Oldal: 1 / 4 1 2 3 4 UtolsóUtolsó
Találatok: 1 - 25 (99 összesen)

Téma: HTCM6 - LimeRock & Spa Büntetések

  1. #1
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    33
    Üzenetek
    21.118

    HTCM6 - LimeRock & Spa Büntetések

    Kedves Versenyzők!

    Továbbra is tetten érhető a fejlődés a mezőnyben, aminek nagyon örülünk , az itt látható sok incidens ellenére meglepően kevés a kilökés, vagy a komoly következménnyel járó baleset, inkább csak kisebb lökések a jellemzők, de sajnos ezekből is könnyen előfordulhat baj, vagy pozícióvesztés, így ezeket sem lehet félvállról venni.

    Amire jobban figyeljetek, ha kifékezéssel próbálkoztok, akkor nem csúszhattok le a legbelső ívről és nem lehet megtámaszkodni a másik autón, illetve ami még feltűnt (és sajnos több baleset is lett belőle!), hogy amikor el akartok menni vki mellett, akkor hiába áll még rendelkezésre egy csomó hely oldalt a pályából, ennek ellenére mégis fölöslegesen nagyon kicentizve próbáljátok meg végrehajtani a manővert és nem hagytok elegendő távolságot a két autó között. A legnagyobb tömegbalesetünk is sajnos ebből adódott, meg sajnos több más kiforgatás is...


    ...

    Mint korább jeleztem, a rengeteg eset miatt kénytelen voltam felhagyni a szöveges értékelésekkel, ezért a jövőben csak a vétség meghatározása lesz olvasható és nagyon kirívó esetben lesz magyarázat. Természetesen lökés és lökés, valamint leszorítás és leszorítás között is van különbség, tehát ezen vétségek mögött sem fog mindig ugyan az a büntetési tétel szerepelni. Kérnénk mindenkit, hogy alaposan nézze át a szerver replay-en a rá vonatkozó eseteket és gondolja át, mit csinált rosszul és utána vonja le a megfelelő következtetéseket, hogy a jövőben hogy ne kerüljön többet ilyen helyzetbe!

    Akinek kérdése van a büntetésével kapcsolatban, vagy szeretne kérni bővebb magyarázatot, azt természetesen megteheti, de csakis udvarias, kulturált formában, más különben nem fogunk reagálni. Akkor sem fogunk reagálni, ha nincs konkrét kérés/kérdés, csak vmi "be"dünnyögés olvasható!


    Lime Rock Mt.

    A következő pilóták leadták a nevezésüket a futamra, de nem jelentek meg a rajtrácson: Deák Krisztián
    Büntetésük figyelmeztetés a 10. (Algarve) futamra, ha nem igazolják, hogy technikai probléma miatt nem tudtak csatlakozni.

    LRM "A" Szerver 1. Futam
    104' P13 - Varga Attila - lökés: Figyelmeztetés
    105' P18 - Szalafai Fedor - Versenybaleset
    107' P15-P16 - Knapig Szilárd vs. Szeghy Roland - Versenybaleset
    111' P16-P18 - Knapig Szilárd, Szalafai Fedor, Kiss Szabolcs - Versenybaleset
    117' P18 - Kiss Szabolcs - lökés: Figyelmeztetés
    148' P19 - Kiss Szabolcs - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    149' P17 - Szeghy Roland - lökés: Figyelmeztetés
    167' P15 - Knapig Szilárd - leszorítás: Figyelmeztetés
    168' P17 - Szeghy Roland - leszorítás: Figyelmeztetés

    LRM "A" szerver 2. futam
    95' P16 - Petrovai András - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    105' P5 - Kelemen Dávid - szabálytalan előzés: Figyelmeztetés
    121' P8 - Neszvecskó Bence - szabálytalan előzés: Figyelmeztetés
    136' P17 - Petrovai András - tömeges baleset okozása: Boxutca Áthajtás + 2 db Figyelmeztetés
    412' P22 - Kiss Gergő - kilökés: Utolsó rajthely
    425' P13 - Petrovai András - szembe a forgalommal!!!: Utolsó Rajthely


    LRM "B" szerver 1. futam
    92' P4 - Vent Ákos - hirtelen irányváltás - Figyelmeztetés
    101' P11 - Matejka Zoltán - versenybaleset
    113' P18-P19 - Pataki Szabolcs, Vitányi Tibor - versenybaleset
    115' P19 - Bartha Zsolt - leszorítás: Figyelmeztetés
    125' P10 - Vitányi Mátyás - leszorítás - magát büntette
    134' P9 - Matejka Zoltán - lökés: szóbeli figyelmeztetés
    166' P10 - Orosz Ábel - lökés: Figyelmeztetés
    194' P16 - Korcsmáros György - lökés: 2 db Figyelmeztetés
    1385' P9 - Böndör János - lökés: szóbeli figyelmeztetés

    Matejka Zoltán nem töltötte le utolsó rajthelyes büntetését, ezért a futamról diszkvalifikáljuk, a VB a büntetését letöltöttnek tekinti.

