Semmi gond, valahogy nem haragudtam akkor sem. (Amúgy nem az 1., hanem a 2. kanyarban löktél ki.) Valószínű éreztem, hogy ez a versenyem már ott elment, hogy nem volt elég időm gyakorolni, így a verseny setupot is időmérőn csináltam meg, ezért a kval köröket sem nagyon erőltettem. Sikerült egy 2.14.2, ami 6 tizeddel gyorsabb, mint a prekval időm és még maradt benne.
"B" szerver
Q: 3
R: 2
A 2. kanyaros kiforgatás miatt egyből a mezőny végén találtam magam (, pedig a rajtot nagyon jól kaptam el, szinte ráestem a pole-ból induló Sziszkára). A mezőny végéről fél óra kellett, hogy a dobogó közeli pozícióba felzárkózzak és egy légüres térbe kerüljek. Ekkor figyeltem először, hogy 22mp hátrányom van az 1.-höz képest. Ez körönként minimum 1mp-cel tudtam csökkenteni a sérült autóval is. Sajnos az első boxkiállásnál túlcsúsztam a szerelőimen , úgyhogy mehettem még egy kört, hogy tankoljanak, lecseréljék a kerekeket és megszereljék az autót. Aztán persze kijöttem még egyszer, hogy meglegyen a 2 normális boxkiállás. Itt ment végleg el az 1. hely reménye, bár nyomtam amit bírt, de csak közelíteni tudtam (körönként 2mp-et) Sziszkára. Gondolom, ha beértem volna, akkor ő is más tempóra kapcsol, de azért kíváncsi lettem volna, hogy őt is meg tudtam-e volna előzni, ahogy mindeni mást sikerült.
Ahogy néztem a 2.14.9-es versenykör az "A" szerver közép tempójához teljesen jó lett volna. (Enyit számít, ha nincs időm gyakorolni. )
Azért élveztem a versenyzést.
Valahogy nem lehetne lecserélni a BMW Z4 hangját, mert a visításától a verseny végére megfájdult a fejem.
Közösségi könyvjelzők