ahova be van írva, hogy mivel és hol?

  23. #23
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Erikkonen írta Hozzászólás megtekintése
    Esetleg a helyett lesznek rFactor2-es versenyek? Vagy nem széria jelleggel, random Raceroom funrace-ek? Amit a legminimálisabb időráfordítással lehet. Semmi pontozás, pluszmunka, csak egy szerverindítás és egy topik elég neki, ahova be van írva, hogy mivel és hol?
    Igen, ezek közül valamelyik mindenképpen várható... nem hagyjuk üresen a naptárat!
    Utoljára módosította: neilszab; 2017. 01. 25. 17:55.

  24. #24
    Varga Balázs Versenyző Cerdoblaise logója
    Csatlakozott
    2012. 12. 18.
    Város
    Mosonmagyaróvár
    Üzenetek
    1.255
    Masters 2016 FunCupSeries!

    Gazdára talált az 5db 500vRP kupon is!

    Mammel Erik
    Pfennig Kristóf
    Zelfel Tamás
    Tóth Jani
    Szalai Tibor

    Sorsoláson azok a versenyzők vehettek részt, akik minimum 12 futamot (6 forduló) teljesítettek. Az érintettek nyereményeikről hamarosan értesítést kapnak, melyek majd a http://game.raceroom.com/store/ oldalon levásárolhatók.
    Utoljára módosította: Cerdoblaise; 2017. 01. 26. 22:24.
    Ha úgy érzed, ura vagy a helyzetnek, akkor ez csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.

  25. #25
    Szalai Tibor Versenyző
    Csatlakozott
    2015. 04. 26.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    161
    Köszönöm a szervezést, nagyon jó móka volt!
    Remélem lesznek még ilyen fan futamok, nem csak RF2-vel.

    Grat mindenkinek!

Oldal: 1 / 2 1 2 UtolsóUtolsó

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •