Oldal: 1 / 4 1 2 3 4 UtolsóUtolsó
Találatok: 1 - 25 (82 összesen)

Téma: HTCM8 Teszt Futam - Brno 2008

  1. #1
    Vent Ákos Versenyző sfakos logója
    Csatlakozott
    2013. 02. 14.
    Város
    Budapest
    Életkor
    34
    Üzenetek
    1.603

    HTCM8 Teszt Futam - Brno 2008

    Hogy egy kicsit felkavarjuk az "állóvizet" a HTCM8-as bajnokságunk életében, megtartjuk első kollektív tesztünket a bajnokságra való felkészülés, tesztelés jegyében. Várunk szeretettel mindenkit, egy fun jellegű körözgetés és néhány újdonság kipróbálásának erejéig. Ezen a tesztnapon szeretnénk kipróbálni a szavazásban is szereplő két újdonságot is. Az egyik a repűlő rajt gyakorlása, kipróbálása lenne (amiről hamarosan egy rövid szöveges, képes útmutatót fogtok látni e topic keretein belül), a másik pedig a két részre osztott időmérő edzés amit szintén kipróbálnánk (erről is lesz leírás hogy nézne ki). Gyertek minél többen hogy ezeket az újdonságokat ki tudjuk próbálni és az ősszel induló bajnokságunkra betudjuk majd vezetni. A futam mindezek mellet kiváló lehetőség a HTCM8-ra való autóválasztás kipróbálására is, valamint beengedjük a mezőnybe a VW Scirocco-t és a Volvo C30 2008-at is.

    Időpont: 2014.08.11 (hétfő)
    Szerver:
    GTR-Masters #2
    Pálya:
    BRNO 2008
    Időjárás:
    Száraz
    Időmérő kezdete: 21:00
    Időmérő hossza: Q1: 20 perc Q2: 10 perc SUPERPOLE
    Warmup hossza: 5 perc
    Versenytáv:
    13 kör (R1-en felvezető + 12 )
    Gumikopás mértéke: normál
    Üzemanyag fogyasztás mértéke:
    normál

    Szerverjelszó:
    masters (a szerver minden regisztrált tag számára nyílt)

    Fontos infók:

    • Névhasználat: Akinek nem megfelelő a névbeállítása nem léphet fel a szerverre és nem is tud nevezni a futamra! Segítséget itt találhattok!
    • Vágások: két kerék teljes terjedelmével kötelező a pályán haladni, a pálya szélét a fehér vonal vagy a rázókő jelzi, a betonozott bukótér már nem a pálya része. A képen látható "B" eset még éppen szabályos, kérünk mindenkit a fenti elvek betartására. Mivel ez egy FUN jellegű bajnokság, így nem vesszük a vágásokat túl szigorúan és nem is fogjuk őket ellenőrizni, mindenkinek a saját becsületére van bízva a kérdés.
    • A futamok alatt chatstop van érvénybe, TILOS zavarni a többieket beírásokkal a gyakorlás befejezése után, a kvalifikáción csak "közérdekű" dolgok írhatóak korlátozott számban a chat-re (segítségkérés, információ), futamon minden nemű beírás tilos egészen az utolsó versenyző leintéséig! Edzés, gyakorlás közben természetesen lehet beszélgetni, tartósabb eszmecsérékre javaslom a TeamSpeak szerverünket.
    • Kérünk mindenkit, hogy fokozottan figyeljetek egymásra, ne rontsátok el senki versenyét és felkészülését egy meggondolatlan manőverrel, hagyjatok mindig helyet egymásnak, inkább többet, mint kevesebbet! A Versenyzői kódex előírásainak betartása és a sportszerű magatartás kötelező érvényű minden résztvevő számára! A kulturált viselkedést minden résztvevőnktől elvárjuk minden körülmények között!
    • A gyakorlás alatt erőteljesen javallott a jobb köridő hajszolásán kívül a páros szituációk begyakorlására is időt fordítani, a nagy tömegben ennek amúgy is nagyobb hasznát fogjátok venni, mint mínusz 3-4 tizednek.

    A futammal kapcsolatos csevej pedig jöhet ide! Sok sikert és jó tapadást!

  2. #2
    Vent Ákos Versenyző sfakos logója
    Csatlakozott
    2013. 02. 14.
    Város
    Budapest
    Életkor
    34
    Üzenetek
    1.603
    Nevezni ezúttal nem kell, jöhet minden regisztrált tag.

    Gyakorolni a GTR-Masters Hotlap szerveren lehet, melynek a prekvalja itt található. Jelszó: masters

  3. #3
    György Dániel Versenyző
    Csatlakozott
    2012. 10. 17.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    221
    Miért gondolom úgy, hogy ez a brno nem az a brno mint amin az őszi bajnokságban mentünk?
    Sokkal jobban tapad, ami nem gond, csak így nehéz lesz összevetni a bajnokságban kimaxolt prekvali időkkel.
    Amúgy a vw elég betegen kanyarodik, azt az időt amit felraktam a prekvalira kb 5 körből raktam össze, és annyit állítottam az autón, hogy nagyobb dőlést adtam neki, szóval van még benne. Mondjuk Prost 2:06-os idejét nem tudom hogy hogyan lehet megfutni...

  4. #4
    Béres Péter Versenyző Yakamoto logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 15.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    1.142
    Idézet Eredetileg gyorda írta Hozzászólás megtekintése
    Miért gondolom úgy, hogy ez a brno nem az a brno mint amin az őszi bajnokságban mentünk?
    Mert ez így van akkor 07-esen mentünk ez meg a 08-as és ezen igen VAN tapadás.

    Jó meglátás, így nem lehet összehasonlítani azokkal időkkel, de effektív mindegy is, mert ez az egyik legdurvábban BMW pálya, így az új autók nem nagyon vethetek össze, maximum a többi fwd-vel.
    Ez a teszt inkább a többi új dolog tesztelésére lesz alkalmas mint az autók beilleszthetőségének vizsgálatára....
    " Be a ghost and be a legend at same time! "

  5. #5
    Vida Zoltán Versenyző Zoliee logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 30.
    Város
    Pomáz
    Életkor
    45
    Üzenetek
    1.435
    Idézet Eredetileg Yakamoto írta Hozzászólás megtekintése

    Mint korábban is írtam szívesen vesszük az ötleteket, hogy ezek a tesztversenyek milyen pályákon legyenek megtartva. Várjuk a javaslatokat mindenkitől az ötletelő topicba, hogy a következő ilyen jellegű teszt melyik pályán kerüljön megrendezésre. Annyi kitétel van csak, hogy a gyári pályák közül kerüljön ki nem szeretnénk a letöltésekkel bonyolítani a dolgot! A következő teszt majd augusztus 25-én lesz megrendezve!

  6. #6
    Vent Ákos Versenyző sfakos logója
    Csatlakozott
    2013. 02. 14.
    Város
    Budapest
    Életkor
    34
    Üzenetek
    1.603
    Idézet Eredetileg Yakamoto írta Hozzászólás megtekintése
    Mert ez így van akkor 07-esen mentünk ez meg a 08-as és ezen igen VAN tapadás.

    Jó meglátás, így nem lehet összehasonlítani azokkal időkkel, de effektív mindegy is, mert ez az egyik legdurvábban BMW pálya, így az új autók nem nagyon vethetek össze, maximum a többi fwd-vel.
    Ez a teszt inkább a többi új dolog tesztelésére lesz alkalmas mint az autók beilleszthetőségének vizsgálatára....
    Viszont ha ezen a BMW-s pályán elveri a Scirocco az is elmond azért valamit Eddig úgy néz ki, hogy itt Prost 1 körön belőtte a VW-t a TDI és a BMW közé, tehát az én olvasatomban ez egy versenyképes elsőkerekes gép, de nem annyira kimagasló. Huszi is hasonlót mondott. Amit többen mondtak, hogy versenytávon viszont nem az igazi, azt le lehet majd most tesztelni. Még tervezünk persze tesztfutamot, másik pályán is, de valóban itt az újítások kipróbálása is a cél. Ha van valakinek valami jó tipp-je ami pont egy ellenkező karakterű, mondhatni FWD-s ( ha van olyan ) pálya jöhet.

  7. #7
    Verpelethy Jozsef Versenyző prost logója
    Csatlakozott
    2006. 07. 22.
    Város
    Kecskemét
    Életkor
    60
    Üzenetek
    1.473
    Idézet Eredetileg gyorda írta Hozzászólás megtekintése
    Miért gondolom úgy, hogy ez a brno nem az a brno mint amin az őszi bajnokságban mentünk?
    Sokkal jobban tapad, ami nem gond, csak így nehéz lesz összevetni a bajnokságban kimaxolt prekvali időkkel.
    Amúgy a vw elég betegen kanyarodik, azt az időt amit felraktam a prekvalira kb 5 körből raktam össze, és annyit állítottam az autón, hogy nagyobb dőlést adtam neki, szóval van még benne. Mondjuk Prost 2:06-os idejét nem tudom hogy hogyan lehet megfutni...
    Ahogy Yaka mondja, a 08-as pálya sokkal jobban tapad, mint a 07-es. De itt nem az a lényeg, hogy összevessük a két pályát, hanem, hogy megnézzük itt a scirocco és a c30 08 vergődését a Bömikhez képest.
    A c30 nagyon tréül megy alattam, vagy nem találtam meg a ritmust vele, vagy tényleg ilyen kaka, nem tudom.
    A scirocco is tré motorerőben, a 2007-es Hondára nem tudtam vele rágyorsítani, a Tádé meg 210 fölött megeszi akkor is, ha jobban jövök ki egy kanyarból vele. Ezt Road America-n kipróbáltam a hosszú egyenesben.
    Viszont, amiben nagyon jó a scirocco, az a kanyarbemenet. Egyik elsőkerekes se tud olyan intenzitással befordulni, mint a VW, ezzel hozza a jobb időket, viszont ennek ára is van, mert nagyon instabil hátul, pillanatok alatt kicsapja a seggét és akkor rengeteg időt lehet veszíteni vele. Nagyon meg kell tanulni vezetni - kb. mint a Bömit - és akkor legjobb elsőkerekesként átveheti a helyet a Tádétól a BMW mögött. Kérdés még, hogy versenyben mennyire lehet ezzel az instabil hátsó futóművel stabil köröket menni.
    És még nem ártana megnézni a scirocco-t egy olyan pályán is, ahol nincs a BMW-nek ekkora előnye, mert okozhat meglepetést is a jó VW-nk máshol.

  8. #8
    Béres Péter Versenyző Yakamoto logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 15.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    1.142
    Hát az ilyen közép és gyors kanyarokkal telerakott pálya szokott a BMW-knek feküdni és itt van is előnyük mint látszik (Brno, Road America, Misano is talán, stb), ahol azért vannak ilyen szűk kanyarok, ahonnan kis sebességről kell kigyorsítani meg még egy kicsit dobálós az kevésbé BMW-s pálya...saját tapasztalatból illetve az itteni időket is nézve talán ilyen Estoril, Valencia, Zandvoort,...

    Mondjuk pl múltkor Hockeinheimbe vmiért kipróbáltam a VW-t, hogy most ez még cheates vagy nem....ami BMW-s időt kiizzadtam 10-20 körből, azt a VW-vel 5-6 kör alatt sikerül egy joker setuppal, szóval érdekes...én anno mentem még a VW-k ellen egy másik bajnokságba, nem tűnt úgy hogy versenybe nagyon meghaltak volna, ilyen TDi szinten eheti kb a gumikat, az meg tény, hogy verseny közbe drifteltek néha...de ez a hatás a mostani mezőny Cruze-aival is meg van néha
    " Be a ghost and be a legend at same time! "

  9. #9

    Nekem az a nagyon furcsa a VW-ben, hogy nem úgy megy a segge, mint a cruze-nak, vagy bármelyik elsőkerekesnek, hanem teljesen irreálisan megtapad egy kicsi kormánymozdulatra, és mintha mi sem történt volna minimális tempóvesztéssel mész tovább...
    Amúgy meg még az van ezzel a brno bmw kombóval, hogy itt végre a bmw-vel is rá lehet menni a rázókra, ami elsőkerekessel nem újdonság, de itt végre a bömbivel sem kell azon izgulni, hogy jajj mi lesz...

  10. #10
    Béres Péter Versenyző Yakamoto logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 15.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    1.142
    Idézet Eredetileg gyorda írta Hozzászólás megtekintése
    Nekem az a nagyon furcsa a VW-ben, hogy nem úgy megy a segge, mint a cruze-nak, vagy bármelyik elsőkerekesnek, hanem teljesen irreálisan megtapad egy kicsi kormánymozdulatra, és mintha mi sem történt volna minimális tempóvesztéssel mész tovább...
    Amúgy meg még az van ezzel a brno bmw kombóval, hogy itt végre a bmw-vel is rá lehet menni a rázókra, ami elsőkerekessel nem újdonság, de itt végre a bömbivel sem kell azon izgulni, hogy jajj mi lesz...
    Hát azért van pár pálya ahol rá lehet engedni a rázóra a bömöst, de valóban itt viszonylag nyugodtan/büntetlenül lehet ezt tenni

    Hát igen ez az első kerekes aminek kitörik a hát engem alapból kicsinál, ezért nem szerettem soha a Lacettit, de a Cruze se lett a szívem csücske, ez a VW is hasonló.....mondjuk ilyen viselkedésű autóra van jó példa is pl a rFactoros BTCC Civic annak is hajlamos kitörni a háta, de sokkal valósabb érzete van, meg ott lehet 4 keréken oldalra csúszni ha épp úgy sikerül
    " Be a ghost and be a legend at same time! "

  11. #11
    Vida Zoltán Versenyző Zoliee logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 30.
    Város
    Pomáz
    Életkor
    45
    Üzenetek
    1.435
    Páran közülünk máshol versenyben próbálták a VW-ét és elmondásuk szerint megtankolva még bizonytalanabbul viselkedik mint üresen, tehát versenyben még jobban meg kell izzadni vele. Első érzetre valóban a TDI-BMW között lesz valahol féltávon, de nem hiszem hogy átvehetné a legjobb első kerekes autó címet a TDI-től, mondom ezt úgy hogy nálunk még a teszt verseny le se ment.

  12. #12
    Sörös Gábor Versenyző Söri logója
    Csatlakozott
    2013. 06. 19.
    Város
    Veszprém
    Életkor
    45
    Üzenetek
    1.588
    A Sirocco a 2. -3. -4. -es kanyarokból álló pályákon előny. Be és kijövetelnél kanyarban a fordulékonysága ill. az alacsony tartománytól való húzása miatt. De kanyar apexnál meg megy a segge ill. tempós kanyarokban meg kúszik oldalra és hát kiszetelni sem egyszerű/ha lehet egyáltalán/. Nem hinném megéri a törődést.
    Valaki gyorsan vezet ,valaki alacsonyan száll.. Hogy gurulsz vagy repülsz csak rajtad múlik..

  13. #13
    Szigethy Attila Versenyző Mikeka logója
    Csatlakozott
    2014. 04. 02.
    Város
    Neszmély
    Életkor
    30
    Üzenetek
    37
    Sziasztok én most megyek egy bajnokságban, ahol csak stcc 2-es kocsikkal megyünk és a csapattársammal a VW-re esett a választás. Hát sajnos az autó nagyon csúszkál ide oda, a versenyek olyan 12-14 körösek általában, és sajnos a végére igen el szoktak fogyni rajta a gumik (lehet a stílusom miatt). Időmérőn versenyképes szoktam lenni simán a kocsival, viszont a versenyeken olyan erős középmezőnybe simán eltűnök vele. Megegyezés alapján rá lett rakva az autóra plusz 15 kiló, minden versenyre a patchelt sirocco fájlal, de szerintem egy katasztrófa lett tőle az autó. Beállítása szerintem egy picit macerásabb az autónak, mint a többinek sokat szoktam vele pepecselni egy-egy verseny előtt, de ha sikerül eltalálni akkor lehet haladni, viszont hiába állítgatom jobbra balra a dolgokat azt sehogy nem tudom megakadályozni, hogy a hátulja ne akarjon megelőzni. A másik gond vele szerintem, hogy fékezni/megállni nehezebb vele (lehet ezt is a patch file okozza). Általában Volvokkal, Alfákkal, Seatokkal szoktam versenyre kelni, Hondák ellen viszont esélyem sincs vele, simán körbeautóznak mintha állnék a pályán. Igaz még csak olyan haladó szinten vagyok a raceben való versenyzésben, de egy Masterses top pilóta kezeiben biztosan jobban megtáltosodik

  14. #14
    Petrovai András Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 04. 12.
    Üzenetek
    393
    Idézet Eredetileg Söri írta Hozzászólás megtekintése
    az alacsony tartománytól való húzása miatt.
    Mivel a motorja betűre megegyezik a Cruzeéval, így ez nem meglepő. Féktávon rosszabb nála, ez sem meglepő, a Cruze talán a legjobb ebben a kategóriában. A Scirocco annak lesz jó, aki jól érzi magát benne, néhányan szeretik ha izeg-mozog az autó. Hasonlóan a Cruze riszálása sem jön be mindenkinek, lásd Yaka sorait.
    Szerintem aki elsőkerekessel akar menni, annak mindig lesz jobb választása mint a VW.
    A zidióta setupolásáról nem is beszélve

  15. #15
    Verpelethy Jozsef Versenyző prost logója
    Csatlakozott
    2006. 07. 22.
    Város
    Kecskemét
    Életkor
    60
    Üzenetek
    1.473
    Brno 08 setupok.
    Csatolt fájlok Csatolt fájlok

  16. #16
    Huszar Norbert Versenyző huszi logója
    Csatlakozott
    2012. 10. 06.
    Város
    Nagyvárad
    Életkor
    36
    Üzenetek
    514
    Idézet Eredetileg Bandybaa írta Hozzászólás megtekintése
    A zidióta setupolásáról nem is beszélve
    Hát, nemtom, de szezon vége után pár héttel még frissiben konkrétan rátoltam a tádé setupját Misanoban, és kb 7ik körben 2-3 tizeddel jobbat mentem vele mint a kimaxolt kályhával. Ú, h 2 totál ellentétes karakterisztikájú fwd. Ezekbe az orrkaparósakba csak be kell ülni azt tolni. Párat lehet ide-oda kattintani, hogy megnyugodjon az ember lelke, de én a váltón kivül szinte soha nem nyúlok semmihez, egyik pályáról a másikra.

  17. #17
    Petrovai András Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 04. 12.
    Üzenetek
    393
    Persze, neked könnyű
    Tudsz alkalmazkodni az autókhoz gyorsan, nekünk(nekem) az sokkal nehezebben megy, ezért az autót is próbáljuk az ízlésünkhöz közelíteni. Mész majd vele a bajnokságban? Úgy értem: egyáltalán eszedbe jutott, ha már jobb időt mentél vele?

  18. #18
    Huszar Norbert Versenyző huszi logója
    Csatlakozott
    2012. 10. 06.
    Város
    Nagyvárad
    Életkor
    36
    Üzenetek
    514
    Idézet Eredetileg Bandybaa írta Hozzászólás megtekintése
    Persze, neked könnyű
    Tudsz alkalmazkodni az autókhoz gyorsan, nekünk(nekem) az sokkal nehezebben megy, ezért az autót is próbáljuk az ízlésünkhöz közelíteni. Mész majd vele a bajnokságban? Úgy értem: egyáltalán eszedbe jutott, ha már jobb időt mentél vele?
    Hmm, ha lassabban tudnék alkalmazkodni hozzájuk, akkor méginkább nem változtatnék semmit a setupon. Ha állandóan kattintgatok, akkor mind azon járna az agyam, ahelyett, hogy a pályára meg a kocsira koncentrálnék. Nem beszélve arról, hogy, ha nem ismerem a vasat, akkor az se biztos, hogy a setupolás jó irányba visz el. Vótmáá ilyen az elején.

    A kérdésedre pedig, kacérkodom a gondolattal, de ahhoz ki kéne még jó pár pályán próbáljam és főleg versenytávon, meee' hacsak nagy változás nem lesz, akkor még jövőre is ott fogják osztani a pontokat Nem lesz könnyű dolga lebeszélnie a kályháról.

  19. #19
    Béres Péter Versenyző Yakamoto logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 15.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    1.142
    Idézet Eredetileg huszi írta Hozzászólás megtekintése
    Nem lesz könnyű dolga lebeszélnie a kályháról.
    Lebeszéllek én! Pffffújjj kályha!
    " Be a ghost and be a legend at same time! "

  20. #20
    Vent Ákos Versenyző sfakos logója
    Csatlakozott
    2013. 02. 14.
    Város
    Budapest
    Életkor
    34
    Üzenetek
    1.603
    A HTCM8 - Ötletelő topicban találjátok meg a Kvalifikáció illetve a Repülőrajt lebonyolítását!

    Unalmas perceitekben pedig hajtások meg a verdákat! Hotlap

  21. #21
    Suput Zsolt Versenyző Supi logója
    Csatlakozott
    2012. 06. 30.
    Életkor
    30
    Üzenetek
    81
    A Crowne Plaza Raceway-t nem lehetne kivenni a szerverről?

    Nem telepíti fel a Steam, és nem csak nálam van ilyen probléma:
    http://steamcommunity.com/app/8650/d...9436515569/#p2

    Elkezdtem letorrentezni, de jelenleg 2-3kB/s-cel jön, így hétfőre se lesz kész.

  22. #22
    Vida Zoltán Versenyző Zoliee logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 30.
    Város
    Pomáz
    Életkor
    45
    Üzenetek
    1.435
    Idézet Eredetileg Supi írta Hozzászólás megtekintése
    A Crowne Plaza Raceway-t nem lehetne kivenni a szerverről?

    Nem telepíti fel a Steam, és nem csak nálam van ilyen probléma:
    http://steamcommunity.com/app/8650/d...9436515569/#p2

    Elkezdtem letorrentezni, de jelenleg 2-3kB/s-cel jön, így hétfőre se lesz kész.
    Mi is tudunk erről a problémáról én úgy tudom akkor is betudsz lépni ha nincs fen a Vectra, de mindjárt orvosoljuk a problémát. Akkor a Vectrát kivettem amíg valamilyen másik megoldással nem tudjuk elérhetővé tenni, remélem így már fel tudsz lépni!

  23. #23
    Suput Zsolt Versenyző Supi logója
    Csatlakozott
    2012. 06. 30.
    Életkor
    30
    Üzenetek
    81
    Idézet Eredetileg Zoliee írta Hozzászólás megtekintése
    Mi is tudunk erről a problémáról én úgy tudom akkor is betudsz lépni ha nincs fen a Vectra, de mindjárt orvosoljuk a problémát. Akkor a Vectrát kivettem amíg valamilyen másik megoldással nem tudjuk elérhetővé tenni, remélem így már fel tudsz lépni!
    Köszönöm a gyors segítséget. Unknown class-t írt. Igazából nem tudom hogy megpróbáltam e belépni, mert még sose sikerült olyan helyre belépnem ahol unknown volt a pálya vagy az autó, így simán lehet, hogy meg se próbáltam, nem emlékszem.

  24. #24
    Sörös Gábor Versenyző Söri logója
    Csatlakozott
    2013. 06. 19.
    Város
    Veszprém
    Életkor
    45
    Üzenetek
    1.588
    Idézet Eredetileg Supi írta Hozzászólás megtekintése
    Köszönöm a gyors segítséget. Unknown class-t írt. Igazából nem tudom hogy megpróbáltam e belépni, mert még sose sikerült olyan helyre belépnem ahol unknown volt a pálya vagy az autó, így simán lehet, hogy meg se próbáltam, nem emlékszem.
    Itt a vectra: ezzel elvileg jó. Pálya nélkül. Ha jót linkeltem ezzel biztos jó, mert nekem is ez van fent, mert nem szedte le nekem sem. Ha nem lenne jó szólj légyszi és előkeresem a másik linket.

    https://mega.co.nz/#!xsFSzQiC!Sy-xPP...l2uxPCOdqgH9ao
    Valaki gyorsan vezet ,valaki alacsonyan száll.. Hogy gurulsz vagy repülsz csak rajtad múlik..

  25. #25
    Suput Zsolt Versenyző Supi logója
    Csatlakozott
    2012. 06. 30.
    Életkor
    30
    Üzenetek
    81
    Idézet Eredetileg Söri írta Hozzászólás megtekintése
    Itt a vectra: ezzel elvileg jó. Pálya nélkül. Ha jót linkeltem ezzel biztos jó, mert nekem is ez van fent, mert nem szedte le nekem sem. Ha nem lenne jó szólj légyszi és előkeresem a másik linket.

    https://mega.co.nz/#!xsFSzQiC!Sy-xPP...l2uxPCOdqgH9ao
    Köszi, offline jó. A szerveren már nem tudom kipróbálni, de gondolom ott is jó lenne.

Oldal: 1 / 4 1 2 3 4 UtolsóUtolsó

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •