Találatok: 1 - 12 (12 összesen)
  1. #1

    Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Sziasztok!!

    Körülbelül 10 napja telefonált nekem a Gabi, hogy lenne-e kedvem kipróbálni magam egy Astrában és egy Clioban. Természetesen volt!!Múlt héten szinte alig aludtam, végig ez járt az eszemben. Kedden reggel utaztam fel 8-ra a Ringre, ahol az egyik szervező már várt. Hárman voltunk akiket ki szerettek volna próbálni, hamar összebarátkoztunk. Adrián F1C-ben magyar bajnok, Péter pedig Makai Gyurival gokartozott együtt. A nap egy rövid briefinggel kezdődött ahol Gabi és Czollner Gyula elmagyarázta nagyjából a pályát. Hamar eljött a 9 óra, kezdődött az első 25 perc a 4-ből.Én kezdhettem az első köröket az Astrával miközben a többiek a boxfalnál figyeltek és mérték a köreimet.5 kört mehettem, amiből 3 volt mért de egy körnél sem kockáztattam, inkább az ideális íveket és fékpontokat kerestem. Utánam Adrián ült be az autóba, aki szintén 5 kört ment.
    Mivel Péterre már nem jutott idő, így kitaláltuk, hogy az elkövetkező 3, 25 perces futáson mindenki külön megy, hogy jobban belerázódjunk. A következő futás 1,5 órával később volt (közben a forma,túra-autók és a cliok mentek), amit Adrián teljesített. Én pedig már ebben a körben a Clioba ülhettem.Az első autók közt mentem ki a pályára. Hihetetlen érzés volt teljesíteni az első köröket. Az ember az astra után egy teljesen új világba csöppen, hallja a brutális hangú motort, a váltót ahogy csattog, érzi, hogy az autó ki akar törni. Hamar összebarátkoztam az autóval és az astrából próbáltam átmenteni az infokat ide, ami többé kevésbé sikerült. Kb. 9 kört mentem 25 perc alatt, sikerült végig gyors és egyenletes lennem amivel már nagyon elégedett voltam.A 4. körben aztán gondoltam megpróbálok elmenni a határokig, ami majdnem sikerült is, nagyon gyors köröket mentem és éreztem belül is, hogy ez jó lesz! A boxfalunknál közben egyre több ember gyülekezett, mit az autóból félszemmel láttam, ebből sejtettem, hogy jó idők lehetnek.Az utolsó körre tartogattam magam, az 5. körtől próbáltam visszahűteni a gumikat, majd a 6. ban támadtam. Végre kijött a lépés az első kanyarban és a következőkben is, majd sajnos a sikánban észrevettem, hogy valamit kijelez a műszerfal. Kimentem tehát a boxba, ahol a szerelők megnyugtattak és megint kiengedtek.Azonban ez az idő már kevés volt ahhoz, hogy gyors kört menjek így ez a felvezető kör volt az utolsó köröm aznap. Nagyon elégedett voltam magammal, és ez fokozódott amikor láttam az időket. Kiss Norbival szinte századra ugyanannyit mentünk és Gabi legjobb ideje is csak 3 tizedre volt. Fantasztikus élmény volt amit életemben nem fogok elfelejteni!Soha nem gondoltam volna, hogy ennyit törődnek majd velünk. Mindent megkaptunk amit kértünk, szerintem ez eddig egyedülálló próbálkozás volt!Gabi nagyon sok tanácsot adott, ülhettem is mellette ami sokat segített.Belinkeltem a cikkeket amiket találtam, olvassátok el őket ha van kedvetek.

    Üdv.: Norbi

    http://www.a5.hu/cikkek/35/12162.shtml
    http://origo.hu/auto/autosmozi/20050914autosmozi1.html

  2. #2

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    GRATULÁLOK a sikeres teszthez! Remélem mielőbb ujabb tesztvezetésről számol(hat)sz be nekünk!

  3. #3
    Piski Tamás Versenyző Tamas Piski logója
    Csatlakozott
    2004. 08. 11.
    Város
    Bécs - Vienna
    Üzenetek
    3.339

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Gratulálok Norbi, nagyon szép volt!

    Megmondom őszintén engem nagyon meglepett a kezdeményezés, az már kevésbé, hogy ilyen kiváló teljestményt nyújtasz, ez természetes

    Minden elismerésem Kiss Norbinak is, no meg Wéber Gabinak, hogy segitett az egészet összehozni, gondolom tőle eredt az alapötlet

    És biztos vagyok benne, hogy ez csak a kezdet számodra!

  4. #4

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Gratula Norbi ez szép volt! Remélem lesz folytatás!
    Babinszki Gábor

  5. #5

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Nyomjátok gyerekek!
    Grat!

  6. #6
    Kiss Norbert Versenyző Norbi logója
    Csatlakozott
    2004. 11. 18.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    287

    Exclamation Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Király voltál Norbesz!

  7. #7

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Grat, és sok sikert a jövőben is!

  8. #8

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Hát igen...lassan elmondhatjuk hogy a HGPLM és HGTRM futamain olyan emberkék versenyeznek/versenyeztek akik már így vagy úgy de beírják magukat a motorsport nagykönyvbe!

    Gratulálok Neked Norbi, aztán gyere GTR futamokra is!

  9. #9
    Pechnig Rezső Regisztrált Pechnig Rezső logója
    Csatlakozott
    2004. 11. 16.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.514

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Csak gratulálni tudok!
    Ha esetleg sikerül egy igazi versenyen elindulni,akkor a boxba találhattok meg engem,versenyen pedig a célegyenes végi tribün tetején.
    Én ott leszek,és figyellek titeket!

  10. #10

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Grat Norbi, csak így tovább!

    Egyébként setupoltad is a Cliót, vagy ez egy picit még szerénytelen lett volna elsőre?

  11. #11

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    további sok sikert neked is, legalább olyanokat, mint a "kollégáidnak"

  12. #12

    Re: Hungaroring Clio Teszt 2005.09.13

    Sziasztok!!

    Köszönöm a sok jókívánságot és gratulációt.
    Az autón nem lett állítva semmi, legalábbis én nem éreztem különbséget a különböző futásoknál. De igazából pontosan nem is tudom mit lehet állítani rajta a kerékdőlésen kívül.

    üdv.:Norbi

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •