Oldal: 1 / 2 1 2 UtolsóUtolsó
Találatok: 1 - 25 (35 összesen)
  1. #1
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387

    Assetto Corsa - GT3 Tesztkupa!

    Indul az Assetto Corsa GT3 Tesztkupa!!



    Sok várakozás után végre kezdetét veszi a 2. Assetto Corsa Kupa sorozatunk, mely a Ti szavazataitok alapján nem is rendezhetnénk mással, mint a GT3-as versenygépekkel!
    A rövid 2 x 6 fordulóból álló bajnokságon az előzőhöz hasonlóan szintén nyílt lesz a részvétel és szintén megkapja a "teszt" jelzőt, hiszen sok újdonság érkezett az elmúlt pár hónapban az AC-hez, illetve több olyan funkció van még, melyeket érdemes lesz komoly versenykörülmények között is alaposan próbára tennünk! Ennek fényében rendezünk rövidebb és hosszabb távú versenyeket is 45, 60 és 90 percben, hogy kitapasztaljuk az új sérülés- és gumimodell sajátosságait, a boxkiállást, illetve a dinamikus felgumizódást, azaz pálya állapotának változásait. Fokozatosan fogunk bekeményíteni és nehezíteni a körülményeket, kezdetben ABS-sel és TC-vel nyomjuk a rövidebb futamokat, majd egyre jobban fog növekedni a tét, lehet felkötni a gatyót!

    Az előzetese szavazáson több mint 130-an adtátok le a voksotakat a használt autókat illetően, így nagy érdeklődésre számítunk, a versenyekre érdemes lesz majd előzetesen készülni, különösen ha be akartok kerülni a futamokon a legerősebb szerverre, amelyen a prekvalifikáción legjobb időt futó versenyzők küzdhetnek majd meg egymással!

    Választható hatók: BMW Z4 GT3, McLaren MP4 12C GT3, Mercedes-Benz SLS GT3, Lotus Evora GTC (bármelyik típus megkötés nélkül szabadon használható a futamokon)


    A futamokon való részvétel teljesen nyílt
    , a versenyzőkkel szemben az egyelten elvárás a szabályok betartása, valamint a versenytársak és a fairplay maximális tiszteletben tartása mind a pályán és mind a fórumon!



    Mivel az előzetes szavazáson a legtöbben a csütörtöki és vasárnapi versenynapokra voksoltatok, ezért úgy döntöttünk, hogy párhuzamosan két teszt bajnokságot indítunk külön pontozással, de azonos tartalommal!

    Versenynaptár:
    1. futam: 12.11. & 12.14. - 21:00 - Spa-Francorchamp: az 1. futam topikja
    2. futam: 01.04. & 01.08. - 21:00 - Monza: a 2. futam topikja
    3. futam: 01.15. & 01.18. - 21:00 - Nürburgring: a 3. futam topikja
    4. futam: 01.29. & 02.01. - 21:00 - Silverstone: a 4. futam topikja
    5. futam: 02.12. & 02.15. - 21:00 - Barcelona: az 5. futam topikja
    6. futam: 02.26. & 03.15. - 21:00 - Suzuka: a 6. futam topikja


    Mivel az előzetes igényfelmérő szavazásokon rengeteg volt a résztvevő, ezért csütörtök és vasárnap esténként is annyi szervert indítunk, amennyi csak szükséges, mert nem szeretnénk hogy bárki is lemaradjon a futamokról.
    A szerverek létszámát egyelőre 20 főben maximalizáljuk, hogy a gyengébb konfiggal rendelkezők se küzdjenek komoly FPS problémákkal, a szerverek között pedig a prekvalifikációs eredmény alapján osztjuk el a versenyzőket.
    A csütörtöki és vasárnapi futamokon is szabadon lehet indulni, a részvételhez minden futamra egyedileg szükséges nevezni. Nevezést leadni az előző futamutáni éjféltől kezdődik, és az aktuális futam kezdete előtt 1 órával zárul le.


    A bajnokságon való induláshoz az alábbi dolgokra lesz szükségetek:

    • Az Assetto Corsa eredeti és legfrissebb kiadása, mely beszerezhető és frissíthető a Steam-ről.
    • Regisztráció a GTR-Masters honlapján, majd a "versenyben használt névnek" beállítani az Assetto Corsa-ban is használt neved, ez szükséges ahhoz, hogy a fel tudjon ismerni a honlap a prekvalifikációban.
    • Fontos, nálunk mindenki a valódi nevét használja, nemzetközi formában, pl: "Geza Kovacs"
    • Masters Rank App használata a legjobb köridők regisztrációjához
    • Érvényes nevezés a Prekvalifikációban minden futam előtt legkésőbb 1 órával
    • Sportszerű magatartás mind a szerveren, mind a fórumon, a fairpaly maradéktalan betartása!



    Az szoros menetrendre való tekintettel összesített pontozásban az 6 versenyből csak a 4 legjobb futam eredménye számít, de ha csak 1-1 futamra szeretnél beugrani egy jót körözni, akkor is várunk szeretettel!
    A bajnokságnak izgalmas fődíja is van, mind a csütörtöki és mind a vasárnapi bajnokság nyertese kipróbálhatja a SimHouse high-tech szimulátorát: motion cockpit, Fanatec Clubsport wheel, Oculus Rift DK2 és persze az Assetto Corsa!
    Ezen felül a rendszeres résztvevők közül* is kisorsolásra kerül egy-egy tesztvezetés!



    videó: SimHouse - BMW M3 E30 nyúzópróba


    Futam eredmények: AC GT3 Tesztkupa - Pontverseny
    Futam Replay-ek: AC GT3 Tesztkupa - Replay-ek


    Ha bármilyen kérdés merül fel, vagy csak bizonytalan vagy valamiben, kérdéseid itt feltehetted a fórumban vagy akár privát üzenetben.
    Várunk minden régi és új versenyzőt sok szeretettel!



    Hogy ne maradjatok le semmiről, kövessetek minket a Facebook-on!

    www.facebook.com/GTRMasters
    Utoljára módosította: neilszab; 2015. 03. 05. 21:58.

  2. #2
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Kedves Versenyzők!

    A lebonyolítással kapcsolatos további információk még felöltés alatt vannak, addig is lehet gyakorolni, a prekvalifikációt itt érhetitek el!

    Hogy támogassuk a felkészülést, ezért az e heti Fun program csütörtökön és vasárnap is a jövő heti kombó lesz, a szerver már elérhető, a kiírást itt találjátok: AC FunRace - GT3 Class

    Szerver: GTR-Masters.hu #FUN
    Pass: masters
    Utoljára módosította: neilszab; 2014. 12. 07. 18:32.

  3. #3
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Megkezdtük a reklámkampányt a Facebook-on, kérlek segítsetek nekünk, hogy minél nagyobb és komolyabb mezőny gyűljön össze a futamokon, lájkoljatok és osszátok meg a hírt!


    www.facebook.com/GTRMasters

  4. #4
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Elnézést kérek, a plakáton korábban rossz dátum szerepelt, természetesen a kiírásnak megfelelően ezen a héten kezdünk!


    Kiírásra került az első futam, ezen felül találtok a topikban setup-ot és hotlap-ot is a felkészüléshez:

    AC GT3 Tesztkupa - Spa
    Utoljára módosította: neilszab; 2014. 12. 08. 21:19.

  5. #5
    Idézet Eredetileg csori23 írta Hozzászólás megtekintése
    A tegnap esti futam képekben.
    https://onedrive.live.com/redir?resi...t=folder%2cjpg

    Más:
    Ha már GT3 szezon fut, nem tesszük fel ezt a skinpackot?
    Csak a szinesebb mezőny miatt.
    Én felrakom mindenképp a legrosszabb mikor mindenki fehér a pályán és köszi..

  6. #6
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Idézet Eredetileg Somogyi Péter írta Hozzászólás megtekintése
    Én felrakom mindenképp a legrosszabb mikor mindenki fehér a pályán és köszi..
    Ha felrakod, azzal csak azt éred el, hogy téged mindenki fehérnek fog látni, aki nem teszi fel.... aki meg eleve fehér, azt nálad se fogja beszínezni.

    Szeretnénk mindenkit megkérni, hogy ne használjatok olyan skin-eket, amiket nem a szervezőség adott ki hivatalosan!
    Erre a skin témára később még visszatérünk!

  7. #7
    Szabó Szilárd Versenyző Sziszka logója
    Csatlakozott
    2007. 10. 24.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    5.322
    Annyi skin alapból is volt, hogy aki akart az mehessen mással...de nem nagyon érzett a nép rá igényt hogy változtasson...így azt gondolom skinpackkal se fog vele szöszölni.
    A tó lecsapolásáról nem a békák véleményét kell kérni!

  8. #8
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Idézet Eredetileg Sziszka írta Hozzászólás megtekintése
    Annyi skin alapból is volt, hogy aki akart az mehessen mással...de nem nagyon érzett a nép rá igényt hogy változtasson...így azt gondolom skinpackkal se fog vele szöszölni.
    A skineket jelenleg én állítom, mindenkinek random, de előfordul, hogy olykor kimarad vki...
    Illetve booking időszak alatt, aki akar, az választhat magának festést, leírás itt: Skinválasztás

  9. #9
    Csorosz László Versenyző csori23 logója
    Csatlakozott
    2009. 01. 20.
    Város
    Királyhelmec
    Üzenetek
    1.085
    Bocsi, csak egy ötlet volt...

  10. #10
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Idézet Eredetileg csori23 írta Hozzászólás megtekintése
    Bocsi, csak egy ötlet volt...
    Nem tettél semmi rosszat, sőt köszi a linket és az ötletet.
    Én csak arra hívtam fel a figyelmet, hogy addig amíg mi nem mondjuk, addig ne használjátok.

  11. #11
    Tóth Szabolcs Versenyző GTF_Bika logója
    Csatlakozott
    2013. 09. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.302
    A Lotus vegul kizarasra kerult, vagy annyira gyenge h vegul senki se vallalta?
    Megjott gepem, vegre nem laptop 20fps lehetne, de annyira nem izlik nekem a GT, hogy semmi motivaciot nem latok hogy bele uljek a bajor remekekbe.

  12. #12
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Idézet Eredetileg GTF_Bika írta Hozzászólás megtekintése
    A Lotus vegul kizarasra kerult, vagy annyira gyenge h vegul senki se vallalta?
    Érdeklődés hiányában nem nagyon fut, de nincs kizárva... lehet vele nevezni a futamokra, illetve ha vki kéri, akkor gyakorló szerveren is beállítom.

  13. #13
    Jónás Ádám Regisztrált Adam Jonas logója
    Csatlakozott
    2008. 10. 29.
    Város
    Debrecen
    Üzenetek
    1.077
    Jó napot!

    Olyan furfangos kérdésem lenne, hogy ilyen 1-1 futamokra be lehet ugrani majd?

  14. #14
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Idézet Eredetileg Adam Jonas írta Hozzászólás megtekintése
    Jó napot!

    Olyan furfangos kérdésem lenne, hogy ilyen 1-1 futamokra be lehet ugrani majd?
    Bármely futamra bármikor be lehet ugrani, ha adsz le érvényes nevezést az adott futamra!

  15. #15
    Jónás Ádám Regisztrált Adam Jonas logója
    Csatlakozott
    2008. 10. 29.
    Város
    Debrecen
    Üzenetek
    1.077
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Bármely futamra bármikor be lehet ugrani, ha adsz le érvényes nevezést az adott futamra!
    Köszi a gyors választ! Valamikor beugrok majd akkor

  16. #16
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Futam eredmények: AC GT3 Tesztkupa - Pontverseny
    Futam Replay-ek: AC GT3 Tesztkupa - Replay-ek

    Következő futam holnap este:
    AC GT3 Tesztkupa - Monza

  17. #17
    Csorosz László Versenyző csori23 logója
    Csatlakozott
    2009. 01. 20.
    Város
    Királyhelmec
    Üzenetek
    1.085
    Nem tudom jól emlékszem-e, de ha verseny közben ESC-t nyomunk, akkor ugye már a boxból (tilos) nem térhetünk vissza a versenybe?

  18. #18
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Idézet Eredetileg csori23 írta Hozzászólás megtekintése
    Nem tudom jól emlékszem-e, de ha verseny közben ESC-t nyomunk, akkor ugye már a boxból (tilos) nem térhetünk vissza a versenybe?
    Nincs ilyen szabály, vissza lehet jönni boxból, előnyt nem lehet vele szerezni. Lekörözésre viszont figyelni kell, nem lehet feltartani a lekörözőket.
    Utoljára módosította: neilszab; 2015. 01. 12. 12:47.

  19. #19
    Barzo Laszlo Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2006. 07. 18.
    Város
    Miskolc
    Üzenetek
    5.628
    Idézet Eredetileg csori23 írta Hozzászólás megtekintése
    Nem tudom jól emlékszem-e, de ha verseny közben ESC-t nyomunk, akkor ugye már a boxból (tilos) nem térhetünk vissza a versenybe?
    Eleinte sokan nyomkodták az ESC-et futamokon, ezért ha verseny közben ESC-et nyomsz, az adott körödet elveszi az eredmény számító rendszer és kapsz hozzá még egy csinos időbüntetést. Tehát csak akkor nyomj ESC-et ha saját lábon már nem tudsz bemenni a box-ba.

  20. #20
    Szabó Szilárd Versenyző Sziszka logója
    Csatlakozott
    2007. 10. 24.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    5.322
    Egy javaslat: a törést felvihetnénk 50-ről kicsit, oké hogy bepókhálósodik a szélvédő, de amúgy két akkora bombát kaptam legutóbb hogy a szaturnuszig szálltak volna darabjaim, mégis viszonylag simán befejeztem a versenyt...eléggé "következmény nélküli" az ütközés...talán ezzel is lehetne az óvatosságra motiválni.
    A tó lecsapolásáról nem a békák véleményét kell kérni!

  21. #21
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Idézet Eredetileg Sziszka írta Hozzászólás megtekintése
    Egy javaslat: a törést felvihetnénk 50-ről kicsit, oké hogy bepókhálósodik a szélvédő, de amúgy két akkora bombát kaptam legutóbb hogy a szaturnuszig szálltak volna darabjaim, mégis viszonylag simán befejeztem a versenyt...eléggé "következmény nélküli" az ütközés...talán ezzel is lehetne az óvatosságra motiválni.
    Igen, szerintem is emelni kellene. Sajnos a szélvédő pókhálózódáson az 50% sem javít semmit, ugyan úgy a legkisebb pöccre is képes összefosni magát. Az lenne a cél, hogy nem a grafikai, hanem a valós fizikai sérülések arányosak legyenek.

  22. #22
    Fehér Norbert Versenyző White logója
    Csatlakozott
    2005. 03. 09.
    Város
    Baja
    Üzenetek
    1.539
    Idézet Eredetileg Sziszka írta Hozzászólás megtekintése
    Egy javaslat: a törést felvihetnénk 50-ről kicsit, oké hogy bepókhálósodik a szélvédő, de amúgy két akkora bombát kaptam legutóbb hogy a szaturnuszig szálltak volna darabjaim, mégis viszonylag simán befejeztem a versenyt...eléggé "következmény nélküli" az ütközés...talán ezzel is lehetne az óvatosságra motiválni.
    De ha azt nézed, hogy a T2-ben éppen hogy csak hozzámértél és mindjárt hátsó futómű sérülést okozott, amitől nem volt olyan stabil az autó, akkor meg nem biztos hogy jó, ha emeljük a törés érzékenységet. Nekem mondjuk mindegy, mert törekszem a koccanásmentes vezetésre, de eddig még minden versenyen megzúzta valaki a vasamat.

  23. #23
    Csatay Gábor Versenyző CsG logója
    Csatlakozott
    2012. 07. 20.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    476
    Szabi!

    Tudom, hogy nem pont ebbe a topikba tartozik, de itt is volt (van) szó róla, ezért írom ide.

    Azt szeretném megkérdezni, hogy nagyon sokaknak gond van a GTR app-al, ami menti az időket, pláne akkor van gond, ha felteszed a magyarosítást is. Azt is tudjuk, hogy a Masters és a Maszim, ....(hogy is írtad múltkor testvérliga)
    A Maszim app-ját nem zavarj a magyarosítás, nem lehetne, azt, hogy aki megy a Maszimon is annak elég lenne csak egy app és akkor - gondolom én - sokaknak megoldódna ez a problémája?
    Ez csak egy ötlet, tudom, vagyis gondolom, hogy nem ennyire egyszerű, de ha meg lehetne így oldani, akkor egy gonddal kevesebb lenne a "versenyzőknek" is és nektek szervezőknek is.
    Tegnap én is felraktam a magyarosítást, és el is tünt a GTR Rank App. Érdekes, mert a Generalban ki van pipálva, tehát fent van, viszont a jobb oldali app-ok közt már nem lelem.
    Utoljára módosította: CsG; 2015. 01. 12. 20:35.

  24. #24
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Üzenetek
    21.387
    Idézet Eredetileg CsG írta Hozzászólás megtekintése
    Azt szeretném megkérdezni, hogy nagyon sokaknak gond van a GTR app-al, ami menti az időket, pláne akkor van gond, ha felteszed a magyarosítást is. Azt is tudjuk, hogy a Masters és a Maszim, ....(hogy is írtad múltkor testvérliga) A Maszim app-ját nem zavarj a magyarosítás, nem lehetne, azt, hogy aki megy a Maszimon is annak elég lenne csak egy app és akkor - gondolom én - sokaknak megoldódna ez a problémája?
    Ez csak egy ötlet, tudom, vagyis gondolom, hogy nem ennyire egyszerű, de ha meg lehetne így oldani, akkor egy gonddal kevesebb lenne a "versenyzőknek" is és nektek szervezőknek is.
    Tegnap én is felraktam a magyarosítást, és el is tünt a GTR Rank App. Érdekes, mert a Generalban ki van pipálva, tehát fent van, viszont a jobb oldali app-ok közt már nem lelem.
    A legfrissebb magyarosítással legjobb tudásunk szerint kompatibilis a legfrisebb Rank App, a gond nem ezzel, hanem a webszolgáltatónk szerverével van, ami fogadja az adatokat... már ha épp olyan kedve van.
    Laci jelenleg is dolgozik a megoldáson, hogy Rank App nélkül is automatikusan felkerüljenek a Prequal szerveren futott köridők az oldalra, kis türelmeteket kérjük amíg a fejlesztés elkészül.


    Ami pedig a Maszim által használt megoldást illeti, a probléma az, hogy a mi rendszerünk sokkal integráltabb, nálunk össze van kötve nevezés opció a prekvaifikációval, a Rank App-al és a honlappal, plusz az entry list generálással... többek között ez teszi lehetővé azt, hogy nálunk egészen a futam előtt 1 órával még lehet prekvalozni és nevezni is... ami mind csodaszépen működne is, ha nem cseszne ki velünk a szolgáltatónk. (ezzel kapcsolatban zajlanak a háttérben a szükség intézkedések)

    Viszont a fent leírtak miatt külső megoldások integrálása a rendszerünkbe szintén nem megy pikk-pakk, de addig több dologgal is próbálkozunk, hogy kezeljük a helyzetet. Elnézést kérek mindenkitől a fennakadások miatt, igyekszünk mielőbb megoldani.
    Utoljára módosította: neilszab; 2015. 01. 12. 22:17.

  25. #25
    Csatay Gábor Versenyző CsG logója
    Csatlakozott
    2012. 07. 20.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    476
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    A legfrissebb magyarosítással legjobb tudásunk szerint kompatibilis a legfrisebb Rank App, a gond nem ezzel, hanem a webszolgáltatónk szerverével van, ami fogadja az adatokat... már ha épp olyan kedve van.
    Laci jelenleg is dolgozik a megoldáson, hogy Rank App nélkül is automatikusan felkerüljenek a Prequal szerveren futott köridők az oldalra, kis türelmeteket kérjük amíg a fejlesztés elkészül.


    Ami pedig a Maszim által használt megoldást illeti, a probléma az, hogy a mi rendszerünk sokkal integráltabb, nálunk össze van kötve nevezés opció a prekvaifikációval, a Rank App-al és a honlappal, plusz az entry list generálással... többek között ez teszi lehetővé azt, hogy nálunk egészen a futam előtt 1 órával még lehet prekvalozni és nevezni is... ami mind csodaszépen működne is, ha nem cseszne ki velünk a szolgáltatónk. (ezzel kapcsolatban zajlanak a háttérben a szükség intézkedések)

    Viszont a fent leírtak miatt külső megoldások integrálása a rendszerünkbe szintén nem megy pikk-pakk, de addig több dologgal is próbálkozunk, hogy kezeljük a helyzetet. Elnézést kérek mindenkitől a fennakadások miatt, igyekszünk mielőbb megoldani.
    köszi...

Oldal: 1 / 2 1 2 UtolsóUtolsó

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •