Jó, én ott leszek, de jó lenne, ha inkább néhány tanáccsal látnátok el, mert a verseny első köréig egyáltalán nem lagoltam, beleértve a qualyt is. És érdekes, hogy pont ugyan ott kezdtem el lagolni, mint ahol a múlt héten, pont ugyan úgy. Szóval nem hiszem hogy net probléma lenne, főleg, hogy más netem volt még a múlt héten, és a gépnek is bírnia kell! De megjelenek én szívesen 7-kor, bár nem hiszem, hogy bármiféle kapcsolat probmlémám lesz majd, de ott leszek.
Azért mégegyszer bocs azoktól, akiknek elrontottam a versenyét, de azért azt szeretném leszögezni, hogy nekem is baromi szar, hogy másodjára vész kárba az a rengeteg idő, amennyit ennek a játéknak szentelek, szóval szidhattok, megérdemlem, de nem azért vagyok itt, hogy más versenyét tönkre tegyem, és a sajátomat is, hanem hogy versenyezzek, szóval a sok szidás helyett egy kis segítség, tanács jobban jönne.
Közösségi könyvjelzők