Jól van már, úgysem tudjátok utánam csinálni.
Jól van már, úgysem tudjátok utánam csinálni.
Nagyon jó kis futam volt.Köszönöm Yodának és Norbinak, hogy rábeszéltek
Az edzésen a 3. helyet sikerült megszereznem ami jónak mondható.A rajtot aztán sikerült nagyon jól elkapni.Sajnos Norbinak gondjai akadtak, elfüstölt a motorja.Ricsinek be tudtam szúrni a T1-nél.Ez volt a döntő momentum, hisz így egyedül én tudtam elkerülni a tömegbalesetet.A kör végére SzegletG jött mögöttem, akitől folyamatosan el tudtam húzni.Sikerült egy kis előnyt kiautóznom, mire jöttek a lekörözések.Szükség is volt rá, mert Czene Miki bevágott elém, összementünk, hálistennek visza tudtunk jönni mindketten, de az előnyöm elveszett.Az autó pedig borzasztó alulkormányzott lett, ezért a hátralévő körökben nagyon küzdenem kellett a kocsival, de végülis sikerült 1. helyen beérnem.Gratulálok a célbaérőknek!Norbit pedig nagyon sajnálom.
Nekem nagyon tetszett életem első bajnoki futama. Már az időmérő is jó lett, mert sikerült Jani idejét legyőznöm, aztán volt még egy pár percem amikor köröztem kicsit teletankal, hogy nehogy meglepetés érjen az első kanyarban.
A verseny is jól kezdődött, mert az 1. kanyarban sikerült 1 pozícióval előrébb lépnem, aztán jött a tömegkarambol, amit majdnem sikerült kikerülnöm, már pörögtek lefele elöttem a helyezések, amikor oldalról sajnos nekem pattant valaki, de én még aránylag megúsztam, mert a kocsi se tört össze, csak egy kicsit megpörögtem. Aztán a 2. körben az Essen kanyar elötti féktávon elbambultam, és hátulról nekikoccantam Mikinek, szerencsére egyikünknek se lett nagy bajunk, mégegyszer elnézést kérek tőled Miki, és várom a versenybíróság döntését a büntetésemről. Ezek után nyugodtan folyt a verseny, olyan 12 körrel a vége elött észrevettem hogy Peti 10mp-vel van mögöttem és olyan 1,5mp-t farag le körönként. Na szokás szerint elhangzott bennem a "most kapd össze magad Ádám" és szokás szerint már az 1. kanyaromat elrontottam, aztán ugyanebben a körben meg is pörögtem. A végén Jani utolért, és a nyakamat szorongatta, a visszajátszás utolsó körében a célegyenesre ráfordító elött látszik hogy szinte teljesen lementem a fűre, annyira a tükröket bámultam. Összeségében nagyon tetszett a futam, a 8. hely megszerzéséről meg nem is álmodtam, tehát isteni volt.
A hsw-n megtekinthető az összefoglaló...
Na, persze egy igazi HGPLM-es már ki is nyomtatta a családnak a Heti rajtotEredetileg Juhasz Tamas írta
)Eredetileg Leo67 írta
Címlap nincsen?Az tetszett.Csináld meg légyszives!
Utoljára módosította: Tamas Piski; 2006. 01. 12. 19:47.
Tamás tőled is elnézést kérek és gratulálok az első helyhez!
Egy szimpla címlapnál valami sokkal finomabbat tervezekEredetileg Tamas Piski írta
Grand Prix Legends We Are.
F1 1955 / 1965 / 1966 / 1967 / 1968 / 1969 · F2 1967 · GT 1967 · CanAm 1966 / 1971
Groundhog GPL Weekly - www.formulado.hu/weekly
Csak annyit megnyugtatásképpen, hogy amikor én cseréltem Thrustmaster GT-ről MOMO Force-ra, kb. 1,5 secet lassultam átlagban! Kellett hozzá egy jó hónap tekergetés, mire rákaptam! Úgyhogy nyugi, menni fog!Eredetileg budasp írta
Kösz a biztatást! Ma délután nekiülök Kya-nak Lotussal, kíváncsi vagyok meddig jutok el.Eredetileg Ratesz írta
A GPL core.ini-ben milyen force értékeket használtok?
[ Joy ]Eredetileg budasp írta
allow_force_feedback=1 ; Use FF if device has it
force_feedback_damping=5000 ; def:3 force feedback damping coefficient
force_feedback_latency=0.0045 ; def:0.0265 force feedback latency (secs)
max_steering_torque=2800 ; def:95 steering torque in N*in giving max device force
DE hozzá kell tennem, hogy a játékvezérlőben csak 30%-os overall performance-t használok. Nem szeretem, ha elviszi a kezem az FFB. Hát mégiscsak én vezessek már, nem?
Heti rajt #1101 PDFEredetileg Tamas Piski írta
Utoljára módosította: Leo67; 2006. 03. 01. 16:23.
Nagyon zselé ! És hol van a képes összefoglaló?Eredetileg Leo67 írta
Yoda: kösz a settingseket, délután próba
Naggyon Profi!!Eredetileg Leo67 írta
Ez nagyon faintos lett Jani, ezt azt hiszem mindannyiunk nevében mondhatom.Eredetileg Leo67 írta
Köszi-köszi A szöveg 99%-ban "copy-paste" innen a fórumról, ami azt jelenti, hogy magyartanároknak ne nagyon mutogassátokEredetileg Tamas Piski írta
Közben letöltöttem itthon, és Linuxon a beágyazott betűk ellenére vmi elképesztő hieroglifaözönt kaptam... A hozzászólások alapján úgy gondolom, Windowson nincs ilyen probléma, de azért legközelebb igyekszem korrigálni ezt a bakit...
Ratesz, képes összefoglaló alatt videót értesz? Mindössze az utolsó két körömról készült felvétel, a munkatársaimnak mutogatni
Utoljára módosította: Leo67; 2006. 01. 13. 15:09.
Grand Prix Legends We Are.
F1 1955 / 1965 / 1966 / 1967 / 1968 / 1969 · F2 1967 · GT 1967 · CanAm 1966 / 1971
Groundhog GPL Weekly - www.formulado.hu/weekly
Baba lett nagyon a Heti Rajt A videót meg én nem tudom lejátszani, csak az elején megy egy rövid rész, aztán újrakezdődik
Pedig úgy készült, ahogy eddig az összes WMV... nem értem...Eredetileg SzegletG írta
Grand Prix Legends We Are.
F1 1955 / 1965 / 1966 / 1967 / 1968 / 1969 · F2 1967 · GT 1967 · CanAm 1966 / 1971
Groundhog GPL Weekly - www.formulado.hu/weekly
Pedig működik...Eredetileg SzegletG írta
Hú, ez egész jó kis vid volt! De azt láttam, hogy nem hajtottad szarrá a ferkát!Eredetileg Leo67 írta
Ez nagyon jó, csak nincs festék a nyomtatóban, pedig most kinyomtatnám. A videók is nagyon tetszettek, főleg a Kyalami mert én vagyok a másodszereplő. Gratulálok Mester.
u.i.:Megyek is veszek patront a nyomtatóba.
Jó lenne egy képriport is.Ha gondolod segítek is benne, keress meg msn-en, Jani.
Jani! Neked az oviban is a csiga volt a jeled?
TV volt, vagy ha úgy tetszik, monitorEredetileg Ratesz írta
Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)
Közösségi könyvjelzők