Találatok: 1 - 4 (4 összesen)

Téma: HGTLM9-Imola büntetések

  1. #1
    Jankó Zsolt Versenyző Zsolt Jankó logója
    Csatlakozott
    2008. 12. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    579

    HGTLM9-Imola büntetések



    43’ P2-P3-P4 Pfennig Kristóf-Dobri Szabolcs-Tömöl Tomi

    A rajt után Tömöl Tomi jobbra, Dobri Szabolcs pedig balra mozdul. A két autó pont egymás mellett halad amikor összeérnek. Az ütközés hatására mindketten stabilitást veszítenek, s az esetbe Pfennig Kristóf is belekeveredik. Végül kisebb lendületvesztéssel mindhárman megússzák az esetet.
    Verenybaleset

    45’ P18 Knapig Szilárd
    Szilárd a rajtnál túlforgatja a kerekeket, elveszíti uralmát az autó felett, és Berecz Albert elé vágódik. Albert nem tudja elkerülni a balesetet, melynek hatására mindketten jelentős időt veszítenek. Ezeknél a „dögöknél” tessék erre is jobban vigyázni, és nem árt a rajt gyakorlása!
    Szilárd büntetés: Szóbeli figyelmeztetés

    53’ P7 Gedő Miklós
    Miklós a T1 féktávján korrigál egyet, s ezzel meglöki a mellette haladó Tömöl Tomit. Az esetből Miklós jön ki csak rosszul, így a Vb meglátása szerint további büntetés nem szükséges Miklós számára.
    Nincs büntetés

    55’ P4 Dobri Szabolcs
    Szabolcs a T1-ben nem érzékeli a mellé féktávon megérkező Horváth Józsefet, s így megfelelő helyet sem hagy számára. Józsi az eset hatására némi lendületet veszít.
    Szabolcs büntetése: Szóbeli figyelmeztetés

    57’ P16 Kelemen Dávid
    Dávid az első sikán bejáratán kicsit túl bátor féktávot vesz, és megkoccolja Suput Zsolt autójának hátulját. Zsolt autója egy pillanatra stabilitást veszít, de nagyobb baj nem származik az esetből.
    Dávid büntetése: Szóbeli figyelmeztetés

    58’ P6 Tömöl Tomi
    Tomi a T2 kijáratán megtámasztja kissé az előtte haladó Horváth József autóját. Józsi szerencsére nem veszíti el az uralmat autója felett, így az esetnek különösebb következménye nem lett.
    Tomi büntetése: Szóbeli figyelmeztetés

    74’ P12 Endrődi Zoltán
    Zoltán a T4 féktávján lök egyet az előtte haladó Mihályi Zoltán autóján. Az esetből különösebb gond nem származott.
    Zoltán büntetése: Szóbeli figyelmeztetés

    78’ P13 Diczházi Péter
    Péter a T5-ben megcsípi az előtte kissé belassuló Gedő Miklós autójának sarkát. Sajnos ez pont elég ahhoz, hogy Miklós elveszítse uralmát Escortja felett és a palánkba álljon. Miklós az eset hatására a mezőny végére esik vissza.
    Péter büntetése: Utolsó rajthely

    159’ P15-P17 Rozsi Sándor-Sass Norbert
    Sándor megforog a lejtő alján lévő balosban, és miközben menekül a pályáról pontosan rossz irányt választ. Az érkező Sass Norbert nem kerülheti el a balesetet, s az eset hatására több pozíciót, valamint jelentős időt veszít. Ilyen esetekben a megfelelő manőver többnyire egy padlófék, így nincsenek kiszámíthatatlan irányváltások az érkező versenyzők szempontjából.
    Versenybaleset

    173’ P13 Endrődi Zoltán
    Zoltán elméri a pálya utolsó féktávját, s olyan mesziről esik be Suput Zsolt mellé, hogy Zsolt nem számíthat rá. Zoltán láthatóan nem tudná a belső íven tartani az autót, így az ütközés nem elkerülhető. A körülményekhez képest mindenki jól megússza az esetet, ám Zsolt önhibáján kívül begyűjt egy pályalevágást.
    Zoltán büntetése: 2 Figyelmeztetés
    Utoljára módosította: Zsolt Jankó; 2014. 04. 05. 15:27.

  2. #2
    Endrődi Zoltán Versenyző endrodiz logója
    Csatlakozott
    2010. 02. 15.
    Üzenetek
    1.086
    Idézet Eredetileg Zsolt Jankó írta Hozzászólás megtekintése
    173’ P13 Endrődi Zoltán
    Zoltán csúnyán elméri a pálya utolsó féktávját, és alaposan oldalba bombázza Suput Zsolt autóját.
    Az baj, hogy én a replayemen nem ezt látom? És, hogy ezért kissé eltúlzottnak vélem ezt a büntetést?

  3. #3
    Jankó Zsolt Versenyző Zsolt Jankó logója
    Csatlakozott
    2008. 12. 28.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    579
    Idézet Eredetileg endrodiz írta Hozzászólás megtekintése
    Az baj, hogy én a replayemen nem ezt látom? És, hogy ezért kissé eltúlzottnak vélem ezt a büntetést?
    Megnéztem újra, és abban igazad van, hogy az "oldalba bombázás" az tényleg túlzás. (emlékezetből írtam le az esetet, de a büntit persze nem az emlékezetem alapján hoztuk) Szóval ettől függetlenül egy elrontott féktáv volt részedről, és mindhárman egyet értettünk a büntetés mértékében.

    Viszont a fogalmazást javítom.

  4. #4
    Endrődi Zoltán Versenyző endrodiz logója
    Csatlakozott
    2010. 02. 15.
    Üzenetek
    1.086
    Idézet Eredetileg Zsolt Jankó írta Hozzászólás megtekintése
    Megnéztem újra, és abban igazad van, hogy az "oldalba bombázás" az tényleg túlzás. (emlékezetből írtam le az esetet, de a büntit persze nem az emlékezetem alapján hoztuk) Szóval ettől függetlenül egy elrontott féktáv volt részedről, és mindhárman egyet értettünk a büntetés mértékében.

    Viszont a fogalmazást javítom.
    Köszönöm! Bár szerintem a féktáv sem volt csúnyán elmérve, csak rohadtul csúszott az út, mikor kihúzódtam a bal oldalára. Ettől függetlenül szerintem el tudtunk volna fordulni egymás mellett, ha Zsolt nem húzza be elém a Porschét. A replay szerint, egy seccel az ütközés előtt már azonos sebességgel haladtunk, az ütközés pillanatában pedig má Zsolt volt a gyorsabb. De ezen már nem akarok rágódni, nekem elég, hogy az oldalba bombázást javítottad.:-)

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •