Hát ez a futam nagyon gagyi volt nekem.
Setupoltam, és totál elcsesztem. Feladtam a qualt, csak hogy valami setupot összedobjak, mert volt két setupom, de egyik sem volt jó.
A rajtnál beraktam 1-be, kuplung be, aztán ződnél fel, de semmi. Ez valami bug lehet, mert nekem sűrűn előjön. Ilyenkor be kell tenni 2-be, gáz, ekkor elindul, majd vissza 1-be.
Eleve utolsó előttire estem vissza, majd az első kanyarban kiderült számomra, hogy ez csak teszt lesz, mert vezethetetlen volt számomra az autó, annyira elcsesztem. Ezután a nyújtott jobbosban valaki befarolt elém, és mehettem vissza a pitbe, mert defektem lett.
Egy marha unalmas verseny jött, ocsmány setuppal, szóval nagyon élveztem. 44 alá be sem tudtam, menni, még jó, hogy 42-es idővel prequaloztam.

Nyilván tesztnek szánom ezt a pár futamot, mert setup terén sokkal érzékenyebb minden mint gtr-ben. Erre jó volt.
És ami megnyugtatott, hogy kopik a gumi.

Közösségi könyvjelzők