eddig nem nyagyon foglalkoztatott squash labda de most elgondolkodtam rajta hogy ki kellene próbálni
ettől menyivel lessz gyorsabb az ember?
a Dechatlonféle ARTENGO az mennyira jó?
a DFGT nél a pedál mögé elég betenni? a rugó megmarad?
De piszkos a fantáziád
Most ugye nem konkrét számokat vársz? Nyilván sok mindentől függ ez, de akár 1-2 secet is jelenthet sztem. De nem is csak maga a köridő a lényeg, hanem az, hogy stabilabban, "szebben" tudsz menni, hiszen nem blokkolod (annyira) állandóan a kerekeket. Mert jobban érzed azt a határt, ahol a legnagyobb a fékhatás, de úgy, hogy az még nem blokkol. Így bátrabban és később lehet féktávot venni (na ezzel lehet tizedeket nyerni). Persze én. pl. a gplben még így is blokkolom a kerekeket, de nem annyit és nem annyira.
A másik, főleg olyan simekben, ahol van gumikopás, ott meg pláne nagy előny ez a módszer, hiszen nem koptatod úgy a gumikat. Nameg nem is hevülnek túl annyira.
Sztem teljesen. Én onnan vettem.
Am meg erről a márkahistóriáról is annyit, hogy ennek nem hinném hogy nagy jelentősége lenne hogy milyen márka ha a pötty uaz. Nem hinném hogy akkora különbség lenne köztük. Értitek, ez olyan mint pl. a ruháknál a méretek. Pl. van 2 xy márka pólója, és mint2 S-es. Lehet hogy az egyiknek kicsit rövidebb az ujja de nyaknál bővebb, de akkor is, nyilván nem a másik márka XXL-esével kell összehasonlítani
Sőt, sztem még maguk a pöttyök közt sem, legalábbis ha a másik csak eggyel keményebb vagy puhább verzió. Én pl. ha végül 1 sárga pöttyöst vettem volna 2 pöttyös helyett, nem hiszem, hogy azt ne tudtam volna megszokni és ráállni. Ez sztem olyan dolog minthogy ha átülsz egy másik autóba irlben, legyen akármennyire is más a fékje, azt is pikk-pakk megszokod és ráérzel hogy hogyan is lehet vele szépen megállni
Úgy tudom igen és igen, de inkább ezt passz, majd akinek DFGTje van, megmondja
Utoljára módosította: convar; 2011. 01. 15. 15:17.
köszi
végre nem gurul el a székem, így most beraktam a DFGT-be...
simán csak be kell pottyantani a félpedál alá/mögé és kész, nem megy semerre...
nagyszerű érzés így autózni, mintha tényleg egy fékpedált taposnék.
csak ne felejtsétek el újrakalibrálni a cuccost miután betettétek a lasztit
A tó lecsapolásáról nem a békák véleményét kell kérni!
Ezt a pedálkalibrálást hogy érted, azt hogy lehet? A kalibrálásnál a kormányt lövi be (végállások+közép) ,de pedálokkal nem történik semmi.Vagy arra gondolsz hogy a játékon belül kell érzékenyebbre venni a féket? De akkor is ugyan ott van a végállása, csak nem lineárisan éri el, .. vagy nem? Esetleg van valami más módszer? ..Én is kezdek gondolkodni egy labda upgradén.
Amikor először benyomod, akkor megjegyzi, meddig nyomtad be és az lesz a vég állás. Ezért ha csak félig nyomod be, akkor fél benyomásnál fogja azt hinni, hogy maxon van, egészen addig, amíg egyszer tovább nem nyomod. Tehát akkor lesz vége a kalibrációnak, amíg egyszer koppanásig le nem nyomod.
Komolyabb szimekben (LFS, iRacing) pedig le is lehet "lock"-olni a kalibrácitó, de Simbin-nél nem.
A sárga egypöttyös Dunlop Competition vált be nekem a momohoz, tegnap kiteszteltem netkar prora meg gplre. Hangsúlyozom nekem. Ez már nem mozdul el és egy rövidebb kanyargós pályán egy endurance futamnál ( netkar) igenis érezhető a labda fizikai tulajdonságainak változása. Szerintem melegszik. Néhány kör után egyre precízebben adagolható.És ahogy a fékek is bemelegszenek egész pofás féktávok vehetőek Nem fékeztem el a gumit 30 körön sem. Amit most már hibázok az e túl mély fékezésekből adódik bátrabb lettem tőle.
Utoljára módosította: Lali; 2011. 01. 16. 11:00.
hmm-hmm..igen tetszett, de sajnos kiesik a pedál alól és elgurul oldalra - DFGT - kellene rá valami megoldás...
még garis, úgyhogy nem akarom buherálni..
A tó lecsapolásáról nem a békák véleményét kell kérni!
Csak sárga 1 pöttyös volt a tescoba. És bizony jó lesz ez... Most teszteltem, és tényleg sokkal pontosabban lehet adagolni. Annak lehet hátrány, akinek gurulós széke van.
A játékon belül van a fék és a gázpedál érzékenységének a állítása. Ebben a fórumban szépen le van írva minden, hogyan is kell eljárni ezzel kapcsolatban. Viszont, hogy a labda a pedál alatt van, teljesen megdőlt A játékon belül 50%-ot javasolnak lineáris beállításhoz, mínusz pici, nálam 45%on volt. Most 10%ra állítottam, és sokkal jobb, pontosabb a fékezés
Néhány kérdés merült fel bennem... Hogy a pedál tövébe érdemes rakni a labdát, vagy a vájat végébe beszorítani? Vagy teljesen egyén függő?
Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)
Közösségi könyvjelzők