Oldal: 1 / 3 1 2 3 UtolsóUtolsó
Találatok: 1 - 25 (52 összesen)
  1. #1
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804

    R3E - WTCC Summer Cup 2016

    Indul a RaceRoomWTCC Summer Cup 2016!
    Avagy GTR-Masters menni Amerika



    Június 29-én elrajtol idei nyári kupánk a RaceRoom-mal és a 2015-ös WTCC gépekkel! Eddigi bajnokságaink, kupáink során az öreg kontinensen belül mozogtunk, de a nyarat a tengerentúlon töltjük A kupa pályáit az Amerika-i pályacsomag adja, mely kiegészül egy klasszikus pályával, Spa-Francorchamps-al. Különlegesség, hogy az utóbbi pályán egy órás futamot teljesítünk majd. Célunk - amellett persze, hogy jól érezzük magunkat - hogy versenykörülmény között is alaposan próbára tegyük a 2015-ös autókat és az új pályákat!

    A WTCC Summer Cup 2016 összesen 5 fordulóból fog állni, melyek kéthetente szerda esténként kerülnek megrendezésre. A futamokon való részvétel teljesen nyílt, a versenyzőkkel szemben az egyelten elvárás a szabályok betartása, valamint a versenytársak és a fairplay maximális tiszteletben tartása mind a pályán és mind a fórumon! Bármelyik futamon bármelyik autóval lehet indulni. A nyárra való tekintettel az összesített pontozásban az 5 versenyből csak a 4 legjobb futam eredménye számít, de ha csak 1-1 futamra szeretnél beugrani egy jót körözni, akkor is várunk szeretettel!

    A kupa kiváló lehetőséget biztosít a szimulátorozással és a RaceRoom-al ismerkedők számára: a végelszámolásban számító 4 futamhoz pálya és egy db WTCC autó ~3000 Ft-ért beszerezhető. A szoftver mellé már csak egy kormányra van szükséged, hogy átéld a virtuális autóversenyzés izgalmait!

    A sorozat győztese ás a legjobb újonc idén díjban is részesül: 60 perc Oculus Rift-es szimulátorozás a SimHouse-nál!

    Versenynaptár:
    1. futam: 06.29 - 21:00 - Laguna Seca: 1. futam topikja
    2. futam: 07.13 - 21:00 - Sonoma: 2. futam topikja
    3. futam: 07.27 - 21:00 - Mid-Ohio: 3. futam topikja
    4. futam: 08.10 - 21:00 - Indianapolis: 4. futam topikja
    5. futam: 08.24 - 21:00 - Spa-Francorchamps: 5. futam topikja


    A bajnokságon való induláshoz az alábbi dolgokra lesz szükségetek:
    • A RaceRoom szimulátor letöltése és telepítése a Steam-ről. (INGYENES)
    • Autók: a WTCC 2015-ös kategóriákból legalább 1 autóval rendelkezni: WTCC 2015 (TELJES CSOMAG: WTCC 2015 PACK)
    • Pályák: a bajnokság aktuális pályájával rendelkezni: American Track Packs
    • Regisztráció a GTR-Masters honlapján, majd a "versenyben használt névnek" beállítani az RaceRoom-ban is használt neved, ez szükséges ahhoz, hogy a fel tudjon ismerni a honlap a prekvalifikációban.
    • Fontos, nálunk mindenki a valódi nevét használja, nemzetközi formában, pl: "Geza Kovacs"
    • Érvényes nevezés a Prekvalifikációban minden futam előtt legkésőbb 1 órával
    • Sportszerű magatartás mind a szerveren, mind a fórumon, a fairpaly maradéktalan betartása!


    Ha bármilyen kérdés merül fel, vagy csak bizonytalan vagy valamiben, kérdéseid itt feltehetted a fórumban vagy akár privát üzenetben.
    Várunk minden régi és új versenyzőt sok szeretettel!


    Hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek minket a Facebook-on!

    www.facebook.com/GTRMasters
    Utoljára módosította: dtom84; 2017. 06. 12. 19:08.

  2. #2
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Első futam prequal szervere és kiírása hamarosan!

  3. #3
    Sebestyén Csaba Versenyző
    Csatlakozott
    2014. 12. 22.
    Város
    Székesfehérvár
    Üzenetek
    498
    nyílt bajnokság?
    Elment a kedvem.

  4. #4
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Kresp írta Hozzászólás megtekintése
    nyílt bajnokság?
    Elment a kedvem.
    Nyugi, nyílt és nem public. Regisztráció, prekval, nevezés és jelszó továbbra is lesz, annyi a különbség, hogy a szervertagság nem lesz szükséges a részvételhez, ahogy ez nyáron nálunk mindig lenni szokott.
    Magyarul a részvétel ingyenes és mindenkit szívesen látunk, viszont a szabályaink betartását és a fair, korrekt hozzáállást továbbra is elvárjuk mindenkitől!

    Úgy tudom, te is egy ilyen nyílt nyári kupán csatlakoztál hozzánk először...
    Utoljára módosította: neilszab; 2016. 06. 15. 16:47.

  5. #5
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    A SimHouse emelte a tétet: a fődíj immáron 60 perc Oculus Rift-es szimulátorozás!

  6. #6
    Zelfel Tamás Versenyző Zelfel Tamás logója
    Csatlakozott
    2006. 11. 20.
    Város
    Szekszárd
    Üzenetek
    2.358
    Lesz akkor 1 órás verseny? Kerékcserés, tankolós? Nagyon szeretném!
    "Jobb lábam a gázon, a bal lábam a jobbon"

  7. #7
    Sebestyén Csaba Versenyző
    Csatlakozott
    2014. 12. 22.
    Város
    Székesfehérvár
    Üzenetek
    498
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Nyugi, nyílt és nem public. Regisztráció, prekval, nevezés és jelszó továbbra is lesz, annyi a különbség, hogy a szervertagság nem lesz szükséges a részvételhez, ahogy ez nyáron nálunk mindig lenni szokott.
    Magyarul a részvétel ingyenes és mindenkit szívesen látunk, viszont a szabályaink betartását és a fair, korrekt hozzáállást továbbra is elvárjuk mindenkitől!

    Úgy tudom, te is egy ilyen nyílt nyári kupán csatlakoztál hozzánk először...

    Jobban hangzik. Viszont elég rosszak a tapasztalataim. A 2015-ös autók setup szempontjából pedig még időigényesebbek mint 14-es társaik. Lehet másnak megéri szenvedni egy fun futamért a setuppal amin megy az adok kapok. Én sajna nem hiszem hogy ebbe a táborba tartozom.
    Másrészt nem értem én ezt a díjazást. Inkább azokat a sorozatokat díjaznám, amin mondjuk a fizetős tagok, egy komolyabb bajnokságban versenyeznek. Bár ez már más tészta és nyilván semmi közöm hozzá, csak épp nem értem. Akkor már inkább Gerőcs Tomi megérdemelt győzelmét díjaztam volna. Vagy ez itt most a mézesmadzag?

  8. #8
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Kresp írta Hozzászólás megtekintése
    Vagy ez itt most a mézesmadzag?
    Igen. Gerőcs Tomi jutalma az izgalmas szezon, a korrekt ellenfelek és a nagy mezőny. Ezen dolgozunk nyáron, hogy jöjjenek új emberek és ősszel hasonlóan ütős szezonnak nézhessünk elébe!

  9. #9
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Megy a szerver, lehet gyakorolni
    PreQual pedig itt elérhető: LINK

  10. #10
    Talán a nyáron lesz alkalmam elindulni néhány futamon, nagyon sajnáltam, hogy ki kellett hagynom a bajnokságot.
    Melyik autót találjátok a legerősebbnek a 2015-ös csomagban?

  11. #11
    Varga Balázs Versenyző Cerdoblaise logója
    Csatlakozott
    2012. 12. 18.
    Város
    Mosonmagyaróvár
    Üzenetek
    1.255
    Idézet Eredetileg Ati írta Hozzászólás megtekintése
    Talán a nyáron lesz alkalmam elindulni néhány futamon, nagyon sajnáltam, hogy ki kellett hagynom a bajnokságot.
    Melyik autót találjátok a legerősebbnek a 2015-ös csomagban?
    Kukk a prekval-ra! ...hát, egyelőre itt tartunk!

    Amúgy, szerintem mind a 4 márkával lehet top időt futni, nincsenek nagy különbségek.
    Ha úgy érzed, ura vagy a helyzetnek, akkor ez csak azt jelenti, hogy nem vagy elég gyors.

  12. #12
    Idézet Eredetileg Cerdoblaise írta Hozzászólás megtekintése
    Kukk a prekval-ra! ...hát, egyelőre itt tartunk!

    Amúgy, szerintem mind a 4 márkával lehet top időt futni, nincsenek nagy különbségek.
    Köszi, eddig a Hondát és a Chevit próbáltam, egy picikét a Chevi jobbnak tűnt, aztán lehet érzéki csalódás is, mert azzal mentem később.

  13. #13
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Ati írta Hozzászólás megtekintése
    Melyik autót találjátok a legerősebbnek a 2015-ös csomagban?
    Annyit megemlítenék, hogy nem kötelező azonos autóval indulni minden futamon!
    Bátran lehet próbálgatni az autókat tetszés szerint, pont az a lényeg, hogy mindenki kellő tapasztalatot szerezzen az ősszel induló éles bajnokságra, ahol már fix autó lesz!

  14. #14
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Annyit megemlítenék, hogy nem kötelező azonos autóval indulni minden futamon!
    Helyes! Pont 2-3 hete jutott eszembe egy olyan bajnokság ötlete, ahol mixelve lennének különböző géposztályok, régiektől az újig, gyengéktől a GTO-ig.

  15. #15
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Erikkonen írta Hozzászólás megtekintése
    Helyes! Pont 2-3 hete jutott eszembe egy olyan bajnokság ötlete, ahol mixelve lennének különböző géposztályok, régiektől az újig, gyengéktől a GTO-ig.
    Én csak WTCC 2015-ön belül gondoltam. A többit keverni nincs túl sok értelme.

  16. #16
    Erpet Koppány Regisztrált
    Csatlakozott
    2015. 05. 23.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    17
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Nyugi, nyílt és nem public. Regisztráció, prekval, nevezés és jelszó továbbra is lesz, annyi a különbség, hogy a szervertagság nem lesz szükséges a részvételhez, ahogy ez nyáron nálunk mindig lenni szokott.
    Magyarul a részvétel ingyenes és mindenkit szívesen látunk, viszont a szabályaink betartását és a fair, korrekt hozzáállást továbbra is elvárjuk mindenkitől!

    Úgy tudom, te is egy ilyen nyílt nyári kupán csatlakoztál hozzánk először...
    Nem vagyok szervertag ezt írja a prequal

  17. #17
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Nesu írta Hozzászólás megtekintése
    Nem vagyok szervertag ezt írja a prequal
    Javítottam, most próbáld kérlek a nevezést.
    Arra figyelj, hogy ha esetleg bármi okból mégsem jönnél az 1. futamra, akkor mindenképpen vond vissza a nevezésed, köszi!

  18. #18
    Erpet Koppány Regisztrált
    Csatlakozott
    2015. 05. 23.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    17
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Javítottam, most próbáld kérlek a nevezést.
    Arra figyelj, hogy ha esetleg bármi okból mégsem jönnél az 1. futamra, akkor mindenképpen vond vissza a nevezésed, köszi!
    rendben köszönöm

  19. #19
    Erpet Koppány Regisztrált
    Csatlakozott
    2015. 05. 23.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    17
    nekem nem jegyzi a köridőmet

  20. #20
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Nesu írta Hozzászólás megtekintése
    nekem nem jegyzi a köridőmet
    Apró betűs rész a futam kiírásából:
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    A nevezéshez érvényes köridő szükséges a Prekvalifikációban!!
    FIGYELEM, a köridők rögzítéshez a 25 perc-es kvalifikációt követő 1 körös futamon is részt kell venni és célba érkezni!
    Utoljára módosította: neilszab; 2016. 06. 19. 16:59.

  21. #21
    Erpet Koppány Regisztrált
    Csatlakozott
    2015. 05. 23.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    17
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Apró betűs rész a futam kiírásából:
    elnézést nem jó szerveren voltam

  22. #22
    Erpet Koppány Regisztrált
    Csatlakozott
    2015. 05. 23.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    17
    itt valami nem jó több érvényes időm van mind chevrolettel mind civicvel de semmi nem jelenik meg a prequal topikban

  23. #23
    Dezső Tamás Versenyző dtom84 logója
    Csatlakozott
    2014. 01. 08.
    Város
    Búcsúszentlászló <-> BP
    Üzenetek
    2.804
    Idézet Eredetileg Nesu írta Hozzászólás megtekintése
    itt valami nem jó több érvényes időm van mind chevrolettel mind civicvel de semmi nem jelenik meg a prequal topikban
    Itt vannak az adataid a logból:
    FullName":"Koppany Erpet","Username":"Nesutren"

    A Masters fórum profilod szerint a játékban használt neved: Asahi Nesu

    Mivel a kettő nem egyezik meg, így a weboldal nem tudja, hogy a megfutott kör kihez tartozik. Írd át a fórum profilodban a játékban használt neved Koppany Erpet-re és utána jó lesz.

    Javítás: Már én is belekeveredtem, Koppany Erpet legyen a játékban használt neved.
    Utoljára módosította: dtom84; 2016. 06. 19. 18:00.

  24. #24
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg dtom84 írta Hozzászólás megtekintése
    Írd át a fórum profilodban a játékban használt neved Nesutren-re és utána jó lesz.
    Pontosítanék: a neved mind a RaceRoom-ban, mint a fórum profilban a valós neved legyen, nemzetközi formában!

  25. #25
    Fazekas Árpád Versenyző
    Csatlakozott
    2007. 04. 20.
    Város
    Orosháza
    Üzenetek
    88
    Szeva!

    Indulnék és is, de a vásárlást nem tudom megoldani, nincs hitelkártyám. Valaki privátban megadná az utaláshoz az adatokat és az összeget?
    Köszi!

Oldal: 1 / 3 1 2 3 UtolsóUtolsó

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •