• Curitiba előtt - Interjú Michelisz Norbival

    Lázban égnek a magyar motorsport-rajongók, hiszen március első hétvégéjén Michelisz Norbert és a Zengő Dension Team történelmet írnak Brazíliában. Most először fordul elő, hogy magyar csapat, magyar pilótával teljes világbajnoki szezonban képviselje hazánkat!
    Pár héttel a túraautó világbajnokság nyitánya előtt az addigi kósza hírek, szóbeszédek és pletykák hivatalos megerősítést nyertek, a félgyári csapat részt vesz a sorozat minden futamán egy Seat Leon TDI versenyautóval. A gyártó kivonulása a sorozatból lehetőséget nyújtott az új és kisebb csapatoknak, hogy komolyan beleszóljanak a pontokért vívott csatába, hiszen az elmúlt évek legsikeresebb autóival vághatnak neki az idei szezonnak (eddig csak a gyári pilóták kapták meg a dízelmotoros Leonokat).

    Hogyan látja Norbi az esélyeket? Nos, erről kérdeztük!Melléklet 4221

    (AP) Most először fogsz teljes szezonban indulni a WTCC-ben. Új pályák, új kihívás máris a szezonnyitón. Hogyan készülsz az első futamra?

    (MN) Viszonylag későn derült ki hivatalosan az, hogy el tudunk indulni ebben a sorozatban, az utolsó egy hónapban pedig vizsgaidőszak volt, így az iskolára is oda kellett figyelnem, de leginkább szimulátorozással készültem a curitibai megmérettetésre, tehát a fővonal továbbra is a szimulátor maradt, mint régen is.

    (AP) A TDI Seatot már próbáltad tavaly Braga-ban, az Európa-kupán. Ez az autó, amivel most fogtok indulni, egy teljesen új TDI, vagy már valaki ment vele korábban?

    (MN) Nem új, ez Rickard Rydell előző évi autója. Igazából nem tudom mi alapján osztották ki az idei versenyzőknek a tavalyi autókat, de úgy gondolom, hogy viszonylag szerencsés autót kaptunk. Ahogy néztem a 2009-es futamokat, nagyon sosem volt törve ez az autó, de ha törve is lett volna, mindenkinek nulláról fölépítették. Hátrány lesz az, még akkor is ha az autó tökéletes, hogy a gyár télen már nem fejlesztett semmit, a többi dízeles versenyző pedig mind voltak tesztelni most két napot Valenciában, még (Michel) Nykjær is kapott lehetőséget a Seat házi pályáján, úgyhogy nem tudom mennyire lesz versenyképes az autó. A Seat kivonult, a BMW és a Chevy is voltak tesztelni, úgyhogy nem tudom. Érzésem szerint nagyon nehéz lesz, legalábbis az első pár verseny, hogy felvegyem a többiek ritmusát.

    (AP) Ami biztató lehet, hogy tavaly elég domináns volt a TDI Seat...

    (MN) Igen, én is így gondolom, főleg, hogy az első két pálya viszonylag magasan fekszik a tengerszint felett, ami különösen előnyös a turbómotornak a benzinessel szemben. Ebbből arra következtetek, az első két futamon mindenképpen ütőképes lesz az autó. Azt még nem tudom hogy mindjárt az elején fel tudok-e nőni a szintjéhez.

    (AP) Abban én biztos vagyok, hisz tavaly az Európa-kupa futamon már bizonyítottál vele!

    (MN) Hááát, igen. Igazából nagyon másképp kell ezt vezetni, mint számítottam. Előzetesen beszélgettem a mérnökömmel és mondta, hogy nagyon finoman kell bánni a jobb lábammal és a gázpedállal, mert ha ez a nyomatékmennyiség egyszer tényleg elszabadul, nagyon könnyen kipörgeti a kerekeket. A kritikus pontja a dízelnek a gumikopás. Egyértelműen a leggyorsabb autó volt a mezőnyben tavaly is, de a versenytáv felétől általában már nem tudta tartani a sem a BMW-k, vagy akár a Chevy-k tempóját. Érzésem szerint, hogyha elsősorban a kiegyensúlyozott teljesítményre törekszünk és nem feltétlenül arra, hogy mindjárt az elején, vagy az első pár körben kihozzuk az autóból a maximumot, az vezet majd a legjobb végeredményhez.

    (AP) És a privát csapatok között a saját esélyeiteket hogy látjátok? A SUNRED-nek több éves tapasztalata van, az SR-Sport pedig a tavalyi gyári pilótákat szerezte meg magának!

    (MN) A SUNRED és az SR-Sport az teljesen ugyanaz (mindig tanul újat az ember... a szerk.). A boxban is az első 5 helyet ők fogják elfoglalni. Az első négy a négy gyári pilótáé, az ötödik pedig a Nykjær-é, aki a privát értékelésben fog indulni. De egy a szerelőgárda is, tehát ugyanarról a csapatról van szó, még ha más a nevük is.

    (AP) Akkor ennek szellemében hogy látod a kérdést?

    (MN) Én úgy gondolom, hogy mivel a Zengő Dension Team alkalmazásában áll Jordi Gené volt versenymérnöke - aki az én mérnököm volt már Braga-ban is -, kaptunk egy vezetőszerelőt, tehát azt, hogy a csapatunk félgyári csapat, vagy gyári támogatású csapat, azt nagyjából ez is tükrözi. Egyébként a szerelőgárda megegyezik a Eurocup-os szerelőgárdával, így biztosra veszem, hogy ez egy összeszokott csapat. Azt az információmennyiséget, ami a csapathoz fog érkezni, a fiúk hamar el fogják tudni sajátítani. Én nem érzem, hogy bármilyen hátrányban lenne a Zengő Dension Team a régebbi csapatokkal szemben, legalábbis a szezon második felétől biztosan nem!

    (AP) Köszönjük szépen ezt a néhány információt, amit megosztottál velünk. Ezúton szeretnék a GTR-Masters minden tagja nevében sok sikert kívánni Neked és a csapatnak!

    (MN) Igazán nincs mit, én köszönöm! Aztán szurkoljatok nagyon! Eddig végig az volt mikor kérdeztek, hogy én nagyon laza voltam, meg abszolút nem izgultam, de most ugye szombaton repülünk és kezdem érezni, hogy mennyire közel van ez az egész! Jönnek a hírek, hogy a többiek folyamatosan tesztelnek meg minden, és ez egy picit nyugtalanít. De nyomás nincs rajtam, és nincs igazából teljesítményelvárás sem a csapat felől, meg igazán senki felől sem, úgyhogy megpróbálok majd a lehető legjobban teljesíteni!

    (AP) Bízunk benned, köszi szépen és HAJRÁ!!!!!
    Komment 29 Komment
    1. Leitner Norbert logója
      Leitner Norbert -
      Gooooooo Norbi!!
    1. Dr. Hanyik Saby logója
      Dr. Hanyik Saby -
      Hajrá Norberto!

      Mi Veletek vagyunk és szurkolni fogunk!!!
    1. Hanyik Gergely logója
      Hanyik Gergely -
      Norbika! Csak finoman a sok "nagyeszűvel".

      Te úgy is gyorsabb leszel mindenkinél, nehogy kitoljanak az első pár körben....

      Nagyon-nagyon jó hogy egy MAGYAR srác ilyen szintre jutott, ráadásúl a Zengő Motorsporttal.

      Hajrá-Hajrá Norbi, veled vagyunk.
    1. Bazsy logója
      Bazsy -
      Mutasd meg nekik, hogy nem véletlenül kaptál egy TDI-t!!
    1. Abarth logója
      Abarth -
      Húúú de jó volt ezt végigolvasni, ez sem hiszem.
      Hajrá Norbi, kend el a szájukat!!!!!
    1. Matyesz logója
      Matyesz -
      Csapassad Norbi! Vasárnap este biztos végig szurkolom
    1. Sándor Tibor logója
      Sándor Tibor -
      Sok Sikert Neked Barátom!!!!
    1. ToMo logója
      ToMo -
      Verd el azt a nagy képű Coronel-t
    1. Zsolti-010 logója
      Zsolti-010 -
      Hajrá Norbi!!!
    1. TTibor81 logója
      TTibor81 -
      HAJRÁ NORBI! ÉRTED SZURKOL VASÁRNAP A RACE07.HU LIGA is!
    1. mikkkka logója
      mikkkka -
      Haaaajjrááááá!!!!
    1. geriszon logója
      geriszon -
      Hajrá Norbi!
    1. sirius logója
      sirius -
      Sok sikert Norbi!!!
    1. Tomcy logója
      Tomcy -
      GO NORBI GO!!!!!!!!
    1. Abarth logója
      Abarth -
      Ma 20:05 RTL Klub, Fókusz!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    1. vlevi logója
      vlevi -
      Felvettem. Itt van a vinyóm, mivel csak 8 perc, megpróbálom a tecsőre fellőni.
      Elvileg elindult. Meglátjuk, felmegy-e
      Nem tudom, miért van, hogy a feltöltéshez a csíkot végighúzza 4-5másodperc alatt, pedig 260mega a videó (sima mpeg2, előtte VOB volt, úgy, ahogy az asztalai DVD író kiírta)
    1. neilszab logója
      neilszab -
      Idézet Eredetileg Abarth írta Hozzászólás megtekintése
      Ma 20:05 RTL Klub, Fókusz!!!!!!!!!!!!!!!!!!
      Hát azért, ez elég khmm-khm..."kereskedelmi" volt... (..nem találtam kakis ikont )

      Na mindegy, reklámnak jó lesz
    1. Abarth logója
      Abarth -
      Idézet Eredetileg neilszab írta Hozzászólás megtekintése
      Hát azért, ez elég khmm-khm..."kereskedelmi" volt... (..nem találtam kakis ikont )

      Na mindegy, reklámnak jó lesz
      Nem igazán nyomták a Norbit egyik média csatornán sem. Ennek is örülni kell.
    1. Ocean logója
      Ocean -
      Ezt most találtam:

      http://www.youtube.com/watch?v=vnrLS3_ou5I
    1. teratti logója
      teratti -
      Én azt furcsállom, hogy elég sok szó volt róla már jó ideje,de semmire nem reagált. Vagy csak lehet,hogy én nem olvasom eleget a fórumot.
  • Motorsport futamok