Oldal: 4 / 8 ElsőElső 1 2 3 4 5 6 7 8 UtolsóUtolsó
Találatok: 76 - 100 (192 összesen)

Téma: HGTLM7 Ötletelés!!!

  1. #76
    Berecz Albert Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 01. 06.
    Város
    Győr
    Életkor
    50
    Üzenetek
    501
    Gondolom, hogy már későn írok ide , de pár gondolatban hozzászólnék a témához.
    Kis kitérő ON:
    Most, hogy kipróbáltam egy másik autós játékot , – ahol számít a rating, és a licensz – mely teljesen elvarázsolt a látványvilágával, a rendszer kidolgozottságával, a rengeteg infójával stb, mégsem tudtam azt mondani ,hogy igen ez az, erre vártam, és innentől semmi más. Egy nagyon pici, valami megmagyarázhatatlan dolog hiányzik –számomra- belőle, ami nem is baj, hisz ezt a hiányosságot pótolja az örök kedvenc, a GTL, illetve a HGTLM közössége.
    Mindezek ellenére egy picit mégis savanyú a szőlő, a játék iránt a bizodalmam tán a nyár elején egyszer már megrendült, most ismételten „de ja vu” érzésem támadt,hogy olvastam az egyik topikot…. Tán ezért is voltam úgy vele, majd holnap, majd holnap… leírom észrevételem a bajnoksággal kapcsolatban.
    Kis kitérő OFF !

    Már több mint három éve játszom Veletek, Szabi, Sziszka és a többi szervező, nagyon szépen , átgondoltan építette fel ezt a bajnokságot. Jól működik a kreditrendszer, tetszik a választékos autókínálat. Ez márcsak azért is jó, mert megfigyeltem, nem mindig a legdrágább „kreditű”autóval vagyok a leggyorsabb, offban kipróbálom őket, és nemcsak pár körre, hanem hosszú távon is. Szóval jó az, hogyha több lehetőség is van. DE nem minden áron. Részt vettem az addon autók tesztelésében, hisz JOE törekvését értékeltem, becsültem,meg persze becsülöm is, azonban a muscle car pakk érkezésével el is ment tőle a kedvem. A camaro-k láttán teljesen lázba jöttem emléxem tűkön ültem, hogy jöjjön már le a csomag, azonban az autókba beleülve elkeseredtem, mert amilyen látványvilág fogadott az utastérben….. Valamelyiknek a középső konzolján lévő három óra.. Még a Commodore amigámon lévő autós játék is elszégyellné magát miatta. Egyszerűen túl sok autó volt az egyszerre, de pl.az első csomaggal semmi baj nem volt. Oké hogy a feeling meg minden.. De eddig ez egy minőségi és igényes bajnokság volt, pont azért, mert odafigyeltünk a részletekre IS! Ervin is, mint kívülálló arc, valami hasonlót fejtett ki mielőtt még…. Pedig részéről aztán tök mindegy mivel megyünk. Én szívesen viszontlátnám a bogarat, nagy – nagy kedvenc volt, vagy a kis fityót, -Rádi Petivel hatalmas versenyt futottunk Monacóban- , vagy a Volvo-t, a Merciről - ssk, 300 sel amg- már nem is beszélve.
    A pályák változatossága rendben volt, külön öröm volt számomra idén h. bekerült az A1 ring, nagyon hangulatos kis pálya.. Hasonló új pályák simán jöhetnek, főleg amik hegyes, dombos, erdős, vidékeken kacskaringóznak…

    Pár gondolatot szólnék a tavalyi év legnagyobb húzásáról, melyet Sziszka követett el ellenünk, és ez nem volt más, mint Le Mans-i 1500 különálló kis versenysorozat. Na ez volt az igazi kőkemény taktikázós bajnokság, igazi nagyágyúkkal, figyelni ki, mikor, melyik autóval indul stb…... Számomra azért is oly kedves, mert itt fordult elő az, hogy begyűjtöttem életem első futamgyőzelmét - masters szerver - a GTL-ben, olyan nevek ellen, mint pl. Sziszka, Taky, Nibi, Cola..stb… Az utolsó kör, utolsó előtti kanyarkombinációja előtt vettem át a vezetés Cola-tól,mert annyira le kellett lassítania a kevés benzin miatt, hogy egyáltalán beérjen…. Micsoda verseny volt… Remélem valami hasonlóra számíthatunk majd. A pálya szerintem nagyon jó, többen kifogásolták a hosszú egyenest. Én pl azért szerettem mert ilyenkor tudtam inni, nasizni, vagy ha épp asszonynak romantikázni támadt kedve, akkor még egy puszi is belefért, arról nem beszélve , hogy a szomszéd kislány, aki –mellesleg is – nagyon szép, mindig akkor megy ki teregetni amikor én GTL-ezek. Szóval itt a hosszú egyenesben még őt is tudtam felügyelni, nehogy véletlenül elrontson valamit. Ennek a pályának van olyan változata amiben benne van a két lassító nem?? De ha már itt tartunk, szerintem a Nords.-i egyenes sem sokkal rövidebb…

    Úgy gondolom a VB. megfelelően látta el feladatát, kellő szigorral lépett fel a szabálytalankodások ellen, bár azért nagy ritkán születtek érdekes döntések is. Én pl. ezért nem indultam sokáig a tavaszi szezonban , mert konkrétan igazságtalannak éreztem egy szitut. Ugyanakkor olyan is volt, egyértelműen hibás voltam –jelezve volt - és nem kaptam érte semmit, ergo semmi okom nem lett volna rá, hogy kihagyjam szinte a fél idényt. Na ez volt a legrosszabb. Emléxem még a hivatalvezető Asszony is behívatott - meséltem neki anno a szitut, sőt még videót is prezentáltam hozzá . Soha életében nem nézett autóversenyt.. Na azóta Ő is GTL fan!!!! na ez az igazi LOL, rendszeres olvasója a topiknak.. - hogy ne legyek már hülye. Persze vitás szituban nem mindig tud olyan döntés születni, ami mindkét félnek megfelel. Munkám során panaszügyek kivizsgálásával is foglalkozom, - mikor konkrétan öt centiméteren összeveszik a két szomszéd, hát ja.. - szóval ezt maximálisan meg tudom érteni…

    Egy szó mint száz, a büntetések mértéke rendben volt, örültem, hogy itt lehettem…
    Utoljára módosította: Berecz Albert; 2011. 08. 17. 19:45.

  2. #77
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    38
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg yoda73 írta Hozzászólás megtekintése
    Gondolom, hogy már későn írok ide , de pár gondolatban hozzászólnék a témához
    Szia,

    sosem késő hozzászólni a témához és bedobni vmit az ötletelésbe, mi nagyon szívesen olvasunk minden féle/fajta visszajelzés, hiszen ezekből tudjuk leszűrni, hogy Ti mit szeretnétek, mi az ami tetszik és mi az ami nem... mi maradjon és hol kell változtatni a rendszeren.

    Amit viszont elfelejtettél, hogy leírd azt, hogy Te mit szeretnél látni a HGTLM7-ben, amitől még szívesebben versenyeznél a köreinkben?



    ********************************
    más:

    A VB ügyében sajnos el kell fogadnotok és megbarátkoznotok azzal a ténnyel, hogy minden döntés 3 különböző ember vitájának, nézőpontjaik összeütköztetésének és végül közös megegyezésének az eredménye, ami azt jelenti, hogy minden döntés ha nem is minden egyes szempontból nézve helyes, de mindenképpen igazságos! Remélem érzitek a két dolog közti különbséget.

    Nem tudom, hogy ezt jelen körülmények között hogy lehetne még jobban csinálni (ha valaki tudja, ne fojtsa magába ), de mindenesetre ami nagyon jól eset, hogy a találkozón többen is csak úgy spontán odajöttek hozzám és megdicsérték a VB idei munkáját... amit Szizska és Zsolti nevében is nagyon köszönök ...év közben viszonylag kevés elismerést kapunk , illetve amit kapunk, az azért egy idő után a mi kedvünket/lelkesedésünket is eléggé le tudja törni.


    Jövőre lesznek új VB tagok is, amivel remélem még jobb döntések fognak születni...

    ...viszont azt azért indulás előtt nem árt mindenkinek előre végiggondolnia, hogy bárkivel előfordulhat, hogy az idény során esetleg kap egy olyan büntetést, amivel nem feltétlenül ért majd egyet... és ha ezt valaki nem tudja majd elfogadni/feldolgozni, akkor az inkább el se induljon. Sajnos az elmúlt évek alatt annyi balesetet láttam, amiket oly sok nézőpontot lehetett szemlélni (a bírálók rendszerint csak 1, max 2 nézőpontot látnak) és oly sokféle ítéletet lehetett volna hozni, hogy most már világosan látom, hogy nagyon ritkán lehet csak minden szempontból helyes döntés hozni, de a legfontosabb az, hogy maga a döntés hozatal az igazságos ... és ennél többet ne is várjatok.


    Illetve aki ennél többet szeretne, az írja le, hogy milyen döntési metódus által születhetnének jobb döntések...
    Utoljára módosította: neilszab; 2011. 08. 17. 23:53.

  3. #78
    Berecz Albert Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 01. 06.
    Város
    Győr
    Életkor
    50
    Üzenetek
    501
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Szia,

    Amit viszont elfelejtettél, hogy leírd azt, hogy Te mit szeretnél látni a HGTLM7-ben, amitől még szívesebben versenyeznél a köreinkben?
    Szia !

    Remélem nem értettél félre. Én dicsérettel kezdtem az irományom Felétek, és azzal is fejeztem be. Hogy nem indultam az én bal...ságom volt, nem a Tiétek.

    Azért nem írtam arról én mit szeretnék, mert komolyan mondom mindennel meg voltam elégedve, mindig szívesen jövök Hozzátok versenyezni. Számomra hihetetlen színvonalon csináljátok ezt az egészet, ezért is sajnálom, hogy nem értem még oda egy masters találkozóra sem, hogy személyesen is megismerjelek Benneteket...

  4. #79
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    38
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg yoda73 írta Hozzászólás megtekintése
    Számomra hihetetlen színvonalon csináljátok ezt az egészet, ezért is sajnálom, hogy nem értem még oda egy masters találkozóra sem, hogy személyesen is megismerjelek Benneteket...
    Sörre bármikor meghívhatsz!

  5. #80
    Nagy Mátyás Versenyző Matyesz logója
    Csatlakozott
    2008. 05. 07.
    Város
    Miskolc
    Életkor
    32
    Üzenetek
    948
    Én pedig már egy ideje gondolkozom egy olyasmin, hogy nem akarunk-e csinálni egy rookie bajnokságot is? Hasonlóra gondoltam, mint a WTCC-be volt tavaly. Az újoncversenyzők egy külön bajnokságba is indulnak az év újonca címért. Év végén a legjobb pedig kapna róla egy oklevelet vagy valami más díjat, ezt már rátok bízom.
    Mindezt csak azért találtam ki, hogy még jobban lelkesítsük az új tagokat. És szerintem minél több jó versenyző van, annál színvonalasabb a liga is. Például Vétek Csabival és Orbán Mátéval kedvem lenne összemérni a tudásom a következő szezonba.
    Mit gondoltok az ötletről?

    off.:
    Elnézést, hogy a találkozón nem mondtam, de köszönöm a színvonalas bajnokságot Szabi és Sziszka.

  6. #81
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    38
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Matyesz írta Hozzászólás megtekintése
    Elnézést, hogy a találkozón nem mondtam, de köszönöm a színvonalas bajnokságot Szabi és Sziszka.
    Még eccör ilyen elő ne forduljon fiam, hogy nem mondod!



    Én pedig már egy ideje gondolkozom egy olyasmin, hogy nem akarunk-e csinálni egy rookie bajnokságot is? Hasonlóra gondoltam, mint a WTCC-be volt tavaly. Az újoncversenyzők egy külön bajnokságba is indulnak az év újonca címért. Év végén a legjobb pedig kapna róla egy oklevelet vagy valami más díjat, ezt már rátok bízom.
    Mindezt csak azért találtam ki, hogy még jobban lelkesítsük az új tagokat. És szerintem minél több jó versenyző van, annál színvonalasabb a liga is. Például Vétek Csabival és Orbán Mátéval kedvem lenne összemérni a tudásom a következő szezonba.
    Mit gondoltok az ötletről?
    Nem rossz gondolat, sőt tetszik nagyon! ...remélem Csabi és Máté - és mások is - a rendes szezonban is velünk tartanak majd!

    Külön pontozásra is gondoltál, már úgy értem, hogy ha mondjuk a befutó 4. és 7., akkor az az újonc bajnokságban az 1. és 2. lenne elkülönítve a többiektől?

  7. #82
    Tuza Ervin Banned
    Csatlakozott
    2007. 12. 17.
    Város
    Budapest
    Életkor
    66
    Üzenetek
    1.053
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Nem rossz gondolat, sőt tetszik nagyon! ...remélem Csabi és Máté - és mások is - a rendes szezonban is velünk tartanak majd!
    Külön pontozásra is gondoltál, már úgy értem, hogy ha mondjuk a befutó 4. és 7., akkor az az újonc bajnokságban az 1. és 2. lenne elkülönítve a többiektől?
    Amikor a Fiat 131-eseket adjusztáltam, pont arra gondoltam: olyan jó kis "szoktató" autók, hogy ezekkel biztosan lehetne egy újonc-csapatot a GTL-be édesgetni!
    A vezetésük viszonylag egyszerű, és a kiadottakon kívül még bőven van hozzá festés is, tehát adva van egy jó kis gyakorló autó-páros (a kisebbik, a Rally változat az abszolút kezdőknek, a nagyobbik, a Turbo meg pl. azoknak, akik innen feljutottak).
    Szerintem igazán jó ötlet ez a "rookie" bajnokság (első körben még az automata-váltót is megengedném...).

    Tuza Ervin

  8. #83
    Tarr Dávid Versenyző tdawe logója
    Csatlakozott
    2007. 04. 09.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.017
    Ezt a rookie of the year-t anno én is felvetettem Aztán nem lett semmi. Matyinak igaza van abban, hogy a legjobb újjonc címért nagy csata folyhatna. Nem kell külön pontozni, elég a legjobbnak egy nagy "gratuláció"
    :heyjoe67_ egyébként, a krokodil sokkal hosszabb, mint amilyen zöld...


  9. #84
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    38
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg Tuza Ervin írta Hozzászólás megtekintése
    Amikor a Fiat 131-eseket adjusztáltam, pont arra gondoltam: olyan jó kis "szoktató" autók, hogy ezekkel biztosan lehetne egy újonc-csapatot a GTL-be édesgetni!
    A vezetésük viszonylag egyszerű, és a kiadottakon kívül még bőven van hozzá festés is, tehát adva van egy jó kis gyakorló autó-páros (a kisebbik, a Rally változat az abszolút kezdőknek, a nagyobbik, a Turbo meg pl. azoknak, akik innen feljutottak).
    Szerintem igazán jó ötlet ez a "rookie" bajnokság (első körben még az automata-váltót is megengedném...).

    Tuza Ervin
    Szia Ervin,

    szerintem félreértetted, nem egy külön versenyről lenne szó (bár én persze örülnék, ha egy külön rajtrács is betelne az újoncokkal ) hanem a bajnokságon belül egy külön kis pontversenyre, aminek az értékelésébe csak az újoncok számítanak bele... mint ahogyan Michelisz Norbi is a WTCC-ben.

    Szóval a mezőny ugyan az lenne, csak lenne egy plusz külön értékelés is az újoncoknak a normál bajnoki ponttáblán kívül.
    Utoljára módosította: neilszab; 2011. 08. 18. 10:13.

  10. #85
    Berecz Albert Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 01. 06.
    Város
    Győr
    Életkor
    50
    Üzenetek
    501
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Sörre bármikor meghívhatsz!
    ok ok

    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Még eccör ilyen elő ne forduljon fiam, hogy nem mondod!

    Ez nagy jó volt

  11. #86
    Tuza Ervin Banned
    Csatlakozott
    2007. 12. 17.
    Város
    Budapest
    Életkor
    66
    Üzenetek
    1.053
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    Szia Ervin,

    szerintem félreértetted, nem egy külön versenyről lenne szó (bár én persze örülnék, ha egy külön rajtrács is betelne az újoncokkal ) hanem a bajnokságon belül egy külön kis pontversenyre, aminek az értékelésébe csak az újoncok számítanak bele... mint ahogyan Michelisz Norbi is a WTCC-ben.
    Szóval a mezőny ugyan az lenne, csak lenne egy plusz külön értékelés is az újoncoknak a normál bajnoki ponttáblán kívül.
    Szabikám, nekem persze édesmindegy, ez a Ti dolgotok - én csak példaként a Fiat-ot említettem, mint lehetséges bevezető bringát, bár szerintem inkább kisebb teljesítményű vassal lehetne megtámogatni ezt a remek kezdeményezést.
    Példaként: ott lenne a jól kezelhető, de mégis roppant élvezetes és combos teljesítményre képes Alfa Junior, amit már többször kínálgattam itt Nektek a gyönyörű, kiszélesített kasznijával (az alap-Alfát persze rettenetesen elveri, mert ennek valóságos méreteken és teljesítményen nyugszik a teljesen újraírt fizikája).
    Ráadásul embertelenül szép is...
    Csatolt képek Csatolt képek
    Utoljára módosította: Tuza Ervin; 2011. 08. 19. 00:18.

  12. #87
    Berecz Albert Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 01. 06.
    Város
    Győr
    Életkor
    50
    Üzenetek
    501

    Thumbs up

    Idézet Eredetileg Tuza Ervin írta Hozzászólás megtekintése
    Ráadásul embertelenül szép is...
    Egy idézet pont idevág, sajnos nem emlékszem hol olvastam, lehet, hogy itt a masters szerveren:

    " Minden ami szép az olasz, minden ami jó -vagy megbízható - az japán..."

  13. #88
    Tuza Ervin Banned
    Csatlakozott
    2007. 12. 17.
    Város
    Budapest
    Életkor
    66
    Üzenetek
    1.053
    Idézet Eredetileg yoda73 írta Hozzászólás megtekintése
    Egy idézet pont idevág, sajnos nem emlékszem hol olvastam, lehet, hogy itt a masters szerveren:

    " Minden ami szép az olasz, minden ami jó -vagy megbízható - az japán..."
    Leonardo viszont annak idején megmondta:
    Csak az lehet jó, ami szép is!

  14. #89
    Tarr Dávid Versenyző tdawe logója
    Csatlakozott
    2007. 04. 09.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.017
    Idézet Eredetileg Tuza Ervin írta Hozzászólás megtekintése
    Leonardo viszont annak idején megmondta:
    Csak az lehet jó, ami szép is!
    Toyota Supra , egy pár honda.. :P RS4

    Persze a alfa az szép és ha a garázsban lenne egy akkor jó is lenne...nekem
    :heyjoe67_ egyébként, a krokodil sokkal hosszabb, mint amilyen zöld...


  15. #90
    Tuza Ervin Banned
    Csatlakozott
    2007. 12. 17.
    Város
    Budapest
    Életkor
    66
    Üzenetek
    1.053
    Yoda Mester - ez már talán túlzás... (mármint a logo-váltás).
    Mindenesetre - megtisztelő!

  16. #91
    Tuza Ervin Banned
    Csatlakozott
    2007. 12. 17.
    Város
    Budapest
    Életkor
    66
    Üzenetek
    1.053
    Remélem, ez a szépség is hasonlóan tetszeni fog! (Egyelőre még széria-belsővel és csőváz nélkül, de már a megfelelő American Racing magnézium-felnikkel és GoodYear gumikkal, első splitterrel.)
    Csatolt képek Csatolt képek
    Utoljára módosította: Tuza Ervin; 2011. 08. 19. 00:34.

  17. #92
    Takács Gyula Versenyző Taky logója
    Csatlakozott
    2006. 09. 22.
    Város
    Győr-Székesfehérvár
    Életkor
    47
    Üzenetek
    2.026
    Idézet Eredetileg Tuza Ervin írta Hozzászólás megtekintése
    Remélem, ez a szépség is hasonlóan tetszeni fog!

    Áhhh......

  18. #93
    Vétek Csaba Versenyző RWD logója
    Csatlakozott
    2010. 11. 01.
    Életkor
    33
    Üzenetek
    580
    Például Vétek Csabival és Orbán Mátéval kedvem lenne összemérni a tudásom a következő szezonba.
    Nídda, már itt szítja a hangulatot! Am. nem rossz ötlet ez a rookie cucc, de én azért a "rendes" bajnokságra fenem a fogam, nagyon várom az éles témát. 1-2 ötletecském lesz, nemsokára közzéteszem (bár mivel tök kezdő vagyok, nyilván nem fog elszaladni velem a ló ezen a téren, tapasztalat majdnem 0 révén)

  19. #94
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    38
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg RWD írta Hozzászólás megtekintése
    Am. nem rossz ötlet ez a rookie cucc, de én azért a "rendes" bajnokságra fenem a fogam, nagyon várom az éles témát.
    Hehe... a rookie csak egy külön pontozás a normál mellé a "rendes" futamokhoz, tehát nem külön futamok, külön autókkal, csak az összetetten kívül egy plusz külön pontozás

    Idézet Eredetileg RWD írta Hozzászólás megtekintése
    1-2 ötletecském lesz, nemsokára közzéteszem (bár mivel tök kezdő vagyok, nyilván nem fog elszaladni velem a ló ezen a téren, tapasztalat majdnem 0 révén)
    Az ötleteket pedig várjuk, itt az előző bajnokság kiírása (ha szeretnél ismerkedni a rendszerrel), az új is ezen a vonalon fog haladni, kis módosításokkal...
    Utoljára módosította: neilszab; 2011. 08. 19. 22:38.

  20. #95
    Tarr Dávid Versenyző tdawe logója
    Csatlakozott
    2007. 04. 09.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.017
    Nem kell ezt a újjonc dolgot túlbonyolítani. Felesleges külön pontozás. Aki a legjobb az valószínü előrébb lesz a tabellán, mint a 2. legjobb.(újonc)..
    :heyjoe67_ egyébként, a krokodil sokkal hosszabb, mint amilyen zöld...


  21. #96
    Berecz Albert Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 01. 06.
    Város
    Győr
    Életkor
    50
    Üzenetek
    501
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése

    sosem késő hozzászólni a témához és bedobni vmit az ötletelésbe….
    Amit viszont elfelejtettél, hogy leírd azt, hogy Te mit szeretnél látni a HGTLM7-ben, amitől még szívesebben versenyeznél a köreinkben?

    Ez azért nem teljesen igaz, hisz burkoltan azért benne volt egy két gondolat,csak valami biztos elterelte a figyelmed :
    Idézet Eredetileg yoda73 írta Hozzászólás megtekintése
    Én szívesen viszontlátnám a bogarat, a kis fityót, Volvo-t, a Merciről - ssk, 300 sel amg- már nem is beszélve.
    Hasonló új pályák simán jöhetnek, főleg olyanok, melyek hegyes, dombos, erdős, vidékeken kacskaringóznak…
    Pár mondatot váltva magánbeszélgetésünkben, illetve egy hosszabb vételű gondolatmenet hatására –amit mailban kaptam - újra GTL lázban égek…
    Visszatekintve az előző bajnokságokra, az egyikben nagyon tetszett mikor az új versenynaptárt meglátva azt olvastam az autók helyén: Meglepetés autó. Megjegyzésként tán annyi volt odaírva megismerkedtél valakivel a tőzsde – cápák c. film forgatásán - világában, aki mellesleg GTL autók „készítésével” is foglalkozik. (Azóta már tudjuk ki Ő ) Emlékszem , szinte mindennap olvastam a fórumot, - hisz nagyon kíváncsi voltam - hátha egy kis utalást, kis morzsát elcsíphetek Tőletek, amiből esetleg kiderülne számomra mi is lesz ez az autó…
    Egy ilyen kis „játék” megint nagyon tetszene, de mivel ismételni nem szeretitek magatokat arra gondoltam, mi lenne, ha nem egy, hanem mondjuk két-három hasonló köridőre, de egymástól mégis teljesen eltérő „meglepetés autó” kerülne be a naptárba, megspékelve azzal , hogy maga a helyszín is meglepetés lenne…..

    ui: ja azt el is felejtettem, számomra legalábbis nagyot dobott azon a bizonyos feelingen, mikor két futamon is (fityó, bogár) a csapattársak azonos festésű autóval tudtak menni. Ilyen megoldás megint óriási lenne…
    Utoljára módosította: Berecz Albert; 2011. 08. 19. 22:56.

  22. #97
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    38
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg yoda73 írta Hozzászólás megtekintése
    megspékelve azzal , hogy maga a helyszín is meglepetés lenne…..

    és a végeredmény is!

  23. #98
    Berecz Albert Versenyző
    Csatlakozott
    2009. 01. 06.
    Város
    Győr
    Életkor
    50
    Üzenetek
    501
    Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
    és a végeredmény is!

  24. #99
    Tuza Ervin Banned
    Csatlakozott
    2007. 12. 17.
    Város
    Budapest
    Életkor
    66
    Üzenetek
    1.053
    Idézet Eredetileg yoda73 írta Hozzászólás megtekintése
    ....
    Visszatekintve az előző bajnokságokra, az egyikben nagyon tetszett mikor az új versenynaptárt meglátva azt olvastam az autók helyén: Meglepetés autó…
    Kedves Szabi és Mindenki, Aki Dönt A Dolgok Folyásáról!
    Erről írtam nektek több emilben... a marketing!
    Kell-e még magyaráznom?

  25. #100
    Kiss Szabolcs Adminisztrátor
    Csatlakozott
    2007. 04. 22.
    Város
    Bp <-> Zalaegerszeg
    Életkor
    38
    Üzenetek
    21.388
    Idézet Eredetileg tdawe írta Hozzászólás megtekintése
    Nem kell ezt a újjonc dolgot túlbonyolítani. Felesleges külön pontozás. Aki a legjobb az valószínü előrébb lesz a tabellán, mint a 2. legjobb.(újonc)..
    Nem feltétlenül ..matek

Oldal: 4 / 8 ElsőElső 1 2 3 4 5 6 7 8 UtolsóUtolsó

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

A téma címkéi

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •