Oldal: 1 / 2 1 2 UtolsóUtolsó
Találatok: 1 - 25 (32 összesen)
  1. #1

    Gokart infók!

    Endurasz gokart verseny!

    Január utólsó hétvégéjén lenne egy bajnokság elötti kis gokartozás a MNASZ-OAGB/HCK szervezésében, ami a következő képpen nézne ki.

    Ez egy 3órás endurasz verseny lesz, ahol 4-8fős csapatok indulhatnak és min. 7x kell váltaniuk.

    Ez olyas vmi, mint a GT versenyek szoktak lenni.

    Helyszíne vszinű az eurocenter lesz.

    A csapat nevezési díj függetlenül a létszámtól (min.4-max8 fő) 40ezer forint.

    A gépek a megszokottak és a faiplay miatt olyan a szabály, hogy mindenki megy minden géppel(ezért van 7 kötelező kiállás).

    Szóval jó kis móka lesz. Nem lesz a program elhúzva, mert csak a futam idejére lesz a pálya lefoglalva. A versenyen 8 csapat vesz részt maximum, ezért a rajthelyek sorsolva lesznek(úgy is hosszú távú versenyről van szó).

    Aki meg edzeni akar elötte, azt megfogjuk oldani.

    Az ár sztem nagyon jó. mert 4 fő esetén 10e ft/fő, ami 45 perc gokartozást foglal magában.

    Kérném, hogy elözetessen jelentkezzetek az alábbi linken a csapatnév és a versenyző nevek illetve telefon vagy elérhetőség megadásával:

    http://forum.sg.hu/forum.php3?azonosito=bauer

    További infó: email: bauer.krisztian@vipmail.hu
    msn: bauer.krisztian@vipmail.hu

    Üdv mindenkinek!
    Bauer Krisztián
    Utoljára módosította: B.Kriss; 2007. 01. 03. 12:27.

  2. #2
    Lehr Attila Regisztrált Honk logója
    Csatlakozott
    2006. 01. 13.
    Város
    Kalocsa
    Üzenetek
    410

    Re: Gokart infók!

    Ehh! Ez nagyon jó! Én szívesen mennék!
    Én csak traktort tudok vezetni.
    Lehr Attila www.kalandrover.hu; www.simsporttv.hu

  3. #3
    Juhász Áron Regisztrált supra logója
    Csatlakozott
    2006. 06. 17.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    88

    Re: Gokart infók!

    Idézet Eredetileg B.Kriss írta Hozzászólás megtekintése

    Ez egy 3órás endurasz verseny lesz, ahol 4-8fős csapatok indulhatnak és min. 7x kell váltaniuk.
    Nem sok egy kicsit a 7 váltás?

  4. #4

    Re: Gokart infók!

    Hello!

    Örülök az érdeklődésnek!
    A 7 váltás azért lett kitalálva, hogy a fairplay meglegyen(minden kiállás min. 1perc kötelező, ami a versenyből 7 percet vesz el) és minden csapat mindegyik gokartal menjen. Megjegyzem, hogy ha elmész egy gokartpályára ott a gokartok között (legjobb és legrosszabb) sokszor 1-1,5 mp a külömbség ugyan azzal a pilótával. Itt ezt mi leszűkítettük 0,3-0,5 mp közé(ez azért már nem rossz).
    Ja és ha nem mondtam volna ezek a gokartok Németországból jöttek a kerpeni Michael Schumacher gokart pályáról.

    Szóval ha érdekel több infó azt emailen vagy msnen kérdezz, szívessen válaszolok!
    Üdv.
    B.Kriss(szervező)

  5. #5

    Re: Gokart infók!

    Idézet Eredetileg Honk írta Hozzászólás megtekintése
    Ehh! Ez nagyon jó! Én szívesen mennék!

    Szívessen látunk és hozd az ismerőseidet is, csak ezt időben jelezd!

    Üdv.
    B.Kriss

  6. #6
    Pechnig Rezső Regisztrált Pechnig Rezső logója
    Csatlakozott
    2004. 11. 16.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    2.514

    Re: Gokart infók!

    Idézet Eredetileg supra írta Hozzászólás megtekintése
    Nem sok egy kicsit a 7 váltás?
    Nem sok a hét váltás,ugyanis ha csak hét percet mész hotlap formájába,és nem vagy edzett,kapásbol remegő alkarral szállsz ki a gokart bol.
    Tapasztalat....
    Régi,jo PUNK mondás egy jo találkozora:A szemetet mindig összfujja a szél !

  7. #7
    Piski Tamás Versenyző Tamas Piski logója
    Csatlakozott
    2004. 08. 11.
    Város
    Bécs - Vienna
    Üzenetek
    3.339

    Re: Gokart infók!

    Nekem tetszik az ötlet, kellenének csapattársak!

  8. #8
    Lehr Attila Regisztrált Honk logója
    Csatlakozott
    2006. 01. 13.
    Város
    Kalocsa
    Üzenetek
    410

    Re: Gokart infók!

    Idézet Eredetileg Tamas Piski írta Hozzászólás megtekintése
    Nekem tetszik az ötlet, kellenének csapattársak!
    Én szívesen leszek az egyik.
    Én csak traktort tudok vezetni.
    Lehr Attila www.kalandrover.hu; www.simsporttv.hu

  9. #9
    Pál Ferenc Adminisztrátor Pál Ferenc logója
    Csatlakozott
    2004. 05. 13.
    Város
    Veresegyház
    Üzenetek
    2.627

    Re: Gokart infók!

    Fiúk,
    alakítunk egy csapatot?
    1. Honk,
    2. Piski Tomi,
    3. én is benne lennék

    Tilus, Gabi, Norbik, többiek??

  10. #10

    Re: Gokart infók!

    Idézet Eredetileg Pál Ferenc írta Hozzászólás megtekintése
    Fiúk,
    alakítunk egy csapatot?
    1. Honk,
    2. Piski Tomi,
    3. én is benne lennék

    Tilus, Gabi, Norbik, többiek??
    Én nagyon ász vagyok gokartozásban (is) , ha kell erősítés, szóljatok, szivesen megyek én is. Persze én fizetett pilóta vagyok, azaz a Feri állja a cehhemet!

  11. #11
    Ambrózy Péter Regisztrált AmPet logója
    Csatlakozott
    2005. 10. 18.
    Város
    Braemar
    Üzenetek
    485

    Re: Gokart infók!

    egyértelmű hogy benne vagyunk....öcsikém és én is...többieket most toborzom!!!
    "save the World..it's Great...but I've got save myself first!"

  12. #12

    Re: Gokart infók!

    Én gokárt mániás vagyok, csak pont rossz az időpont és az anyagi helyzetem.

    Súly kiegyenlítés lesz, vagy itt is a könnyebb nyer?
    Hány csapat kell, ill. van idáig?
    De ne vegyél fel bugyit, mert valami fontosat akarok mondani.

  13. #13

    Re: Gokart infók!

    Sziasztok!

    Van egy újabb infóm, mégpedig az, hogy nem a megjelölt hétvégén lesz a futam, hanem február hónapban(sajna igen terheltek ilyenkor a fedettpályák és nehéz rá jó idő pontott találni). A hétvége felé lesz fix idő pont és jövöhét végére meg lesz a pontos szabály és lebonyolitási terv.

    Egy röpke kérdés, amire válaszokat várnék!

    HA lenne egy 6 fordulós enduransz amatőrbajnokság az MNASZ égisze alatt az érdekelne vkit???????? Kb hány csapat lenne, ha 3fő/ csapat?????

    Köszi a válaszokat!

    Üdv.
    B.Kriss

  14. #14
    Pál Ferenc Adminisztrátor Pál Ferenc logója
    Csatlakozott
    2004. 05. 13.
    Város
    Veresegyház
    Üzenetek
    2.627

    Re: Gokart infók!

    Komplett bajnokság 6 fordulóval már elég húzós anyagilag, engem biztos nem érdekel.

  15. #15
    Ambrózy Péter Regisztrált AmPet logója
    Csatlakozott
    2005. 10. 18.
    Város
    Braemar
    Üzenetek
    485

    Re: Gokart infók!

    Idézet Eredetileg B.Kriss írta Hozzászólás megtekintése

    HA lenne egy 6 fordulós enduransz amatőrbajnokság az MNASZ égisze alatt az érdekelne vkit????????
    biztos, hogy bele kell keverni ebbe az MNASZ-t????
    ha nem lesz kompatibilitási probléma az RTE licenszemmel akkor engem...látatlanbam nyilatkozom öcsém nevében is!- érdekel
    "save the World..it's Great...but I've got save myself first!"

  16. #16
    Lehr Attila Regisztrált Honk logója
    Csatlakozott
    2006. 01. 13.
    Város
    Kalocsa
    Üzenetek
    410

    Re: Gokart infók!

    Bajnokság szinten engem sem érdekel, viszont már csak egy ember hiányzik, hogy meglegyen a csapat. Nem ártana gyakorolni előtte kicsit valahol. Már asse tudom hogyan kell beülni egy ilyen "zsámolyba", megy hogy a négy kerék közül melyik kettőnek kell elől menni
    Én csak traktort tudok vezetni.
    Lehr Attila www.kalandrover.hu; www.simsporttv.hu

  17. #17
    Kiss Norbert Versenyző Norbi logója
    Csatlakozott
    2004. 11. 18.
    Város
    Budapest
    Üzenetek
    287

    Re: Gokart infók!

    Nekem most nem telik rá, másra kell.

  18. #18
    Ambrózy Pál Regisztrált Palesz logója
    Csatlakozott
    2004. 12. 22.
    Város
    Mezőtúr
    Üzenetek
    2.344

    Re: Gokart infók!

    Vázze', az nagyon sok pénz lenne... De ha olyanok a feltételek, akkor nem vagyok ellene, csak akkó kéne valami pontos infó!

  19. #19
    Ambrózy Péter Regisztrált AmPet logója
    Csatlakozott
    2005. 10. 18.
    Város
    Braemar
    Üzenetek
    485

    Re: Gokart infók!

    alakul a mi csapatunk is. eddig vagyunk:
    -Ambrózy Pál
    -Ambrózy Péter
    -Csontos Gábor (ő nem GTR-es!)

    esetleg még valaki beszálhat.
    "save the World..it's Great...but I've got save myself first!"

  20. #20

    Re: Gokart infók!

    Sziasztok!

    Látom alakulnak a csapatok! Nagyon jó!

    Ha több infó kell azt szívessen megosztom.
    Email, msn címem: bauer.krisztian@vipmail.hu

    Ha kérdés van akkor keressetek!


    AmPet!

    Az MNASZ az csak plusz szerintem, mivel olyan díjakat tudd adni amit, mi nem tudnánk. Söt ha csak a reklám értékét tekintem akkor már megérte. 1 év tapasztalat már van az MNASZ égisze alatt és már irásos anyagot is tudunk fel mutatni a "NAGY" Tempo évkönyvben!!!!
    Ha jól tudom az RTE az a Rally Túra Egyesület? De meg nyugtatlak nem befolyásol semmit, hogy hol és milyen licenszed van!!!!!

    Mellesleg az MNASZ is átalakulóban van!!!

    Üdv.
    B.Kriss

  21. #21
    Ambrózy Péter Regisztrált AmPet logója
    Csatlakozott
    2005. 10. 18.
    Város
    Braemar
    Üzenetek
    485

    Re: Gokart infók!

    Van valami infó a rendezvénnyel kapcsolatban???
    "save the World..it's Great...but I've got save myself first!"

  22. #22
    Kiss Attila Versenyző Tilus logója
    Csatlakozott
    2004. 05. 06.
    Város
    Spa-Francorchamps
    Üzenetek
    3.965

    Re: Gokart infók!

    Friss info?

  23. #23

    Re: Gokart infók!

    Sziasztok!
    Ma délután sikerült pontott tenni a dolgokra!!!!
    A végleges időpont, 2007.02.18.
    A program:
    8-8,50 ig szabadedzés
    9-12 ig enduransz verseny
    Röviden ennyi!
    szabályok és jelentkezés: http://www.gportal.hu/portal/mcwest/
    Nevezési határidő: 2007.02.17 18h
    A nevezést a fenti linken és emailen( bauer.krisztian@vipmail.hu ) illetve PŰben is megtehetitek!!!!
    Az nevezéskor csapatnevet és versenyzők teljes nevét meg kell adni. FONTOS!!!!!!!!
    Üdv.

  24. #24

    Exclamation SOS nevezés

    Sziasztok!

    Lassan megkéne tenni a nevezést az elöző hozászólásban lévő címeken, mert lassan telitödik a nevezhető helyek száma. Jelenleg 2 hely van még!!!!!!

    SOS

    Üdv. Kriss

  25. #25
    Lehr Attila Regisztrált Honk logója
    Csatlakozott
    2006. 01. 13.
    Város
    Kalocsa
    Üzenetek
    410

    Re: Gokart infók!

    Nekem ez az időpont sajnos nem jó.
    Én csak traktort tudok vezetni.
    Lehr Attila www.kalandrover.hu; www.simsporttv.hu

Oldal: 1 / 2 1 2 UtolsóUtolsó

Téma információ

Felhasználók akik böngészik a témát

Jelenleg 1 felhasználó böngészi ezt a témát. (0 tag és 1 vendég)

Közösségi könyvjelzők

Közösségi könyvjelzők

Hozzászólás szabályai

  • Új témákat nem hozhatsz létre
  • Válaszokat nem küldhetsz
  • Mellékleteket nem csatolhatsz
  • A hozzászólásaidat nem módosíthatod
  •