    LRM "B" szerver 2.futam
    109' P8 - Bakonyi Bence - lökés: szóbeli figyelmeztetés
    123' P16 - Orosz Ábel - szabálytalan előzés: Figyelmeztetés
    151' P4 - Fazekas Árpád - kilökés: Utolsó Rajthely
    158' P15 - Kurucz András - lökés: Figyelmeztetés
    171' P18-P19 - Lehoczky Dávid vs. Ledzényi László: Versenybaleset
    172' P16 - Bartha Zsolt - szabálytalan előzés: Figyelmeztetés
    176' P12 - Prill Béla - lökés: magát büntette
    369' P16 - Lehoczky Dávid - leszorítás: magát büntette




    Spa-Francorchamps 2004

    A következő pilóták leadták a nevezésüket a futamra, de nem jelentek meg a rajtrácson: György Dániel, Jaczkó Róbert
    Büntetésük figyelmeztetés a 10. (Algarve) futamra, ha nem igazolják, hogy technikai probléma miatt nem tudtak csatlakozni.

    Spa "A" szerver 1. futam
    109' P17 - Ocskai Balázs - lökés - magát büntette
    123' P5 - Verpelethy József - lökés: szóbeli figyelmeztetés
    229' P13 - Diczházi Péter - lökés: 2 db Figyelmeztetés
    229' P18 - Knapig Szilárd - lökés: Figyelmeztetés
    236' P21 - Varga Balázs - szabálytalan visszatérés: 2 db Figyelmeztetés

    Spa "A" szerver 2.futam
    93' P8 - Szeghy Roland - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    94' P7 - Sinka Dániel - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    95' P6 - Fehér Zoltán - leszorítás: Figyelmeztetés
    121' P10 - Vétek Csaba - kilökés: Utolsó rajthely
    123' P14 - Ledzényi László - lökés: Figyelmeztetés
    138' P15 - Tömöl Tamás - lökés: szóbeli figyelmeztetés
    210' P4 - Verpelethy József - lökés: 2 db Figyelmeztetés
    218' P8 - Vétek Csaba - lökés: Figyelmeztetés
    244' P17 - Nagy Zsolt - szóbeli figyelmeztetés
    516' P15 - Sass Norbert - kilökés: Utolsó rajthely


    Spa "B" szerver 1. futam
    116', P19 - Kurucz András - kilökés: 2db Figyelmeztetés
    117', P14 - Korcsmáros György - beszúrás: magát büntette
    117', P5 - Borsos János - leszorítás: Figyelmeztetés
    143', P8-P9 - Mészáros Gábor vs. Matejka Zoltán - Versenybaleset
    144', P16-P17 - Korcsmáros György vs. Kurucz András - szóbeli figyelmeztetés mindkettőjüknek
    149', P17 - Kurucz András - szabálytalan visszatérés: Utolsó Rajthely
    152', P15 - Petrovai András - hirtelen irányváltás: szóbeli figyelmeztetés
    160', P10 - Orosz Ábel & Mészáros Gábor - szóbeli figyelmeztetés mindkettőjüknek
    162', P18 - Lehoczky Dávid - lökés: szóbeli figyelmeztetés
    165', P17 - Kurucz András - lökés: versenybaleset
    171', P14 - Petrovai András - lökés: magát büntette
    173', P15 - Szabó Roland - lökés: Figyelmeztetés
    234', P1 - Tímár Sándor - bevetődik és túlcsúszik: Figyelmeztetés

    Spa "B" szerver 2. futam:
    105' P7 - Pataki Szabolcs - lökés/leszorítás: Figyelmeztetés
    115' P14 - Varga Ákos - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    148-152' P15 - Szabó Roland - lökés + leszorítás: Figyelmeztetés
    172' P16 - Orosz Ábel - lökés: Figyelmeztetés
    196' P14 - Szabó Roland - lökés: szóbeli Figyelmeztetés
    205' P16 - Mészáros Gábor - lökés: szóbeli figyelmeztetés
    225' P14 - Szabó Roland - lökés: Figyelmeztetés
    228' P8-P9 - Kiss Szabolcs vs Pataki Szabolcs - Versenybaleset
    229' P11 - Korcsmáros György - lökés: 2db Figyelmeztetés
    250' P8 - Matejka Zoltán - elfékezés + szabálytalan visszatérés: 2 db Figyelmeztetés


    Összevont büntetések:

    Varga Attilanak már volt 2 db Figyelmeztetése, most kapott 1 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely
    Diczházi Péternek már volt 1 db Figyelmeztetése, most kapott 2 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely
    Knapig Szilárdnak már volt 1 db Figyelmeztetése, most kapott 2 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely
    Fehér Zoltánnak már volt 2 db Figyelmeztetése, most kapott 1 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely
    Szeghy Rolandnak
    már volt 2 db Figyelmeztetése, most kapott 2 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely + 1 db Figyelmeztetés
    Varga Balázsnak már volt 2 db Figyelmeztetése, most kapott 2 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely + 1 db Figyelmeztetés
    Bartha Zsoltnak már volt 2 db Figyelmeztetése, most kapott 2 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely + 1 db Figyelmeztetés
    Orosz Ábelnak már volt 1 db Figyelmeztetése, most kapott 3 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely + 1 db Figyelmeztetés
    Szabó Rolandnak már volt 1 db Figyelmeztetése, most kapott 3 db Figyelmeztetést, összevont büntetése: Utolsó Rajthely + 1 db Figyelmeztetés
    Korcsmáros Györgynek már volt 2 db Figyelmeztetése, most kapott 4 db Figyelmeztetést és 1 db Utolsó Rajthelyes büntetés, összevont büntetése:Boxutca áthajtás
    Kurucz Andrásnak már volt 1 db Figyelmeztetése, most kapott 3 db Figyelmeztetést és egy Utolsó Rajthelyes büntetést, összevont büntetése: Boxutca áthajtás + 1 db Figyelmeztetés

    A soron következő futamra érvényben lévő büntetéseket összefoglaltam a következő futam topikjának 1. hozzászólásában: HTCM6 - Macau


    Aki bármi hibát, elírást tapasztal az feltétlenül jelezze!
    Utoljára módosította: neilszab; 2013. 05. 27. 12:00.

  2. #2
    Fehér Zoltán Versenyző Cola logója
    Csatlakozott
    2006. 10. 22.
    Város
    Kisújszállás
    Életkor
    48
    Üzenetek
    1.770
    93' P8 - Szeghy Roland - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    94' P7 - Sinka Dániel - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    95' P6 - Fehér Zoltán - leszorítás: Figyelmeztetés


    én ezt nem értem hogy hárman érkezünk meg az eaurougba,én vagyok előrébb vajon mit csinálhattam volna és hova mehettem volna?a helyet hagyást meg hagyjuk mert azt abban a kanyar kombinációban lehetetlen
    ez sok mindennek nevezhető csak leszorításnak nem,főleg a rajt utánni első kanyar,mindegy nem tudom elfogadni túl súlyos ez a büntetés
    ja még hozzá tenném hogy Sharkot tudtam hogy mellettem van de Danit már nem
    Utoljára módosította: Cola; 2013. 05. 22. 18:50.
    http://www.findthelimit.com/userfiles/driver1641_rank1.png

  3. #3
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    33
    Üzenetek
    21.118
    Idézet Eredetileg Cola írta Hozzászólás megtekintése
    93' P8 - Szeghy Roland - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    94' P7 - Sinka Dániel - leszorítás: szóbeli figyelmeztetés
    95' P6 - Fehér Zoltán - leszorítás: Figyelmeztetés


    én ezt nem értem hogy hárman érkezünk meg az eaurougba,én vagyok előrébb vajon mit csinálhattam volna és hova mehettem volna?a helyet hagyást meg hagyjuk mert azt abban a kanyar kombinációban lehetetlen
    ez sok mindennek nevezhető csak leszorításnak nem,főleg a rajt utánni első kanyar,mindegy nem tudom elfogadni túl súlyos ez a büntetés
    ja még hozzá tenném hogy Sharkot tudtam hogy mellettem van de Danit már nem

    Szia, tény, hogy elég nehéz kanyarkombináció, ahová 3-an egyszerre érkeztetek meg, mindenki kicsit lökdöste a másikat, de végül a tiedet ítéltük meg a 3 közül a legsúlyosabbnak, mikor Sharky-t már megelőzve leszorítottad Danit a rázón túl még a fűre is, amitől igen nagy lendületet és pozíciót vesztett és ezért dőlt végül a te esetedben a mérleg nyelve a szóbeli és valós figyelmeztetés közül a súlyosabbik felé.
    (John Miklós mögötted bemutatta, hogyan lehet venni azt a kanyart úgy, hogy hagysz magad melletted helyet belül)

    Ugyan akkor kiemelném, hogy a büntetésed egyáltalán nem súlyos, az sajnos a pech kategória, hogy pont most gyűlt össze a 3. figyelmeztetésed és pont Macau előtt, de ezeket az esetek elbírálása előtt elvből nem vesszük figyelembe, hogy ne befolyásolja a egyedi döntések tisztaságát és függetlenségét. Sajnálom, hogy ez így pont most összejött neked...
    Utoljára módosította: neilszab; 2013. 05. 22. 19:14.

  4. #4
    Fehér Zoltán Versenyző Cola logója
    Csatlakozott
    2006. 10. 22.
    Város
    Kisújszállás
    Életkor
    48
    Üzenetek
    1.770
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Szia, tény, hogy elég nehéz kanyarkombináció, ahová 3-an egyszerre érkeztetek meg, mindenki kicsit lökdöste a másikat, de végül a tiedet ítéltük meg a 3 közül a legsúlyosabbnak, mikor Sharky-t már megelőzve leszorítottad Danit a rázón túl még a fűre is, amitől igen nagy lendületet és pozíciót vesztett és ezért dőlt végül a te esetedben a mérleg nyelve a szóbeli és valós figyelmeztetés közül a súlyosabbik felé.
    (John Miklós mögötted bemutatta, hogyan lehet venni azt a kanyart úgy, hogy hagysz magad melletted helyet belül)

    Ugyan akkor kiemelném, hogy a büntetésed egyáltalán nem súlyos, az sajnos a pech kategória, hogy pont most gyűlt össze a 3. figyelmeztetésed és pont Macau előtt, de ezeket az esetek elbírálása előtt elvből nem vesszük figyelembe, hogy ne befolyásolja a egyedi döntések tisztaságát és függetlenségét. Sajnálom, hogy ez így pont most összejött neked...
    micsoda?beteg vagy Szabi?elne magyarázd már bazmeg hogy ez szabálytalan volt,semmit nem csináltam a saját ívemen mentem én voltam belül az első balosnál,ne én nekem keljen már hátra felé nézegetnem meg oldalra mikor azok akik mögülen jönnek látják hogy mivan


    most bannoljál ki komolyan mert rohadtul felbasztál
    http://www.findthelimit.com/userfiles/driver1641_rank1.png

  5. #5
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    33
    Üzenetek
    21.118
    Idézet Eredetileg Cola írta Hozzászólás megtekintése
    micsoda?beteg vagy Szabi?elne magyarázd már bazmeg hogy ez szabálytalan volt,semmit nem csináltam a saját ívemen mentem én voltam belül az első balosnál,ne én nekem keljen már hátra felé nézegetnem meg oldalra mikor azok akik mögülen jönnek látják hogy mivan


    most bannoljál ki komolyan mert rohadtul felbasztál
    Szia, gondoltam, hogy feszült leszel , de ez sajnos a tipikus esete a leszorításnak.

    Dani végig a kanyarkombináció során elég tetemes átfedésben melletted volt, a dombra fel is ott volt belül melletted, te pedig olyan íven mentél, hogy te magad is érintetted a rázót, így Daninak még a fűre is le kellett mennie, hogy elkerülje a veled való ütközést, miközben Ő szabályosan pozícióban volt belső íven melletted.





    A helyes példa mögötted John Miklós, aki csak azt hitte, hogy vannak mellette belül és végig elég helyet hagyott a belső íven a dombra felmenet.


    Azt tökéletesen megértem, hogy Sharky miatt nem kalkuláltál Danival, illetve a verseny hevében tetted a dolgod, ahogy jónak láttad, de ez 1 db Figyut akkor is megér, sajnos.
    Bocs, hogy pont most futam előtt sokkollak ezzel.

    A bant meg a saját érdekünkben pár órára berakom, inkább készülj a futamra, vagy ha üvölteni akarsz, akkor inkább hívj fel...
    Utoljára módosította: neilszab; 2013. 05. 22. 19:48.

  6. #6
    Ledzényi László Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2008. 09. 20.
    Város
    Békéscsaba
    Üzenetek
    3.330
    Sajnos a programhibája hogy a külső tükrökben nem azt látjuk ami valójában mellettünk van, ebben az esetben ez elkerülhető lett volna, igazából 1 figyu szerintem nem gáz érte, reális "büntetés"(nyilván ha kigyűlik a 3 akkor már büntetés) az pedig a sors fintora hogy pont macaura gyűlt ki
    "Életemet mindig egyedül a másodpercekért való harc töltötte be,és szívesen vállaltam az áldozatos,nélkülözéssel teli éveket,hogy megtanuljak vezetni,gyorsan vezetni,és még gyorsabban vezetni!"
    http://kepfeltoltes.hu/thumb/120521/...toltes.hu_.jpg

  7. #7
    Csányi Balázs Regisztrált Bazsy logója
    Csatlakozott
    2006. 06. 26.
    Város
    Zolling (Németország)
    Életkor
    40
    Üzenetek
    3.832
    igy lehet latvanyosan segiteni a lemaradt csapatokat es egyeni versenyzoket a jobb helyezes eleresehez.
    gratulalok nektek
    hogyan veszitsuk el az elmezonyt? ebben az elen jartok!

  8. #8
    Knapig Szilárd Versenyző
    Csatlakozott
    2011. 06. 18.
    Üzenetek
    8
    Sziasztok!

    Monza-ban kaptam 1figyelmeztetést, most pedig ezeket:
    LRM "A" Szerver 1. Futam 167' P15 - Kanpig Szilárd - leszorítás: Figyelmeztetés
    Spa "A" szerver 1. futam 229' P18 - Knapig Szilárd - lökés: Figyelmeztetés

    Akkor már megvan a 3 nem?

  9. #9
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    33
    Üzenetek
    21.118
    Idézet Eredetileg Bazsy írta Hozzászólás megtekintése
    igy lehet latvanyosan segiteni a lemaradt csapatokat es egyeni versenyzoket a jobb helyezes eleresehez.
    gratulalok nektek
    hogyan veszitsuk el az elmezonyt? ebben az elen jartok!
    Na már csak te hiányoztál, sejtettem, hogy nem hagyod majd ki a ziccert!

    Pedig ami neked volt a problémád a múltkor, hogy amikor elkezdtél fordulni a kanyarra, akkor az még ott se volt melletted, akit leszorítottál... na az most nem is áll, hiszen Dani végig masszívan Cola mellett volt jelentős átfedésben, szóval még neked se lehetne egy rossz szavad se...


    Vagy szted mit kéne tennünk, hogy ha egy él pilóta hibázik, akkor inkább szemet hunyni a szabályok felett, nehogy elmenjen?
    Utoljára módosította: neilszab; 2013. 05. 22. 20:38.

  10. #10
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    33
    Üzenetek
    21.118
    Idézet Eredetileg Sziszi7720 írta Hozzászólás megtekintése
    Sziasztok!

    Monza-ban kaptam 1figyelmeztetést, most pedig ezeket:
    LRM "A" Szerver 1. Futam 167' P15 - Kanpig Szilárd - leszorítás: Figyelmeztetés
    Spa "A" szerver 1. futam 229' P18 - Knapig Szilárd - lökés: Figyelmeztetés

    Akkor már megvan a 3 nem?
    Igen, bocsánat, jogos, elírtam neved, ezért nem vettem észre, sajnos valóban összegyűlt az URH-ra való.

    Köszi, hogy szóltál!

  11. #11
    Bartha Zsolti Versenyző Zsolti-010 logója
    Csatlakozott
    2007. 11. 29.
    Város
    Dunaújváros
    Életkor
    47
    Üzenetek
    697
    Hát nem vagyok cseppet sem boldog. Az rendben van hogy urh, de azzal hogy nem osszátok ki időben a büntiket, jól megszívattatok. Ugyan is Lime rock-ban kapott büntik miatt van urh, amit Macaon "B" szerveren kell letöltenem. Spa-ban "A" szerveres voltam, tök mindegy lett volna hogy 22 vagy 24-ik helyről rajtolok. Így meg ez gáz.
    .

  12. #12
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    33
    Üzenetek
    21.118
    Idézet Eredetileg Zsolti-010 írta Hozzászólás megtekintése
    Hát nem vagyok cseppet sem boldog. Az rendben van hogy urh, de azzal hogy nem osszátok ki időben a büntiket, jól megszívattatok. Ugyan is Lime rock-ban kapott büntik miatt van urh, amit Macaon "B" szerveren kell letöltenem. Spa-ban "A" szerveres voltam, tök mindegy lett volna hogy 22 vagy 24-ik helyről rajtolok. Így meg ez gáz.
    Egyrészt nem mi szivattunk meg, hanem ha jól emlékszem a Steam halál miatti körülmények... másrészt ha tök mindegy lett volna neked hogy 22, vagy 24, akkor nem is lett volna igazi büntetés, nem?

  13. #13
    normálisan kibannolni se tudsz ekkora lammer hogy lehetsz

    senki nem kapott volna ilyenért büntit sima versenybalesetet hoztatok volna ki,nyakamat rá teszem és sztem többen is

    mindegy Bazsy leírta mi megy itt,hatalmas gratula ezek vagytok ti

  14. #14
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    33
    Üzenetek
    21.118
    Idézet Eredetileg fezo írta Hozzászólás megtekintése
    normálisan kibannolni se tudsz ekkora lammer hogy lehetsz
    Azért bannoltalak mert te kérted, vazzz.

    De így vissza is veszem, mert valóban nincs értelme...

    senki nem kapott volna ilyenért büntit sima versenybalesetet hoztatok volna ki,nyakamat rá teszem és sztem többen is

    mindegy Bazsy leírta mi megy itt,hatalmas gratula ezek vagytok ti
    Cola, ugyan már mi okunk lenne pont téged direkt külön büntetgetni?


    Na de hogy mindenki örüljön, az előbb levertem egy elég éles kést a polcról és jól elvágtam vele 4 ujjam, megfizettem a galádságért és nem fogok többet írni. Wega, te jössz...
    Utoljára módosította: neilszab; 2013. 05. 22. 20:57.

  15. #15
    Horváth Henrik Regisztrált
    Csatlakozott
    2007. 12. 29.
    Város
    Budapest
    Életkor
    39
    Üzenetek
    440
    Nem lehet videon megnezni ezt az esetet? Abban azert Colanak igaza van, hogy a rogue-ban elferni 2-3an eselytelen. A kepbol itelve Dani mogotte van es a kerekveton. Olyan szitunak latszik amibol jol kijonni nem lehet, kiveve ha valaki enged... es inkabb a mogotte levonek kene elemelni a gazt, nem Colanak aki idealis iven van es elorebb Video tobbet mutatna....

  16. #16
    Béres Péter Versenyző Yakamoto logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 15.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    1.142
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése

    Na de hogy mindenki örüljön, az előbb leverem egy elég éles kést a polcról és jól elvágtam vele 4 ujjam, megfizettem a galádságért és nem fogok többet írni. Wega, te jössz...
    Rohadtul nem erről van szó, nem kíván neked senki ilyet (kösd be gyorsan! )...de ez a sziszifuszi túlmutyázas amit néha csináltok, úgy látszik nem csak nekem (ill. lehet nem véletlen megy evvel viccelődés/szurkálódás néha) fura, azért az érdekes, hogy két olyan ember is akik itt már évek óta versenyeznek ebbe közösségbe több platform/bajnokságba, és náluk is kicsapta a biztit.....azért ebbe már lehet valami, és néha ne csak a saját sablondumádat fújd, hanem kicsit gondol át másik oldalról is pls!

    Szerk: Henriknek igaza van egy video is segítene, ill azért a hátul jövő kezébe van a felelősség, azért egy Eau-Rouge nem pont egy sima kanyar, ha egymás mellett kezdik meg a kanyart akkor lehetne ilyenről beszélni, (pl mi Danival így csináltuk...senki nem engedett én meg is szívtam a "külső ívet" ) , de így azért kicsit más....én pont az ilyen bedugom az autót esetektől tudok agyvérzést kapni..grrrrr

    Free Tibet!
    Utoljára módosította: Yakamoto; 2013. 05. 22. 21:03.
    " Be a ghost and be a legend at same time! "

  17. #17
    Fehér Zoltán Versenyző Cola logója
    Csatlakozott
    2006. 10. 22.
    Város
    Kisújszállás
    Életkor
    48
    Üzenetek
    1.770
    majd visszatérünk még erre,legyünk túl ezen a moslékon
    http://www.findthelimit.com/userfiles/driver1641_rank1.png

  18. #18
    Pfennig Kristóf Adminisztrátor Kettel logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 21.
    Város
    Vancouver
    Üzenetek
    4.400
    Csak annyit kotyognék, hogy gondoljatok bele, az is lehet egy messzi messzi távoli galaxisban, hogy nem elvetemült szemellenzős, önös érdekeket szolgáló, korrupt versenybírák élik életüket, és a legjobb tudásuk szerint (ami nem a létező legjobb, akár tévedhetnek is) próbálnak szabályokat érvényesíteni, ami olykor súlyos büntetések kiosztásával jár, amit alkalomadtán a legjobb pajtásuk nyakába kell varrni. Tudva hogy a másik felkészülését, bajnokságát, napját-hetét elrontva neki kell lesúlytani, és a szabály mellett kitartani, mégha az népzudulást indít is maga után, és ő lesz a közutálat tárgya. Elég kellemetlen meló lehet.
    Egy respect ezeknek a távoli bíráknak, függetlenül mindentől, mégha nem is léteznek.

  19. #19
    Ledzényi László Szervertag 2020
    Csatlakozott
    2008. 09. 20.
    Város
    Békéscsaba
    Üzenetek
    3.330
    Most nem azért de versenyző szemmel ha valaki mellett fél!!!! autóval bent vagy akkor nem érzed úgy hogy az a hely téged megillett? És én ezzel nem Cola-t akarom bántani, mert közülünk ő az egyik legtapasztaltabb pilóta, de ő is ember és hibázhat. Én ezzel le is zárom a mondókám.
    Utoljára módosította: Wega; 2013. 05. 22. 21:15.
    "Életemet mindig egyedül a másodpercekért való harc töltötte be,és szívesen vállaltam az áldozatos,nélkülözéssel teli éveket,hogy megtanuljak vezetni,gyorsan vezetni,és még gyorsabban vezetni!"
    http://kepfeltoltes.hu/thumb/120521/...toltes.hu_.jpg

  20. #20
    Béres Péter Versenyző Yakamoto logója
    Csatlakozott
    2011. 06. 15.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    1.142
    Persze maximális respect a bíráskodásért/egészért (tudom hogy nem egy hálás meló volt benne részem). Azt kell mondjam nagyon lelkismeretesen/ korrektül végzik a munkájukat(kevés helyen tapasztaltam ilyet)...de azért, hogy több elég tapasztalt embernél kicsapják a bizti, az azért elgondolkodtató..nem biztos, hogy a bírákkal van baj, lehet csak a szabályt kéne finomítani picit vagy nem ennyire túlmisztifikálni...én csak erre akartam rávilágiasítani....bip.bip.bip!
    " Be a ghost and be a legend at same time! "

  21. #21
    Szabó Gábor Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 06. 03.
    Üzenetek
    115
    Nem a bírókkal van baj, hanem amilyen szigorúan döntenek és dobálgatják a figyelmeztetéseket. Egy bajnokságban sem találkoztam ilyen szigorú szabályzattal. Azon csak mosolyogtam amikor azért kaptam büntetést, mert az előttem lévőt megijesztettem és meglökte az előtte lévőt .

  22. #22
    Fehér Zoltán Versenyző Cola logója
    Csatlakozott
    2006. 10. 22.
    Város
    Kisújszállás
    Életkor
    48
    Üzenetek
    1.770
    én csak azt az egyet nem értem hogy van ez a kanyar tényleg a világon az egyik legnehezebb hozzá jön pluszba a rajt,és akkor beszéltek itt olyanról hogy leszorítom a pályárol,kérdem én kinem nyomta volna ott abban a pillanatban?ha nem jól veszed vagy fal vagy elmegy a fél mezőny,badarság a balos után jobbra van kanyar nem mehetek balra meg játszadozzak hogy na elfér vagy nem.

    amúgy engem nem szorítottak kifelé balra meg jöttek nekem?ya az nem számít na ez itt a baj
    milyen az hogy van kicsi leszorítás amiért nem jár semmi, meg van olyan amiért meg figyelmeztetés,ugyan már ne szóljunk már bele ilyen apróságokkal egy bajnokságba.

    még annyi hogy ha ezt időben kiteszitek nem karmolom magam 4 napig hogy a pole környékéről indulhassak,mert ez nem állapot hogy 2 órával a verseny előtt osztjátok ki a büntiket.

    tudjátok hogy sok a meló vele,sztem itt bárki segít ingyen
    http://www.findthelimit.com/userfiles/driver1641_rank1.png

  23. #23
    Csányi Balázs Regisztrált Bazsy logója
    Csatlakozott
    2006. 06. 26.
    Város
    Zolling (Németország)
    Életkor
    40
    Üzenetek
    3.832
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Pedig ami neked volt a problémád a múltkor, hogy amikor elkezdtél fordulni a kanyarra, akkor az még ott se volt melletted, akit leszorítottál...
    Na, most te is bevallottad, h nem is volt mellettem. Akkor hogy a faszomba tudom/tudtam leszorítani, aki nem is volt mellettem????

    HA jól értem, akkor ha én a külső ívről fordulok és vki 1 kocsihosszal mögöttem a belsőn jön akkor már nem is fordulhatok az ideális íven, mert az leszorításnak minősül? Ráadásul az első körben úgy bebassza a kocsiját a kanyarba, h csak úgy zúg, ő pördül meg akkor azért én vagyok a fasz????

    NO COMMENT!

    Szevasztok, jó éjszakát!

  24. #24
    Matejka Zoltán Versenyző zolibphc logója
    Csatlakozott
    2010. 03. 09.
    Város
    Budapest
    Életkor
    38
    Üzenetek
    1.375
    Egy kis építő kritikát remélem megengedtek nekem is, igazából már hetekkel ezelőtt kikívánkozott, de nem akartam trollkodni!
    Kicsit bele,-belevenném a tavalyi nyarat is, amikor beizzítottuk a Leon-kupát, igazából flashelget onnan valami végig nekem, aztán lehet tévedek.
    Ami nagyon jó, hogy elég népes mezőny összejött idénre, ez köszönhető a nyárnak, Wegának mindenképp, mert szépen kipattintott egy ősz-tavaszt, természetesen Szabinak is.
    A büntetések, és maga a rendszer az szerintem, ami nagyon nem jó, főleg emlékszem, hogy nyáron ezt csak egyszerűsített verzióként hazsnáltuk, és az is dereng, hogy Szabi mondta, az éles bajnokságtól visszatér a régi rendszer, amit nem tudom ki fektetett le, de brutál jó kis rendszer (volt). Szóval ez a figyelmeztetéses dolog eléggé butácska, emellé az esetleges szabálytalanságok elbírálása néha igencsak megkérdőjelezhető, és ha ezt 1-2 őskövület is így látja, akkor abba biztos van is valami. Cola, Bazsy letoltak már 1-2 szezont itt, ráadásul élpilóták, szóval felesleges tovább ragozni.
    Másik iszonyatos öngól az összevont büntetések szórása, illetve, hogy kb a futam előtt percekkel kerül ki minden, vagy nem nézi az ember, vagy magamat véve LRM-en, hiába néztem a nagy masszát, nem láttam, hogy van egy URH-m, persze ez lehet magánügy is.
    Illetve számomra nem egészen tiszta mi alapján szúr a próba, és mi alapján vannak kiemelve emberek a tömegből. A1, Apulia, Misano, Lime, mind a négy futamon a sor végére küldtek, vagy legalábbis pár sorral hátrébb, ebből egyet óvtam, az VB lett, na ott dőlt el, hogy az életbe nem óvok, viszont ha megy random a nézegetés akkor a többivel mi van? Ha egy esetleges leszórítást kiszűrtök, akkor egy torpedót hogy a fenébe nem!? Pedigaz jobban szemet szúr, de ne értsetek félre, emberek vagyunk, meghát nyílván nincs minden átnézve, csak értitek, na...! Megkockáztatom akad, aki ilyen, vagy hasonlók miatt lemorzsolódott, majd jön más, stb, persze igaz, nameg maradt így is sok arc, aki 2 hetente kormányt markol.
    Nekem a 3. liga, amit megjárok, és egyet biztosan tudok, olyan 70% múlik a VB-n, 30% a mezőnyön, ami megtart,-elveszít embereket. Az elbírálások, és az arra adott válaszok, ami jelen esetben a full bosszantó sablonos, ugyanaz a kazetta effektus, nem annyira célszerű.
    Tisztában vagyok azzal, hogy ez az egész iszonyat mennyiségű meló, idő, kevesen vagytok, de abban is, hogy lenne pár ember, aki beszállna hasznos tagként a VB-skedésbe, több szem többet lát, nem mellékesen több ember, hamarabb végez,és a leginkább sarkallatos dolog ami bennem van, az az, hogy ici-picit szólhatna kevésbé "Szabiról" az egész, lehetne kevésbé Szabi a HTCM. Ez félreérthető, de semmi negatív nincs mondataim mögött, remélem nem veszed így, brutál sokat fordítasz erre, ami miatt 100% tisztelet jár neked, nélküled már kitehettétek volna a "ZÁRVA" táblát, ez biztos.
    Szóval a régi rendszer a büntetéseket illetően sokkal használhatóbb lenne, de mindez csak az én véleményem.
    Végül -úgy néz ki a tegnapi borzalom volt tavaszra az utolsó nekem- szeretném megköszönni az áldozatos melót nektek, a jó szezont, jó versenyeket, jó volt újra itt versenyezni, és legalább ilyen jó szervezést várok/várunk ősztől, természetesen minimum ennyiemberrel; KÖSZÖNJÜK!!

  25. #25
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    33
    Üzenetek
    21.118
    Hamarosan nyitok majd egy HTCM7 Ötletelő topikot, ott lesz majd helyen annak, hogy közösen kitaláljuk hogy legyen a büntetési rendszer jövőre, mert tény hogy van mit rajta csiszolni.

    Elöljáróban:

    Vegyük külön a három dolgot, pontosabban legyen 4: az esetek elbíráslása, a büntetési tételek típusa, az ezzel való időmenedzselés és Szabi.

    Kezdjük velem. Az, hogy én vagyok az aki felétek mindezt kommunikálja, az csak egy dolog, ez nem jelenti azt, hogy a döntések is feltétlenül az én véleményemet tükrözik. A VB egy demokratikus szervezet, egy döntés meghozatalához és elfogadásához minden VB tag egyetértése szükséges. Addig ütköztetjük egymással az érveket, míg olyan verziót nem találunk, ami minden VB tag számára elfogadható és bizony sokszor van olyan is, hogy én érvélek vkinek a büntetése enyhítése mellett (vagy fordítva), de itt a nyilvánosság előtt a döntés után már a közös döntést képviselem, én támasztom alá és magyarázom el, hogy adott esetben ki mit és miért kapott, még ha az elbírálás során más döntés mellett is érveltem. Szóval itt ilyenkor én kb hasonló szerepben vagyok, mint mondjuk egy kormány szóvivő.


    Az esetek elbírálása:
    Itt nincs semmilyen random zavarosban halászgatás, az első kört kompletten átnézzük és minden incidens elbírálásra kerül, de persze előfordulhat olyan, hogy vmit nem veszünk észre, de igyekszünk nagyon alaposak lenni. Ezen felül meg van az óvás, ahol pedig az incidens vizsgálatánál soha nem szempont nálunk, hogy ki az aki óv. A döntéseket meg fent leírtam, hogy hozzuk, gyakorlatilag mind egy mini tárgyalás ügyésszel, ügyvéddel, esküdtszékkel, csak a szerepek folyamatosan cserélődnek, amíg nincs egyetértés.

    A büntetési tételek típusa:
    Nem tudom milyen régi rendszerről beszél Zoli, de ez a régi rendszer: FIGY + URH + BUÁ.
    Volt egy átmeneti próbálkozás is, mely bajnoki pontok levonásával operált, mint büntetési tétel, de ezt elvetettük, mert a bajnoki pont levonás csak kevés résztvevő számára képvisel komoly visszatartó erőt. Itt szeretném kiemelni, hogy az esetek elbírálása (hogy ki a hibás és mekkora vétséget követett el) és hogy ehhez milyen típusú büntetési tételek tartoznak (pontlevonás, Figyú, URH, súlybüntetése, stb) az egymástól két teljesen független téma. Bármi is a büntetési tétel, lenni kell köztük: jelképes, enyhe, közepes és súlyos büntetésnek. Jelenleg a szóbeli a jelképes, a Figyu meg az enyhe. Mindig lesznek olyan esetek, ahol két büntetési egység között fog őrlődni a VB, és valahogy el kell tudni mindig billenteni a mérleg nyelvét, vagy ide, vagy oda.


    Időmenedzsment:
    Abban maximálisan igazatok van, hogy az nem jó, hogy ilyen későn kerülnek ki a büntetések, és ezt valahogy mindenképpen meg kell tudnunk oldani a jövőben. Sajnos rengeteg idő mindezt 4 futammal 50 versenyzővel végigcsinálni:
    - 1 futam (pl. B2) átnézése, hogy hol voltak incidensek: 15-30 perc (x4)
    - 1 futam incidenseink elbírálása, döntés hozás: 20-40 perc (x4)
    - Az összes futam büntetéseinek összesítése, kiírása, egyéb adminisztráció: 90-120 perc

    Ha megnézitek, ez 4 futam esetében sok-sok órás melót jelent és ezek közül sajnos csak az 1. pont párhuzamosítható munkafolyamat, a többit vagy együtt kell csinálni, vagy 1 emberes meló... ezért sajnos elég könnyű velük kifutni az időből, mert egyszerűen sok.

    Természetesen nagyon örülnénk ha lenne segítség, én már többször jeleztem, hogy van kiadó VB posztunk, fel is kértem már embereket, de eddig még senki nem jelentkezett, hogy vállalná. Mi örülnénk neki, ha lenne jelentkező



    A többi felhozott dologra majd később reagálnék, de szeretném leszögezni, hogy nagyon nem szeretem azt a fajta vagdalkozást, amiben úgy reagálunk egy kommentre, hogy az abban felhozott (esetleg minket cáfoló, vagy nekünk ellentmondó) érvek felére nem reagálunk, csak mondjuk továbbá a magunkét, csak azt kiemelve, ami a mi mondandókat támasztja alá, a többi meg el a fülünk mellett...
    Most direkt nem nevezem konkrétan mely reakciókra gondolok, de ennek így nincs értelme, ez nem visz előre, csak acsarkodás lesz belőle. Én ha vitatkozok valakivel, akkor igyekszem az általa felhozott minden érve tételesen reagálni, azokkal vagy egyet érteni, vagy cáfolni azokat és ezáltal kilyukadni valahová, lehetőleg előre fele... szeretném kérni, hogy mindenki aki részt vesz a vitában döntse el magában, hogy mi a célja, előre jutni szeretne-e és segíteni eljutni a megoldáshoz, vagy pedig csak sértet vadként acsarkodni, hogy revansot vegyen vélt vagy valós lelki sérelmein.

    Szóval aki segíteni szeretne, az kérem hasonlóan álljon hozzá a dologhoz és az építő jelleget tartsa szem előtt, aki meg nem.... szóval azzal meg nem tudok mit kezdeni.


    Sok felhozott dologra kell még válaszolnom, de azokat majd később lesz időm...



    Ui.:
    Zoli, minden futam topik elején ott van összesítve, hogy ki kapott URH-t, BUÁ-t, nem kell bogarászni a nagy listát és onnan 5 másodperc alatt ki lehet keresni a neved.
    Utoljára módosította: neilszab; 2013. 05. 23. 17:47.

Oldal: 1 / 4 1 2 3 4 UtolsóUtolsó

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •