Találatok: 1 - 12 (12 összesen)

Téma: MotoGP 2012

  1. #1
    Oláh Gábor Szervertag GPL convar logója
    Csatlakozott
    2008. 08. 18.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    2.850

    MotoGP 2012

    Na végre a kétkerekűek is elkezdték Már úgy kellett mint koldusnak egy falat kenyér

    Teljes spanyol siker... ezek tényleg mindenütt ottvannak, vazze


    Moto2:

    Marquez: tény, hogy elég kemény volt Lüthivel szemben, de én azt mondom hogy még talán belefért. Persze, könnyű nekem mondani, nem engem szorítottak le

    Lüthire am sztem idén is az vár ami tavaly: vagyis ha vezet is idővel úgyis megeszik a többiek

    Ahogy Marquezre is: a futamok nagy részén, akárhol is áll verseny közben, a végén úgyis nyer A motorja most is jobb a többiekénél sztem.

    Iannone az aki a kvalitásai alapján felvehetné vele a versenyt, de csak akkor ha lesz sebessége egyenesben is. Így nem, ezt láttuk. Így nem lehet nyerni, akármit is csinálsz. (Persze kivéve ha ő meg leszorította volna a kis spanyolt )

    A többiek egyelőre futottak még kategóriának tűnnek. Persze, amilyen volt eddig ez a moto2 (hálistennek ), lehet hogy már Jerez után újra kell foglalnom az álláspontom Markezt kivéve, vele egészen biztos vagyok hogy idén is számolni kell.


    MotoGP:

    Stoner: nem bírta a karja. Szívás. De én úgy látom am nem lesz gond ha fizikálisan is visszarázódik. A technika jó, az egyenesben most is gyorsabbak a hangvillásoknál.

    Lorenzo: szívós, mint mindig

    Pedri: megint milyet rajtolt már

    Ezzel sztem meg is van az a 3 ember akik között idén (is) el fognak dőlni a dobogós helyek. A pontszerző helyekért:

    Spies: azt mondta vibráció volt. Na de hogy mindig vele történnek ezek...

    A Tech csapat úgynézki nem lesz rossz, a pilótáik is sikerre éhesek, Crutchlow nyilván alapból, Dovi meg úgy van vele hogy na most majd azért is megmutatja

    Ducati: Merci szindróma. Sztem kezdjék el építeni a 2013as motort. Szánalom. Én úgy érzem ebből már nem lesz sikertörténet (mármint Rossi kapcsán).

    Bradl: szépen helytállt első versenyén, még akkor is ha a végén pozíciókat vesztett.

    CRT csapatok: tölteléknek végülis jók, legalább hosszabb a rajtrács


    Am én úgy érzem nem sok minden változott az ezres gépektől (mondjuk ez nem mintha am baj lenne). Az erőviszonyok nem sokat változtak, a vezetési stílusok nyilván igen (a Hondások mondták is), de szabad szemmel azt úgysem látod.


    Rossira visszatérve: sajnos már az optmizmusa is oda
    http://www.p1race.hu/hir/rossi_oszin..._tudja_vezetni



    U.i.: utólag jutott eszembe hogy már nem 2011 van, ezért az új topik



  2. #2
    Sohajda Norbert Regisztrált suhi84 logója
    Csatlakozott
    2008. 10. 05.
    Város
    Miskolc
    Üzenetek
    728
    Idézet Eredetileg convar írta Hozzászólás megtekintése
    Rossira visszatérve: sajnos már az optmizmusa is oda
    http://www.p1race.hu/hir/rossi_oszin..._tudja_vezetni

    U.i.: utólag jutott eszembe hogy már nem 2011 van, ezért az új topik
    Én most szedegetek 2003-2006s versenyeket nosztalgiából. Azok még igazán fasza kis gépek voltak, kevéske elektronikával és hát Vale...

  3. #3
    Oláh Gábor Szervertag GPL convar logója
    Csatlakozott
    2008. 08. 18.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    2.850
    Nyilván hallottátok már... itt van 2 nyilatkozata is az okairól:
    http://www.p1race.hu/hir/stoner_mega...sarol_20120523
    http://www.motorinfo.hu/sporthirek/m..._vonul_vissza/

    Nehéz megbarátkoznom vele de elfogadom és megértem a döntését. Amióta csak GPt nézek neki szurkoltam. Már szinte most hiányzik. (hát még jövőre hogy fog... majd nézhetjük az egyszemélyes Lorenzo oktatófilmeket)



  4. #4
    Tarr Dávid Versenyző tdawe logója
    Csatlakozott
    2007. 04. 09.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.017
    Szerintem ezzel nem vagyok egyedül, de Lorenzot biztos nem fogok nézni tehát valahogy meg kell oldania a Dornának, hogy ne róla szoljon majd, mert rá sokan nem kíváncsiak, de vajon mért nem. Főleg, hogy magam sem tudom, hogy én miért nem vagyok rá kíváncsi, de ez már egyéni szocproblem
    :heyjoe67_ egyébként, a krokodil sokkal hosszabb, mint amilyen zöld...


  5. #5
    Oláh Gábor Szervertag GPL convar logója
    Csatlakozott
    2008. 08. 18.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    2.850
    Idézet Eredetileg tdawe írta Hozzászólás megtekintése
    Szerintem ezzel nem vagyok egyedül, de Lorenzot biztos nem fogok nézni tehát valahogy meg kell oldania a Dornának, hogy ne róla szoljon majd, mert rá sokan nem kíváncsiak, de vajon mért nem. Főleg, hogy magam sem tudom, hogy én miért nem vagyok rá kíváncsi, de ez már egyéni szocproblem
    Erre egyetlen megoldás van, mégpedig az hogy a Dornának el kellene felejteni azt a barom szabályt hogy újonc nem ülhet gyári gépre. Mert pl. Márkez biztosan jön jövőre, de ha így marad minden akkor nem a Repsol Hondára, de akkor meg mi értelme...

    Am nekem semmi bajom Lorenzoval, elismerem, tisztelem és becsülöm. Sőt, ilyen nyilatkozatok után egyre szimpatikusabb ő is:
    http://www.p1race.hu/hir/lorenzo_elo...agyok_20120522

    „Korábban nagyon utáltam esőben menni.” – kezdte Lorenzo. „Amikor fiatalabb voltam, eléggé féltem az esőtől, mivel 90%-ban elestem, amikor ilyen körülmények között gurultam pályára. Aztán 5-6 évet követően azt mondtam magamnak, hogy jobbnak kell lennem esőben, úgyhogy elkezdtem kismotorokkal gokart pályákra járni. Bevizeztük az aszfaltot, és addig edzettem, amíg nem éreztem természetesnek a körülményeket."

    Ez nevezem én elhivatottságnak. Ezt anno am Senna is csinálta, csak 4 keréken: u.is a közhiedelemmel ellentétben ő se született esőmenőnek, az első gokartos esőversenyén esett-kelt. Ezért elhatározta hogyha legközelebb esik elmegy gyakorolni. És egy esős napon ki is ment reggel a pályára és este visszajött és azt mondta hogy mostmár menni fog

    Am Loriban már az szimpatikus volt ahogy megérkezett a GPbe Rossi mellé. Nem feltartott kézzel, nem illetődött meg hogy ki a csapattársa, semmi "bocs, remélem nem zavarok", egyből tényező akart lenni és tolta neki ahogy bírta (amiért meg is fizette a tanulópénzt ).

    De visszatérve a 2013ban várható izgalmakra, ha csak ő lesz az akkor is unalmas lesz...
    Utoljára módosította: convar; 2012. 06. 03. 23:51.



  6. #6
    Tarr Dávid Versenyző tdawe logója
    Csatlakozott
    2007. 04. 09.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.017
    Attól nem félek, hogy Markez ne kapna jó mocit. Ha Hondára ül akkor megvan a teknika merugye a nagy H nem tesz nagy különbséget szatelit és gyári között. Legalább is egyenlőre így néz ki
    Lorenzo mőg ha minden így marad, akkor egyedül fog harclni önmagával a címért, mert amit te is írtál, hogy komolyan veszi az most is megláccódott, pedig de szurkoltam Daninak de elqrta.
    Sebaj reménykedjünk, hogy Dornának megjön az esze és elfelejti pl a Motogépéperkettes osztályt is, vagy külön díjazza, de akkor meg mi értelme. satubbisatubbi majmeglásjuk, viszont ezáltal a többi motoros "csatorna" jár jól, merugye motorversenyt csak kell nézni
    :heyjoe67_ egyébként, a krokodil sokkal hosszabb, mint amilyen zöld...


  7. #7
    Oláh Gábor Szervertag GPL convar logója
    Csatlakozott
    2008. 08. 18.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    2.850
    Idézet Eredetileg tdawe írta Hozzászólás megtekintése
    Attól nem félek, hogy Markez ne kapna jó mocit. Ha Hondára ül akkor megvan a teknika merugye a nagy H nem tesz nagy különbséget szatelit és gyári között. Legalább is egyenlőre így néz ki
    Nem kevered véletlenül a Yamahával? A Honda igenis tesz, nézd meg hol megy Bautista és Bradl, és hogy hol mennek a Tech3 yamahások, Dovi és Krucsló.

    Tavaly Scelli kivétel volt, mert a festést leszámítva lényegében egy Repsol Hondát kapott, de ott is emlékezz rá hogy a csapattársa, Aoyama aki már nem kapta meg azt a technikát hol volt hozzá képest (pedig az utolsó 250es vbről beszélünk)
    Idézet Eredetileg tdawe írta Hozzászólás megtekintése
    Sebaj reménykedjünk, hogy Dornának megjön az esze és elfelejti pl a Motogépéperkettes osztályt is, vagy külön díjazza, de akkor meg mi értelme. satubbisatubbi majmeglásjuk, viszont ezáltal a többi motoros "csatorna" jár jól, merugye motorversenyt csak kell nézni
    Sztem úgy kellene kezelni őket mint a WTCCben a privátokat.



  8. #8
    Domán Ariel Regisztrált Domán Ariel logója
    Csatlakozott
    2008. 10. 31.
    Város
    Eger
    Üzenetek
    413
    Idézet Eredetileg tdawe írta Hozzászólás megtekintése
    Attól nem félek, hogy Markez ne kapna jó mocit....
    Nem lepődnék meg ha jövöre ő lenne Pedrosa csapattársa ha Stoner tényleg befejezi!nem vb esélyes gépre biztos hogy nem fog ráülni,meg nem az a kvalitású emberke akinek nehéz lesz olyan csapatnál versenyezni!

  9. #9
    Tarr Dávid Versenyző tdawe logója
    Csatlakozott
    2007. 04. 09.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.017
    Nem motogépé, de Talma ismét motoron!!!!
    :heyjoe67_ egyébként, a krokodil sokkal hosszabb, mint amilyen zöld...


  10. #10
    Oláh Gábor Szervertag GPL convar logója
    Csatlakozott
    2008. 08. 18.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    2.850
    moto2: komolyan mondom, elgondolkodtam azon hogy nézzem-e a továbbiakban. Telivan már a hócipőm azzal hogy rendre a könnyebb versenyző nyer. Merthogy a súlydifi még 600ccmnél is sokat számít és nem is akarnak ellene semmit tenni.




    motoGP:

    Dovi: a Hondával ménem villogott ennyire?

    Spies viszont érthetetlen amit idén nyújt...



  11. #11
    Tarr Dávid Versenyző tdawe logója
    Csatlakozott
    2007. 04. 09.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.017
    Nagyon úgy tűnik, Rossinak elege lett
    http://www.motorcyclenews.com/MCN/sp..._/R-EPI-137310
    :heyjoe67_ egyébként, a krokodil sokkal hosszabb, mint amilyen zöld...


  12. #12
    Oláh Gábor Szervertag GPL convar logója
    Csatlakozott
    2008. 08. 18.
    Város
    Kecskemét
    Üzenetek
    2.850
    Idézet Eredetileg tdawe írta Hozzászólás megtekintése
    Nagyon úgy tűnik, Rossinak elege lett
    http://www.motorcyclenews.com/MCN/sp..._/R-EPI-137310
    Nem csodálom, 1x mindenkinek elfogyhat a türelme...

    Egyébként a Ducatival sztem tényleg kár vesződnie tovább, főleg így hogy kezd teljesen motiválatlan lenni, lásd mostmár Hayden is veri akit elvileg a földbe kellene döngölni, ha mást nem is... persze hit nélkül nehéz. Dehát ez van, ebbe neki is beletört a bicskája (mint ahogy am Stoneren kívül mindenkinek), és ezt érzi, tudja ő is.

    Mondjuk a Yamahánál sem lesz 1xű. Más idők járnak már mint amikor eljött onnan... azóta a Ducis évek kicsit megtépázták a hírnevét 9 VB cím ide vagy oda, lásd mostmár a Yamaha diktálja a feltételeket nem ő --> ezért nem viheti a szerelőit sem oda az eddigiekhez képest bagóravaló fizetési ajánlatról nem is beszélve. Tehát azt nyugodtan elfelejtheti hogy megkülönböztetett bánásmódban lesz része, a csapat számára Lorenzo a jövő, ő lesz az egyes számú pilóta.

    Nameg ugye Lorenzo azóta csak még erősebb, még jobb versenyző lett..

    Ettől függetlenül - már ha végül valóban úgy dönt hogy a hangvillásokat válaszja - megérheti neki visszatérnie előző csapatához, hiszen a technika újra adott (elvileg, ha egyáltalán megkapja u.azt mint Lori!) és nyilván újra lesz benne egy extra bizonyítási vágy, úgyhogy ki tudja... még azért sokra lehet képes ha visszatalál a régi énjéhez... tekintve azt is, hogy még mindig csak 33 éves.
    Utoljára módosította: convar; 2012. 08. 01. 10:32.



Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •